Kérem Várjon!
Hírek
Az 50 legjobb magyar borász
bori
2019 March 10.

Március 1-én a Borjog és Bormarketing Konferencián jelentették be, hogy ki az 50 legjobb magyar borász 2019-ben, majd másnap az „ötvenek” a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát. Ez a rendezvény adta az apropót a díj alapítójának, Rókusfalvy Pálnak, hogy elmondja, miért is jött létre a Borászok Borásza.

2019 ötven legjobb magyar borászát, a Borászok Borásza díj eddigi nyertesei választották meg és a Borjog és Bormarketing Konferencián közölte a listát a díj alapítója. Ők ötvenen nyerhetik el a Borászok Borásza címet a saját, (kétkörös) szavazataik alapján, azaz a jelöltek maguk döntenek a végső győztesről.

A döntés megkönnyítése érdekében egy új egyedülálló eseményt szervezett a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány, ez volt a március 2-i Borászok Borásza Kóstoló Kör. A rendezvény keretein belül a Kárpát-medence 50 legjobb borásza és a díj győztesei tartottak szakmai kóstolót. A rendezvény délelőttjén egymás borait kóstolták, hogy ez alapján felelősségteljesen döntést hozhassanak arról, hogy szerintük ki legyen a Borászok Borásza. A helyszínen leadott voksokat a szervezőség jelenleg összesíti; az öt legtöbb szavazatot kapott borász kerül a döntőbe, majd az ötvenek újra szavaznak, hogy a döntősök közül megválasszák 2019 Borászok Borászát. Amint megvan az első fordulós szavazatok eredménye, a finalisták névsorát nyilvánosságra hozza az alapítvány.

A Borászok Borásza Kóstoló Kör délutánját nyilvánossá tették a szervezők és egy szűk körű meghívott vendég és jó előre regisztrált borkedvelő személyesen koccinthatott és kóstolhatott a legjobbakkal. Valóban rendkívüli, hogy a jelenlegi 60 csúcsborász (50 jelölt és a 10 korábbi győztes) egy helyen, rendkívül baráti, családias hangulatban kóstoltasson, és a várt hatás nem is maradt el: a rendezvény nagy sikert aratott a borászok és vendégek körében egyaránt.

Ez a nagyszerű esemény szolgáltatta az apropót a díj alapítójának, Rókusfalvy Pálnak, hogy elmondja, kicsit több, mint egy évtizede miért is jött létre a Borászok Borásza?

„Ezt a kérdést a Borászok Borásza alapítása óta eltelt tizenkét évben (kérdés nélkül is) többen megválaszolták már helyettem. Ezek közül még a legjobb szándékú feltételezés az volt, hogy nyilvánvalóan valamilyen üzleti célzatú döntés volt ez részemről, azaz profitot remélek tőle.

Eddig azért nem reagáltam ezekre a találgatásokra, mert azt gondoltam, hogy a díj, a maga letisztult rendszerével, és az ezzel kapcsolatos munkánk önmagért beszél. Most mégis úgy gondolom, hogy 12 évente talán érdemes egy pillanatra megállni és reagálnom. A válasz elsőre korszerűtlennek tűnhet vagy nem eléggé életrevalónak, de a díj alapításával „mindössze” a közösségért, a magyar borászokért akartam tenni valamit. Azt ugyanis fontos hangsúlyozni, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt 30 év alatt a magyar csúcsborászok felzárkóztak az abszolút világszínvonalhoz. Ennek ellenére a borász díjaknál, a borászok körüli eseményeknél éppen a legfőbb érdekeltek, azaz a borászok véleménye szorult háttérbe. Olyan díjat akartam, ami csak róluk szól és kizárólag az ő véleményüket tükrözi. A Borászok Borásza esetében borászok jelölnek és ők is választanak végső győztest – ez azt jelenti, hogy ennek a díjnak a jelöltjei és végeredménye mindig a borászok aktuális lelkivilágának egyfajta lenyomatát mutatják.    

A Borászok Borásza a borászokról szól, értük van és addig marad hiteles és életképes, amíg ilyen marad az egyszerű, letisztult és átlátható választási mechanizmusával együtt.”

Az 50 legjobb magyar borász 2019-ben

1.

Árvay János - Árvay Pincészet

2.

Áts Károly -  Grand Tokaj Zrt.

3.

Balassa István - Balassa Bor Kft.

4.

Balla Géza - Balla Géza Pincészet

5.

Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis Szőlőbirtok

6.

Barta Károly - Barta Pince

7.

Bock József - Bock Pincészet

8.

Bodó Judit - Bott Pince

9.

Bolyki János - Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok

10.

Bott Frigyes - Bott Frigyes Borászat

11.

Bukolyi Marcell - Bukolyi Marcell Wine Farm

12.

Dúzsi Tamás - Dúzsi Tamás és Családja Pincészete

13.

Eszterbauer János - Eszterbauer borászat

14.

Figula Mihály - Figula Wines

15.

Gál Tibor ifj. - Gál Tibor Pincészet

16.

Gere Attila - Gere Attila Pincészete

17.

Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok

18.

Homonna Attila - Homonna Pincészet

19.

Horváth "Ráspi" József - Ráspi Étterem és Borászat

20.

Ipacs Szabó István - Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet

21.

Karner Gábor - Karner Gábor Kézműves Borászat

22.

Kiss Gábor - Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete

23.

Konyári Dániel - Konyári Pincészet

24.

Kovács Tamás - St. Donát Birtok

25.

Laposa Bence - Laposa Pincészet

26.

Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra

27.

Liptai Zsolt - Pannonhalmi Apátsági Pincészet

28.

Losonci Bálint - Losonci Pince

29.

Luka Enikő - Luka Pincészet

30.

Malatinszky Csaba - Malatinszky Kúria

31.

Maurer Oszkár - Maurer Pincészet

32.

Mérész Sándor - Etyeki Kúria

33.

Mészáros László - Disznókő

34.

Molnár Péter - Patricius Borház

35.

Nagy László - Villa Tolnay

36.

Pálffy Gyula - Pálffy Pince

37.

Rakaczki Gábor - Sauska

38.

Szászi Endre - Szászi Pince

39.

Szecskő Tamás - Szecskő Pince

40.

Szepsy István ifj. - Szent Tamás Pincészet

41.

Szilágyi László - Gizella Pince

42.

Takler Ferenc - Takler Pince

43.

Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince

44.

Thummerer Vilmos - Thummerer Pince

45.

Tiffán Ede - Tiffán Ede és Zsolt Pincészete

46.

Várszegi György - Kreinbacher Birtok

47.

Vesztergombi Ferenc - Vesztergombi Pince

48.

Vida Péter - Vida Családi Borbirtok

49.

Weninger Franz - Weninger Pincészet

50.

Wille-Baumkauff Márta - Pendits Pincészet