Kérem Várjon!
Cikkek
Együtt a Pannon Borrégió sikeréért
Beszélgetés Vadas Lászlóval, a CEMI ügyvezetőjével
zoranka
2009 March 23.

A háttérmunka - nevéből adódóan is - ritkán kerül előtérbe. Íme, most egy ellenpélda: a Pannon Borrégió stratégiaalkotása már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, több szakértői gárda is dolgozik egyes elemein, a moderálást, a stratégiai célterületek definiálását, sok minden egyéb mellett a CEMI vállalta fel. Hogy hogyan kerül egy tanácsadó cég a magyar, szűkebben a pannon borok közeléábe - erről kérdeztük Vadas László ügyvezetőt.

 

– Tavaly nyáron találkoztunk először, miután a Pannon Borrégió Egyesület vezetői elhatározták, hogy konferenciát szerveznek a borrégió előtt álló stratégiai kérdések megvitatására. Szeptember 2-án a szépen felújított bólyi malom tanácstermében összegyűltek az érintett borvidékek, borút egyesületek és az egyetem képviselői, hogy közös jövőképet alkossanak, és elkezdjék kidolgozni az ennek megvalósításához szükséges akciótervet. Ezen a találkozón már ti vállaltátok a legaktívabb szerepet. Hogyan kerül egy vállalati stratégiai tanácsadó cég egy ilyen szerveződés közelébe?

– Valóban nem gyakori, hogy egy nagyvállalati stratégiai tanácsadó cég ingyen, vagy jelképes összegért civil szerveződéseket segítsen, ám – és ezt büszkén mondom – a CEMI esetében ez nem is egyedülálló. Időről időre igyekszünk olyan kezdeményezések mellé állni, amelyek az ország vagy egy-egy régió hosszú távú sikerességét tűzik ki célul. Egyik ilyen munkánk, a 2006-os parlamenti választások után kiadott Makro egyensúly és gazdasági növekedés című kiadvány ismertette meg nevünket Heimann Zoltánnal is, aki tavaly keresett meg bennünket egy régi barátján keresztül. Ő kért fel bennünket, hogy segítsünk a Pannon Borrégió stratégiájának megalkotásában.

– Miben különbözik egy boros stratégiaalkotás egy hagyományos céges stratégiaalkotástól?

– Én először azt emelném ki, ami közös: a stratégiaalkotást mindkét esetben egy alapos diagnózisnak és elemzési szakasznak kell megelőznie, majd a tények ismeretében kell a célokat megfogalmazni, és az azok eléréséhez szükséges akciótervet felállítani. A borrégió esetén végül beláttuk: sok esetben meg kell elégednünk a közelítő számokkal, hiszen az adatok hiányosak, és az adatgyűjtés módszertana sem egységes. A vállalati stratégiaalkotással szemben itt a cél is összetettebb: most nem profitot vagy részvényesi értéket szeretnénk növelni, hanem a régió szőlő- és bortermelői, turisztikai szolgáltatói, kutatói, diákjai és összességében minden itt élő számára szeretnénk valami pozitív változást elérni. A megvalósítás során pedig mindenképpen szükség lesz azon lelkes közreműködőkre is, akik szabadidejük egy részét áldozzák fel a közösség érdekében.

– Mik lehetnek a Pannon Borrégió stratégiájának alappillérei?

– A nemzetközi legjobb gyakorlat és a Pannon Borrégió diagnózisa alapján – a munkában részt vevőkkel közösen – hat stratégiai célterületet azonosítottunk. Az első ezek közül a minőség kiemelt szerepének biztosítása. Ezen a célterületen legfontosabb feladatunk az egységes eredetvédelmi szabályozás kialakítása, valamint egy, ágazatokat is átfogó borrégiós minőségellenőrzési rendszer kidolgozása. A második célterület a Pannon Borrégió piaci pozíciójának megerősítése. Itt a fogyasztói igények alaposabb megismerése, a versenytársak értékajánlatának feltérképezése és a helyi versenyelőnyök megtalálása lesznek az első lépések. A harmadik pillér a gazdálkodás jövedelmezőségének elősegítése a termelőknél és a szolgáltatóknál. Sajnos sok esetben hiányzik az a közgazdasági, pénzügyi tudás, ami a mai éles piaci versenyben elengedhetetlen. Ezt tanácsadással, oktatással pótolni kell az egyetem aktív szerepvállalása mellett. A negyedik pillér az erőforrások megfelelő biztosítása, ezen belül is kiemelten a megfelelően képzett szakemberek oktatása. A stratégia ötödik eleme az összehangolt működés megteremtése. Az egységes arculat, a jól működő belső információs-kommunikációs rendszer, és a harmadik féllel szembeni egységes fellépés teszi igazán erőssé ezt a formálódó együttműködést. A hatodik elem pedig a stratégiai partnerségek kialakítása. A munkacsoportban résztvevők azonnal felismerték, hogy sikeresek csak akkor lehetnek, ha a szőlészet, borászat, gasztronómia, turizmus és kultúra területén nem csak egymással, de más stratégiai partnerekkel is együttműködési megállapodásokat kötnek a régióban, országosan, sőt nemzetközi szinten is.

 

A Central European Management Intelligence (CEMI) a közép-európai régió egyik vezető stratégiai specialistája, melynek tevékenysége a piaci információgyűjtéstől, a stratégiai tanácsadáson és felvásárlási tanácsadáson át a komplex menedzsment szolgáltatásokig terjed. A CEMI által nyújtott szolgáltatások eredményorientált és átfogó jellegének, valamint eddigi munkái sikerének köszönhetően a cég gyorsan bővülő, patinás ügyfélkörrel rendelkezik.