Kérem Várjon!
Cikkek
A pincesor pionírjai
Szende Pincészet, Villány
Győrffy Zoltán
2020 December 14.

Huszonöt éve nyitotta meg vendéglátással foglalkozó pincéjük kapuját a villányi pincesoron a Szende-család. A negyed évszázadot próbáltuk összefoglalni, felidézni egy olyan beszélgetéssel, amiben szinte minden Szende-generáció részt vett, azért persze a Gáborokkal kóstoltunk legtovább.

A villányi pincesoron a kilencvenes évek elején elsősorban borkészítésre használt épületek voltak, időnként idős bácsiktól lehetett kóstolót venni, de borturizmusról még csak csírájában beszélhettünk. Ebben jelentős változást hozott 1995, amikor a Szende–család megnyitotta az első kóstolópincét.

- Az első időkben volt olyan nap is, hogy annyi bor fogyott, ahány fröccsöt a betérő családtagok megittak, de aztán szép lassan elterjedt a híre, hogy itt minden nap nyitva vagyunk, lehet kóstolni, lehet bort venni – emlékszik vissza a kezdeti időszakra Szende Gábor felesége, Gabriella, aki a vendéglátásért nyitás óta.

Szende Gábor hetedik generációként 1985-ben vette át a szőlőművelés és borkészítés családi hagyományát. Ekkor ugyanis Gábor szüleitől, egy “ezernégyszögöles” újtelepítésű szőlőt, hozzátartozó pincét, felszereléssel, kaptak nászajándékba. Az első évtized még munka mellett telt el, majd a borozó megnyitásával a sajátvállalkozás fejlesztés egyre hangsúlyosabbá vált.

- Akkoriban hegybíróként dolgoztam, erre jöttem motorral, megláttam, hogy egy néni teszi ki az eladó táblát. Odaszóltam, hogy vegye le, estére jövök megvenni. És úgy is lett – lépünk vissza 1994-be Gáborral. – Amikor a telefont bevezettettük ide, kérdezték, hogy minek egy pincébe telefon? Mondtam, hogy a feleségem haza tudjon hívni, ha sokáig elmaradok – nevet fel.

A borúti egyesület létrehozása nagy lendületet adott az akkor induló borászatoknak, a külföldi tanulmányutak se voltak haszontalanok, de az első vendégeket talán mégis Harkány hozta, a német rokonok, a fürdős vendégek jöttek át kóstolni, bort venni. Nyitáskor még a külföldi vendégek voltak többségben, ma már a hazai borkedvelők körében töretlen a népszerűségük, 2003-ban bővíteni is kellett a borozót, készült egy mintegy 80 fős rendezvényterem is, a pincében kóstolóteret, trezorokat alakítottak ki.

- Először azt láttuk meg, hogy érdemes lesz palackozni, mert keresik a palackozott borokat. De a folyó bor is ment sokáig, ma ezt helyettesíti a bag-in-box, amit elsőként hoztunk be Villányba még 2010-ben.

Az év volt a váltás a vendéglátásban is, hiszen Karina lányuk akkortól vesz részt aktívan a pinceborozó működtetésében. Gábor fiuk a pincében érzi otthon magát, a 2013-as évjárattól kezdve már ő készíti a borokat, bár azért még édesapja is megkóstolja a tételeket, közösen hoznak döntést a házasításokról.

- Azért a szőlőben még maradt munka nekem is bőven, meg a kóstolók megtartására is így talán több időm jut – mondja az idősebb Gábor.

Az ifjabbik Gábor követi apja nyomdokait, aki korábban háromszor volt a Pannon Bormustra győztese, most a fiú hozza az aranyérmeket az országos borversenyről, de volt már boruk tavaly a villányi borverseny abszolút győztese is, ahogy az idén a Média Bora címet is a Villányi Franc 2016 boruk nyerte el a borvidéki megmérettetésen.

- Nyolc hektár saját területen gazdálkodunk, mellette van úgy 2 hektár felvásárlás, elsősorban fehér szőlő, nem is szeretnénk többet, sokkal inkább a minőség van fókuszban – mesél a célokról az ifjabbik Gábor. – Az utóbbi években szép eredményeket értek el a boraink és jó volna, ha minél több borkedvelőhöz eljutnának. Eddig azért a borozó és a helyben fogyasztás, vásárlás volt az elsődleges, most szeretnénk kicsit szélesebb körben is megjelenni, ismertebbé tenni a Szende Pince nevét.