Archívum: 2010. 30. hét
Látogatás a Veres Pincében
rmp
Címkék: Tevel, Veres Pince, Tolnai borvidék
A 65-ös útról több helyen megközelíthető, és letérhetünk Tevel felé, de eljuthatunk ide a 6-os útról Bonyhádon át, illetve a Bonyhád – Dombóvár útról is. Ha szívesen meglátogatnának egy színvonalas, hangulatos és vendégbarát kis tolnai pincészetet, akkor tudunk egy jó tippet adni a faluban.
Látogatás a Brunyai Pincében
Mester Zoltán
Címkék: Siklós, Brunyai, Stier, szőlész, szőlőkivágás, szőlőtelepítés
A szőlőtermelőknek évek óta hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük országszerte. A probléma azonban nem biztos, hogy látványos a kívülálló számára. Utánajártunk egy, a Villányi borvidéken formálódó összefogásnak, aminek példája megoldást jelenthet a szőlészeknek.
Programot ajánlunk
bori
Címkék: bortúra, Villány, Szende, Wunderlich, Gere Tamás és Zsolt, Mandula étterem, Gere Attila, Günzer Tamás
Szombaton élményvonat indul Pécsről (és Budapestről) Villányba, a városban öt pincészet külön csomaggal is várja látogatóit.
Borbédekker gasztroturistáknak II.
mz
Címkék: Balaton, Konyári, Bujdosó, Kistücsök
Tisztességes nyár nem múlhat el anélkül, hogy ne látogatna el az ember a Magyar Tengerhez. Ha felkészületlenül érkezünk a Balatonra, még mindig könnyen futhatunk bele lehúzós éttermekbe és minőségiként eladott félédes lőrékbe. Azért sokat javult a helyzet az elmúlt évtizedben, és némi információgyűjtés után igazi boros és gasztronómiai élményeket élhetünk át a nagy tó körül. Borbédekkerünk második felében a Pannon Borrégióhoz kötődő földrajzi rokonság okán a déli partra fókuszáltunk.
Borbédekker gasztroturistáknak I.
zoranka
Címkék: Adria, Horvátország, Matosevic, Boskinac, Bibich
Borbédekkerünk első fele a magyar turisták egyik legnépszerűbb tengerpartjáról, az Adriáról szól. Pontosabban az Adria partján található, kihagyhatatlan boros célpontokról. Mert azért azt valljuk be, hogy egy vagy több hétig csak a napsütés kevés, a távoli partokon éppúgy, mint a hazai vizek mentén nem mindig tudjuk eltalálni, hol ehetünk jókat, hol ihatunk jókat. Adunk pár tippet.
Látogatás a Fritz Pincében
Mester Zoltán
Címkék: Fritz, Lőrincz Norbert, Szekszárd, Szekszárdi borvidék
A Szekszárdi borvidék a Pannon Borrégió, és gyakorlatilag Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő borvidéke. Látványos beruházások és fejlesztések zajlanak évről évre, új borászatok jelennek meg, kis családi pincék kezdenek minőségi, palackos bort készíteni. A szekszárdi borok pedig egyre több díjat és érmet hoznak el nemcsak a hazai, de a nemzetközi borversenyekről is. A képet némileg árnyalja, hogy a borvidéknek volt honnan fejlődnie. Azonban a területi adottságok, az évszázados borkészítési hagyományok, és nem mellékesen a „szekszárdi lélek” birtokában ha késve is ugyan, de bő tíz évvel követve a villányi paradigmaváltást, a kilencvenes évek végére széles körben indult fejlődésnek a szekszárdi borászat.
Látogatás a Kutatóintézetben
Radics M. Péter
Címkék: Pécs, Kutatóintézet, PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, PTE
A „pécsi kutató” elődjét 1949-ben, több évszázados egyházi szőlőbirtokra és pincészetre alapozva hozta létre a földművelésügyi minisztérium, hogy aztán a kétezres évekre levegye róla a kezét. Kíváncsiak voltunk, az immár a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Szőlészeti és Borászati Intézeteként működő szervezet hogyan találja helyét az egyetemi szervezetben, milyen szolgáltatásokkal és tervekkel készül a jövőre.