Kérem Várjon!
Cikkek
Első idei rozém
Egy bor: Lelovits Tamás Menoire Rozé 2018 (Villány)
Győrffy Zoltán
2018 September 04.

Aki ismer, tudja, nem vagyok a friss, primőr borok harsány prófétája, mégis valaki okból minden évben érdeklődve követem a „kié az év első bora” versengést, amelyhez az idei évjárat sikerrel hozzájárult, előrehozva a korai fajták szüreti időpontját. Kóstoltam már augusztusban idei irsai olivért, most egy vadonatfriss, pénteken piacra került villányi rozé került a pohárba.

Lelovits Tamással találkozóm apropója a friss rozé volt, de ha már ott jártam, megkóstoltam pár még igencsak aktív tételt, úgyismint egy korrekt ottonel muskotályt, egy igencsak zamatos, a cukrokat épp alkohollá átdolgozó olaszrizlinget, no meg két portugiesert, a primőr nagyon könnyed, gyümölcsös, a válogatás színe is vad, teste is akad, mélyebb zamatossággal bír már ilyen ifjoncan is.

Az évjárat hozza a kihívásokat, elég változatosan az idei évben. A nagyobb vörösek alapanyag még bőven a tőkéken, de az első villányi rozé már a pohárban.

A menoire, vagy korábbi nevén medoc noir elég korai fajta, augusztus első napján szüretelték, egy hónappal később már kész borként kóstolhatjuk. A színe picit erősebb rózsaszín, van benne valami légies lila árnyalat, plusz valamiért a gyerekkoromban szedett ribizlifürtökre emlékeztet. Az illata túllép a sablonon, van benne piros gyümölcs, természetesen, eper, málna, ribizli, de van benne virágosság is, pici jázmin talán.

Kortyban érződik csak igazán, hogy ez bizony még nagyon friss, de az már most látszik, hogy van benne izgalom, azon túl is, hogy az első idei rozém. Jó savak, de mellette van test is, közepesnél kicsivel vékonyabb, szép gyümölcsökkel, kedvességgel. Kicsit fanyar, kicsit édes, vannak itt érett, lédús citrusok is, a piros bogyósok mellett. Nem megszokott rozé-aromatika, szélesebb spektrumon mozog.

Nem mondom rá, hogy életem rozéélménye, de kétségtelenül többet ad annál, minthogy letudjuk azzal, ittunk már idei bort. Bár a pár ezer palackot napok alatt elvitték a kereskedők, éttermek, magánvevők, azért azt hiszem, pár hét még jót tenne neki, csiszolna a zamatosságon miközben a frissesség nem veszne el. Hamarosan, néhány héten belül érkezik egy újabb Lelovits–rozé, a pinot noir-portugieser primőr, érdemes lesz összekóstolni vele, ha marad belőle addig, merthogy ez a menoire eléggé itatja magát…

Friss, 84/100 pontos újbor-élmény. A bor beszerezhető a Pannon Borbolt webshopjában, 1390 forintos áron.

Programajánló
2019. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2019. 01. 19. 11:00 - 23:00
Villányi borvidék Villány, Több helyszínen
2019. 01. 19. 17:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
20
21
22
23
24
25
26
2019. 01. 26. 15:00 - 21:00
Déri Múzeum Debrecen, Déri tér 1.
2019. 01. 26. 16:00 - 20:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
27
28
29
30
31