Kérem Várjon!
Cikkek
Friulano kalandor (1)
Szerdai Borklub Kedden: Pécs jelenti
zoranka
2010 February 04.

SzabóZé kolléga invitált bennünket is januári olasz turnéjára, de nem tudtuk beiktatni, ő viszont gondolt ránk és hozott kóstolót. Collio Goriziano (Goriška Brda) és Colli Orientali borvidékek voltak a turné célállomásai, innen is érkeztek a borok. Legalábbis javarészt. Friuli-Venezia Giulia tartomány boraival behatóbban korábban nem foglalkoztunk, íme most egy jó tucat.

A hivatalos tartományi gasztroprospektust idézzük fel (van ugyanis magyar változata is, még ha helyesírási hibákkal is terhelt szegény): „Friuli Venezia Giulia: nyolc övezet, mely védett eredetnévvel büszkélkedhet (Denominazione di Origine Controllata - DOC). Három közülük a dombságok közé sorolható (Colli Orientali del Friulii, Collio, Carso), a többi térség benyúlik egészen a tengerig: Isonzo, Aquileia, Annia, Latisana, Grave. A határokon túl eme térség másik, könnyebben megjegyezhető elnevezéssel illetik: vagyis Vigneto Friuli. Egy önmagában egyetlen, nagy szőlőskert, mely a Bernadia nagy lejőin kapaszkodó soroktól terjed, mint a Ramandolo, a Carso végtelen szeretettel és keserves munkával művelt köves területéig, és tovább a Tagliamentóra néző területektől ahol Spilimbergo városa fekszik, lejjebb csúszva a Malvasia szőlőkig, mely visszatükröződik Marano lagunatérségeiben.

20 ezer hektár kiterjedésű terület, melyen 24 ezer ember adja munkájáta bor- és szőlőtermesztésnek, melyen 1700 gazdaság évente 100 millió palack bort termel, és melyek között igazi gyöngyszemként ragyognak, talán a világszínvonalon is, a legjobbak között. Egyfajta ígéret földje ez a borturista számára, melyen őshonos borokat lehet felfedezni: a Carso térségében a Vitovska és a férfias Terrano, Gorizia és Cividale dombjain a (korábban Tocai) Friulano és a Ribolla Gialla, és különösképpen Aquileiaban (de máshol is megtalálható) Refosco. A fehérek közül elsődleges helyet foglalnak a Pinot Grigio, Chardonnay és a Sauvignon Blanc borok, melyeket francia eredetű nemesi családok ültettek az 1800-as évek végén. Egyre nagyobb érdeklődésre tesznek szert az őshonos vörösek is: a Schioppettino, Pignolo és Tezzelenghe.

Dulcis in fundo, két igazi kincs, melyek elnyerték a DOCG (Denominazione di origine Controllata e Garantita - Védett és Garantállt Eredetnév) elnevezést, a régió területén (egyelőre) kizárólag ezek: a Ramandolo és a Picolit. Két desszertborról van szó, amelyeket fogyasztani lehet kísérőként a regionális specialitásokhoz - mely manapság oly divatos szokássá vált - mint a formadi frant vagy a zsírjában tálalt libamájhoz.”

A tartalmas bevezető után következzenek a borok:

Angoris Modolet Spumante Brut

Habzóborral kezdtünk, csak úgy, stílusosan. Meg oldotta is a várakozást a késő borklubtagokra. Pinot noir, pinot blanc és chardonnay alkotja a pezsgő triót, nem annyira könnyed, hiszen van benne 12 százalék alkohol, de illatában van némi finom élesztősség, nem uralja azonban, kortyban már előtérbe kerül a gyümölcsös üdeség. Tartalmas korty, élénk savakkal. Egy hosszú borsor elé tökéletes. Körülbelül 10 €.

A habzóbor után máris érkezett a savlekötő rágcsa, azaz SzabóZé kedvenc falatkáit helyettesítő Foccacia al rosmarino e olive (focaccia kenyér olajbogyóval és rozmaringgal). A borklub-esthez és olasz borokhoz Fabrice Gonet barátunk sütött-főzött. A folytatásból kiderül, ez tényleg csak a bevezető volt…

Isidoro Polencic Ribolla Gialla 2008

Helyi szőlőfajta, a szlovének rebulaként isszák. Illatban nem adja magát könnyen, tiszta, de nem túl intenzív. A korty is tiszta, ízes, kerek. Nem könnyed bor, szó se róla, glicerines, kicsit még nehézkes is, jó savakkal, szikár aromavilággal, némi fehérgyümölcsökkel. Szép a vége, elég hosszan kitart, van benne tartás. És összhang is. Tetszett, határozottan tetszett. Kb. 11 €, 85 pont.

Alessio Komjanc Friulano 2008

Az első a sorból, a fajta, amelyet egykoron tocaiként emlegettek, a tocai friulanóból ma csak friulano maradt. Hát mondjuk ha ilyen mind, akkor még szép, hogy ne keverjék a mi tokajinkkal gondolhattuk, mivel egy picit fülledtes bort kapunk pohárba, illatos, némi friss gyümölccsel, szájban erőteljes savakkal. Egyszerű szerkezetű bor, kis kesernyével a végén, hossza sincs igazán. Laza, kocsmázgatós fröccsbor. Kb. 5 €, 80 pont.

Paolo Caccese Friulano 2008

Már illatban is van valami kesernyésség, talán mandula. Kis pezsgés az elején, nem túl komplex, jó savakkal, markáns ízekkel, a korty közepén van némi gyümölcsös erősödés, de nem tart ki sokáig. Aztán levegőn tovább javul a bor, de azért annyit nem hogy 82 pontnál többet osszak ki neki, egyébként meg 10 euró körül kapható.

