Kérem Várjon!
Cikkek
Hegyre fel
Kadarka és szóda Iván-völgyben
zoranka
2012 June 24.

Vannak hétvégék, amikor mindenki családi programon van. Ahogy most is. Nekem délután azért akadt pár szabad órám, lévén a trónörökös születésnapi mulatságba ment édesanyjával, így nem vártam senkire, átugrottam Szekszárdra, az Iván-völgybe, kis kémkedésre. Ha már kóstolni nem is, legalább beleszagolni a levegőbe, szemrevételezni a közönséget, meghallgatni a véleményeket, visszajelzéseket. Az én Iván-völgyi túrám - a többi mosolygós és pirospozsgás arccal ellentétben - szóda-túra volt, de arról elmondhatom, hideg volt és buborékos mindenütt.

Másodszor rendezték meg a túrát az iván-völgyi borászok, idén már legalább kétszer annyian voltak szombaton, ráadásul idén kétnapos, szóval ma is jöhetnek még érdeklődők. A hangulat remek volt, mind az öt pincei állomáshelyen - a kávézóba már nem jutottam el, visszafelé személyzeti szállítást vállaltam be, amúgy is igyekezni kellett, hogy a meccs elejére hazaérjek.

Legalább kétszáz túrázó, tíz pincészet, egy kávézó, sok kadarka, siller és rozé, egy-egy fehér, vidám népek, a túlnyomó többség értette, miről szól ez a nap, a könnyedségről, a túráról, az együttlétről, a kóstolásról - egyetlen csapattal találkoztam csak, ahol a belépőjegyet duplán is leisszuk elv érvényesült és ez bizony már a túra közepén csúfos vereséggel zárult. 

Aki még tud, ma menjen el túrázni, akkor is megéri a belépő ha csak 3 pincébe jut el, ha csak kellemes időben, jó emberek között, finom borokkal tölti el a délutánját. A többiről meséljenek a képek.

UI: Azért otthon nem tudtam a spanyol-francia alatt egy palack Fuxlit nem megbontani...

Programajánló
2019. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
4
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
2019. 05. 04. 18:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
5
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
6
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
7
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
8
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
9
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
10
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
11
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2019. 05. 03. 8:00 - 2019. 05. 12. 17:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
13
14
15
2019. 05. 15. 9:00 - 14:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
16
17
18
2019. 05. 18. 17:00 - 21:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
19
20
21
22
2019. 05. 22. 14:00 - 16:30
PBKIK Pécs, Majorossy I. u. 36.
23
24
25
26
27
28
29
2019. 05. 29. 13:30 - 17:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
30
31