Kérem Várjon!
Cikkek
Ha Balaton, ha nem
Andor eszik: Kistücsök Étterem, Balatonszemes
W. Hollósi Dániel
2010 April 21.

Biztosra akartunk menni, így egy (számunkra majdnem) biztos befutónak számító étteremmel ajándékoztuk meg magunkat Andorral. Egyúttal (magunkkal szembeni) régi restanciánkat akartuk ledolgozni, amikor a balatonszemesi Kistücsökbe foglaltattunk asztalt. A Csapody Balázs vezette, a balatoni (és dél-dunántúli) vendéglők rossz hírére ráverő étteremben enni nem csak Budapesten menő, és simán megér másfél órás autózást.

Mivel (talán nem egyedülálló) perverziónk az idényben turistáktól hemzsegő, felkapott helyszínek szezonelőtti látogatása, ott alvós bulira készülünk. Amíg azonban azt hittük, hogy csak Pécsett akarják távol tartani a vendégéjszakázókat, addig keserűen tapasztaltuk, hogy a hírös magyar vendéglátás miért vergődik szerte a hazában. Míg a kultúrfővárosban egyszerűen nincs elég (és jó minőségű) szállás, addig a Balaton parton halálosan komolyan veszik a szezonelőttiséget. A felkeresett apartmanosok többsége csak nevetett, a panziósok hümmögtek. De amikor csillagos hotelek képtelenek tavasszal vendéget fogadni, addig minek erőltetik a dolgot egyáltalán. (Amúgy is gyakran drágábbak a szlovén vagy horvát szállóknál.) Már csak nevetni tudtunk, amikor Balatonszemesen az OTP szálloda hétvégére pont bezár, a Hotel Szemes miattunk aztán nem nyit ki (egyébként nyitva van), a Szindbád Hotel pedig csakis a lovagkori csomagjával (dupla áron) hajlandó fogadni. Azért kedvünket nem szegi, mert miután Andor türelmesen végighallgatja a panaszaimat, közli, hogy ő már gondoskodott szobáról Siófokon.



A Kistücsök illedelmesen áll Balatonszemes szívében a 7-es főút mellett, s látszólag nem különbözik a többi balatoni település csárdájától. Bent azonban egyenruhás felszolgálók fogadnak, s lám, itt majdnem teltház van, magunkban áldjuk az eszünket, hogy foglaltunk asztalt előre. A plafon a falusi kocsmákból ismert lambéria, de az egyszerű, néhol avíttas, nekünk inkább eklektikus berendezésű, kissé zsúfolt beltér nem téveszt meg minket, az asztalon rendes teríték és textilszalvéta, a „piroskockás” terítő elegánsabb változatával.

Sommelier-vel nem élünk, bár a kódex kinézetű/vastagságú/súlyú borlap miatt avatatlanoknak okvetlen ajánlott a szakszerű (és élvezetes) tanácsadás. Egy felszolgálóra két-három asztal jut, fiatal, de a szakmát s az illemnet kisujjából rázó pincért kapunk, aki végtelen türelemmel s udvarias mosollyal válaszolja meg a kérdéseinket. Köszöntőfalatnak habosított medvehagymakrém érkezik, telt és intenzív ízű mangalicasonkával, mellé házi kenyérrel, izgalmas nyitánya a tervezett vacsorának.

Az étterem ajánlatából (van ugyanis szezonális, aztán napi ajánlat, s mellé egy hagyományosabb rész is) a petrezselyem-krémlevest választjuk házi kukoricaropogóssal (790 Ft), a sűrű levesben úgy szabadul fel a zöldség, hogy közben az alaplével nyugszik meg és simul össze harmonikussá. Becsületes munka, de nem férünk a bőrünkbe, s (a vitatott) kedvencételes szavazás nyertesét, az Újházi tyúkhúslevest (990 Ft) kérjük folytatásnak. Pedig a majd minden étterem étlapjára felerőszakolt fogás rendszerint mirelitborsó és ízetlen csirke sok-sok vegetával, most azonban vacsoránk netovábbja. Mohó módon a nagyobb adag mellett voksolunk, s a porcelánban érkező, gőzölgő leves már látványra (aztán illatra még inkább) meghökkent mindkettőnket. Mert a gőzben tyúkok nyakát elvágó nagymama képe dereng fel, ahogy forró vízben kopaszt, zöldséget hoz a kertből, s egész délelőtt főzi a fazékban azt az eszenciát, amit aztán lázasan elszürcsölve olyan erőre kaptunk, hogy nyoma nem marad a betegségnek. S valóban, apró könnycseppet morzsolok el, de közben Andor is zavarban van, isten tudja hol jár gondolatban s emlékekben, mert a leves egy nosztalgia utazás, a zöldség zsenge, a lé tökéletes harmóniájához mintha matematikus számolta volna ki a hozzáválók szükséges mennyiségét, a hús pedig, hát a húsnak hús íze van, olyan, amilyen csak a házi húsoknak van. Nem is szólnak meg minket, mikor már zsíros ujjakkal fejtjük le a maradékot a csontokról (miért is, ha így kell), hogy elégedetten dőljünk hátra.

Viszont feladtuk magunknak a leckét, s a borjúmáj vajas spenóttal és burgonyapürével (1890 Ft) szebbnek mutatja magát, mint ami, a spenót izgalmas körítés, a köret kötelességtudó kísérő. A máj azonban rágós, s még a késeken is kifog. Ízben telt, kellemesen fokhagymás, viszont óhatatlanul a cipőnk talpa jut eszünkbe. A káposztás sertéskaraj kovászos kenyérmártással (1690 Ft) és petrezselymes pirított burgonya koronggal (550 Ft) már ígéretesebb, s máshol elismerően is zárnánk a szívünkbe. Azonban néhol elégett hús, a káposzta túlságosan sós, s megbontja az összjátékot, amit még a langyos, a maga nemében veszettül izgalmas és kreatív kovászos mártás sem képes feloldani. (Pedig!)

Rejtély miért, ezen a ponton telünk el teljesen, de Hugi almatortáját (890 Ft) már csak kötelességből sem hagyhatjuk ki. A méretes tortaszelet még gőzölög, falatnyi almákat rejt magában, a tészta puha, omlós, illatos, ellenállhatatlan, s a realitásba csak a kis tálban felszolgált vaníliás öntet ránt vissza minket, tetején összegyűlt darált fahéjjal.

Illy eszpresszóval (340 Ft) zárunk, és belekötni nem tudunk. A Kistücsök házias és modern, városi és vidéki, ahol legközelebb a halakra utazunk. Egyszerűen sohasem lehet tőlünk túl messze (nemhogy száz kilométerről), és ha már a Balaton parton járunk, kötelező zarándokhely.