Kérem Várjon!
Cikkek
A kakas és a bor
Szabó Laci Pincészete, Váralja
zoranka
2015 February 26.

Rendhagyó módon utaztunk egyet mi is, a keddi kóstoló borai is, Váraljára látogattunk el. Itt van ugyanis Szabó Laci pincéje, ahol a munkát is segítették, de utána meg olyan kakaspaprikást kaptunk, hogy győzték rá bontani a rozé és a vöröset. Kis útibeszámoló egy tolnai boros kiruccanásról.

Váralján kezdődik a Mecsek. Vagy végződik. Ki honnan nézi. De mindenképpen varázslatos kis környék, Tolna itt kapott a harapást a Mecsekből, belóg rendesen Baranyába. Szabó Laci pincészetéről írtunk már korábban is, sokat nem ismételünk. Mert ide jöttünk keddi kóstolni, a Pannon Borboltos fiúk és lányok kocsijába pont befértem, a kóstoló előtt bejártuk a pincét, de csak egy rozét kóstoltunk tartályból, komolyan vesszük a munkát. 

Amihez terített asztal várt ránk, no meg két tucat bor. Ezekről majd lehet olvasni külön cikkben. Kiemelem viszont, amiket a helyi borokból megkóstoltunk:

Szabó Laci Pincészete Tolnai Illatos Cuvée (Cserszegi fűszeres - Muscat Ottonel) 2014

Nem egyszerű történet, ráadásul nagyon megosztónak bizonyult. Nekem meg valamiért bejött az a kettősség, amit felfedeztem benne. Némi csalán és bodza, némi mezei virág jön illatban, van benne valami kis fanyar gyümölcs, cseppentésnyi parfüm. Kortyban is folytatja, bár kissé vizesebb, de aztán van zöldesség, kevés grapefruit, kevés citrus, némi zöldpaprikásság. A fanyarság a végén elvesz az ízekből. De összességében van benne spiritusz, játékosság. 84 pont, ***+

Szabó Laci Pincészete Tolnai Rozé Cuvée (Pinot noir - Merlot ) 2014

Ezt a bort pár napon belül harmadszor kóstoltam és a pincében tetszett a legkevésbé. Itt találtam az illatában kis fedettséget, érdemes szellőztetni kicsit. Aztán már tetszetősebb orrban is, elég telt, fűszeres piros gyümölcs, kortyban is édesfanyarkás piros gyümölcsök jönnek végig. Van benne szénsav, van elég sav, van benne pörgés. 83 pont, ***

Szabó Laci Pincészete Tolnai Merlot 2012

Illatában érzek egy kis fáradtságot, emiatt nem annyira kerek a gyümölcsössége. Kortyban is piros gyümölcsök, nem túl reszelős, sőt nem is túl sok tannin jellemzik. Arányos, könnyed struktúra, jól iható és jól is esik inni, főleg, ha kakaspörköltet is kapunk. Nem kell szálazni, könnyen élvezhető vörös a mindennapok asztalára. 82 pont, ***

Jó helyen, ízlésesen, kortárs rusztikussággal, hangulatosan kialakított pincészet, egész jó technológiai háttérrel, fiatal borászokkal, lényegében a második-harmadik évjárat jön ki mostanság, szurkolunk nekik, hogy jól kapják el a fonalat és dolgozzanak meg keményen a sikerért. Úgy lesz a helyén minden.

Gűth Ervin kolléga írta róluk a tavaly megjelent Kóstold meg a Völgységet! kiadványban: „Szabó Laciék Váralján úttörőnek számítanak, mind pinceméret, mind technológia és hozzáállás tekintetében is. A család közel két évtizede foglalkozik szőlőtermesztéssel, de a fordulat néhány éve egy pályázatnak köszönhetően következett be, amikor nekikezdtek a borkészítésnek. A területeik is folyamatosan növekednek, és néhány éven belül 100 hektár saját művelésű szőlőt szeretnének.

A környező települések számos vendéglátóhelyét már Szabó Laci pincészete látja el folyóborral, de palackos tételeik már Pécsett is megtalálhatók. A technológiai, kapacitásbeli ugrás a 2014-es év alapozza meg, és komolyabban is kiépítik az értékesítési csatornáikat.

Folyóborként olaszrizlinget, pinot noir, merlot és zweigelt rozét, valamint cabernet sauvignon, cabernet franc, zweigelt, merlot házasítású vöröset értékesítenek. A palackozott tételek között egy chardonnay-t, egy pinot noir és merlot rozéházasítást, valamint egy merlot-t találunk. A 2014-es évjárattal már látványosan bővül a palackos borok kínálata: habzóbor, illatos cuvée, pinot blanc mindenképpen helyet kap, de vörösborokból is készülnek néhány meglepetéssel.

A borászat felépítésével és a pince korszerűsítésével párhuzamosan a vendéglátás is a családi vállalkozás fókuszában volt. Váralja környékén rengeteg közkedvelt kirándulóhely, turistaútvonal található, így nem volt nehéz visszatérő vendégekre szert tenni. Emellett vadász- és kisebb turistacsoportok is megtalálták már a pincét. A 35 fő befogadására alkalmas kóstolóteremben voltak már céges rendezvények, baráti összejövetelek és meghitt hangulatú esküvő is.”

És tegyük hozzá, hogy olyan kis helyre kóstolóteraszuk van a pince tetején, amit sokan megirigyelnének. Mi is. Úgyhogy inkább visszatérünk tavasszal, teraszon kóstolni.