Colle Duga Friulano 2008

Már-már azt hittük, hogy a friulanót csak a helyiek élvezik, amikor jött ez a bor. Nagyon tiszta, közepesen intenzív illat. Minőségi illat, érezni benne a finomságot, az eleganciát. Frissesség, tisztaság, ropogós gyümölcsök, a borhoz passzoló méretben a savassága, a textúrája dús, krémes, szélesebb spektrumban mozog. Barackos, egreses ízek. A végére kilóg az alkohol, ez ront az összképen, de összességében ezt már viszontkívánjuk. Nem csoda, két évvel idősebb bátyja Tre Bicchierit, azaz három poharat kapott a Gambero Rossóban. Kb. 12 €, 87 pont.

Colle Duga Sauvignon 2008

Ugyanazon pincészet, de most egy világfajta, a sauvignon blanc. Illata elég intenzív és elég vegyes. Izzadtság és bodza, aszalt sárgabarack és konzervfülledtség váltakozása. Fura, kétségkívül, de érdekes. Megosztó, de nekem jó. Érett mindenképpen, nincs benne semmi zöldesség. Szép szerkezet, telt korty, pici édeskésség, de lehet hogy csak a magas, tizennégyes alkohol teszi. Kb. 10 €, 85 pont.

A fehérek sorát megszakítottuk, hiszen a vörösök előtt érkezett a vacsora. Előéteként Zucca fritta con salvia e Parmigiano (azaz sütötök fànkocskák zsályával és parmezánnal ízesítve). Édeskés-fűszeres ízek, roppanós kéreg és lágy krémesség. Nekem határozottan bejött. Ahogy a főétel is, ami nem a kedvencemből készült, hiszen a sertéshús nem a mindennapi betevőm. De ez az Arrista di maiale al finocchio con patate al forno (vagyis bőrös karajpecsenye, édesköménnyel ízesítve, sült burgonyákkal) kiváló volt. Omlós, ízes hús, ropogós bőr, nyoma sincs a kiszáradásnak, a krumplik fűszeresek, de az édeskömény ízét mégsem fedi el semmi. Repetáztunk, kérem, ahogy kell.

 

Alessio Komjanc Schiopettino "Alexius" 2005

A schiopettino Friuli pinot noirja,ezt beszélik róla. Illatban ízben oroszkrémfagyi és madártej. Borsos, rózsaborsos fűszerességgel kiegészítve. Kortyban nagyon határozott vanília, mellette fűszeres, vicces, vidám aromavilág. Ha lenne benne egy kicsit több teltség, akkor még inkább kedvelnénk, a szerkezet most túl szikár a vidám illatok után. Meggy, karcsúság, kis kesernye marad a végére, 12 euróért 83 pont.

Valpanera Refosco dal peduncolo rosso 2006

A refosco vagyis a határ túloldalán a refošk őshonos kékszőlő. Intenzív, kitárulkozó, élénk, de nem túl cizellált illat. Szájban is ugyanezt adja, van benne kis fanyarság, és vele szimultán édesség is. A szerkezete egyensúlyos, nem lóg ki belőle semmi, talán a nyersességét róhatjuk fel. Kóstolt isztriai társainak többségéhez képest ez most egész jóivású bor. 10 €. 84 pont.

Colle Duga Merlot 2007

Damian Princic egy újabb bora. Elsőre mintha dohos, picurit muskátlis illat csapna meg. Aztán meg feketeribizli és Sudocrem. Frissen darált mák. Szájban elég széles, jól strukturált, hosszabb lecsengésű. Nagyon fiatal még, kócosság és imitt-amott nyersesség, kesernye rontja az összképet. 10 euró, 83 pont.

Altúris Verduzzo Friulano 2008

Nektáros-gyantás illatokkal kezdi ismerkedésünket ez az édes fehér. Sárgagyümölcsös, mézespuszedlis ízek jönnek belőle, ánizzsal fűszerezve, aztán beugrik, amire a legjobban emlékeztet: vattacukor. Kicsit geil, hiányzik a sav, a tartás. Kis dolce vita, könnyeden, édesen, 9 euróért vették, megdolgozott a 81 pontért.

Alessio Komjanc Picolit "Alexius" 2008

Az egyik DOCG. Aszaltgyümölcsös, sárgabarackos, birsalmás, kedves gyantás illat. Ízben is ugyanezeket fedezzük fel, mellette meg még egy árnyalat vajkaramell is gazdagítja. Itt se sok a sav, elférne egy kis élénkítés, de sokkal strukturáltabb, mint az előző. Az alkohol is sok benne, 15 százalék nagyon soknak bizonyult ehhez a testhez, ehhez a beltartalomhoz. Éget a vége. A félliteres palack 18 €, nálunk most 85 pontra volt elég, amit mutatott.

Mario Dri Ramandolo DOCG 2006

A másik DOCG. Lusta, édes, befőttes-gyümölcsös illat. Egy kicsit szamorodonis. Vanília, égetett cukor. Némi oxidáltság. Kajszi és aszalt füge. Nem nagyon áll össze egy komplex édessé. Afféle régi stílusú tokaji és egy gyümölcsös édes fehér keveréke. 18 €, 83 pont.

 

Virtuálisan, pohárral jártuk be Collio és Colli Orientali borvidékeket, voltak szép borok is, főként fehérben, de most azt tapasztaltuk, hogy ezekkel álljuk a versenyt bizony. A sorozat folytatódik, még két részben írunk a borvidékről, a második rész már holnap érkezik!