Kérem Várjon!
Cikkek
Átadták a Quadris díjakat
VIII. Országos Syngenta borverseny
bori
2009 March 17.

Idén 3 hazai bort tüntettek ki Quadris díjjal hazánk egyik legnagyobb és szakmai körökben legelismertebb borversenyén, az Országos Syngenta Borversenyen. A 366 bor és 152 borász részvétele mellett zajló verseny díjátadó gálájára és az azt megelőző Szőlész-borász találkozóra ebben az évben március 12-én Siófokon került sor.

 

Immár hagyomány, hogy minden március elején a Syngenta közös szakmai tanácskozásra invitálja az ország szőlészeit és borászait, amelynek fénypontja a Syngenta Borverseny ünnepélyes eredményhirdetése. A korábban meghirdetett versenyre az ország 22 borvidékéről érkeztek nevezések:  152 versenyző 366 bora vett részt a megmérettetésben, ami hazai viszonylatban kiemelkedően magas részvételnek számít. Az előzsűri által már besorolt borok értékelését gyakorlott, borminősítő bírálók végezték, 100 pontos bírálati rendszerben.

Idén sok év gyakorlatát megcáfolva a fehérborok jelentették a verseny minták zömét, vagyis 194 fehérbor, 95 vörösbor, 38 rosé bor és 37 tokaji, vagy egyéb borvidéken termelt jégbor volt.  A 2009-es évben a mintaszám csökkentése érdekében fontos szempont volt, hogy vörösboroknál csak a 2007-es év termékeit nevezhették, hiszen a 2008-as vörösborok még „éretlenek” a megmérettetéshez. Kuriózumként két pezsgőt és két pálinkát (Cserszegi szőlő- és törköly) bírálhattak a zsűri tagjai a versenyen. Az elkövetkező években várható, hogy egyre több kiváló pezsgőt és pálinkát díjazhatnak a bírálók.

Az idei évben 3 kiváló bor nyerte el a Quadris díjat: a Birkás Pincészet 2007-es Elizabeth Cuvée bora, a Takler Pincészet 2006-os Szekszárdi Cuvée bora és a Vivamus Bt. 2000-es Hat Puttonyos Aszú bora vihette haza a megtisztelő kitüntetést. További 83 bor aranyérmet kapott. A díjazott borok aránya az elmúlt évekhez képest a magasabb minőség irányába való eltolódást mutatja, amely összességében bíztató jel.



VIII Országos Syngenta borverseny számokban:

Quadris díjas borok:

  • Birkás Pincészet – Elizabeth Cuvée, 2007
  • Takler Pincészet – Szekszárdi Cuvée, 2006
  • Vivamus Bt. – Hat Puttonyos Aszú, 2000


Nagy Arany minősítést kapott borok:

  • Cezar Winery - Cabernet Sauvignon Selection
  • Gál Szőlőbirtok és Pincészet - Szigetszentmiklósi Kékfrankos rosé
  • Koch-Vin Kft. - Icewine
  • Baron von Twickel Szőlőbirtok  – Chateau Kajmád kadarka, 2005
  • Szöllősi pincészet - Szöllősi Magnum Cuveé, 2006

 

Nevezett borok száma:
366 (2008: 380 db)

Nevezett borászok, pincészetek száma:
152 (2008: 159 nevező)

Díjazott borok száma:
Quadris díj: 3 (2008: 3 db)
Nagyarany: 5 (2008: 7 db)
Aranyérem: 78 (2008: 59 db)
Ezüstérem: 129 (2008: 147 db)
Bronzérem: 112 (2008. 93 db)

Százalékos eloszlás:
Aranyérem: 23,5% (2008: 22,3%)
Ezüstérem: 35,2% (2008: 38,6%)
Bronzérem: 30,6% (2008: 31,5 %)