Kérem Várjon!
Cikkek
"Keményebb és kitartóbb lettem"
Bodri István, Szekszárd
Győrffy Zoltán
2021 January 06.

Amikor először jöttem ki Faluhelyre, a Bodri-birtok még csak nyomokban emlékeztetett mindarra, amit ma itt találunk. A mai étteremnek helyet adó épület állt, mögötte a pince, az első. Talán ennyi volt mindösszesen. Aztán lett látványpince, étterem, tavak, teraszok, rozéfeldolgozó, egyre több szőlő, egyre nagyobb parkoló, vendégházak, wellness, és ami akkor is volt, a bor, az bizony ma már sok százezer palackban kel útra. Az első lapszám egyik interjújának apropóját az adta, hogy a Bodri-borok új ruhát kaptak. Hamarosan megint itt egy címkeváltás, megelőztük egy beszélgetéssel, Bodri Istvánnal ültünk le a faluhelyi teraszon.

Elég sok minden megváltozott itt, ahogy körülnézek, ez a szűk tizenhárom év alatt.

▸▸Nemrég összeszámoltam, 161 tulajdonostól vásároltunk területet az elmúlt mintegy húsz évben. A legutolsó két hektár, innen kicsit látszik is, amiben van ugyan szőlő, de elég rossz állapotban, oda még egy hektár cabernet sauvignon, meg carmenére és egy kis tannat is kerül majd.

Ami itt utoljára elkészült, az a csarnok itt szemben, a rozéüzem mellett, ami egy 600 négyzetméretes csarnok, megoldja a tárolásunk jó részét, kapacitásban meg most 12.000 hektoliter lett, amivel itt Faluhelyen rendelkezünk. Ez olyan 120 hektárt le tud kezelni, viszont mi jelenleg 200 hektárnál tartunk, ebből olyan 50 a bérelt terület, a többi saját.

Emiatt aztán tovább kell bővülni, de az nem itt lesz, Bátaszéken építünk egy 11.000 hektoliteres feldolgozóüzemet, az ottani ipari parkban. Az várhatólag az ősz folyamán kész is lesz. Bátaszéken van 120 hektár szőlőnk, úgy tervezzük, hogy ott lenne a sztenderd vörösborok készítése, egyelőre még palackozás nélkül, némi bérfeldolgozás, Faluhelyre meg a prémium vörösek, rozék, fehérek kerülnek.

Ott majd lesz lehetőség bővülni, lehet majd palackozót is telepíteni, ha szükséges lesz. Itt egymillió palackig el tudunk menni kapacitásban, jelenleg ennek a felét használjuk ki. És készül persze folyóbor is, amit nagyobb partnerek felé értékesítünk.

Nem csoda, hogy azt mondták nekem itt Szekszárdon, hogy nagyon nehéz elérni, nagyon elfoglalt vagy.

▸▸Ez tényleg így van, sokasodnak a hektárok, hektoliterek, sokasodnak a feladatok is, a pályázatokkal is sok ügyintézés van, előkészítéssel, megvalósítással, elszámolással, ezeket jó, ha átlátom és összefogom. Ezekkel van munka. És akkor ott van a vendéglátás, csoportok. Azt szeretem csinálni, a borkóstolókat, ha van időm, arra könnyű rávenni, leginkább a fiataloknak, egyetemistáknak, kicsit toborozni a szekszárdi bor kedvelőinek utánpótlását.

A vendéglátás is jelentősen bővült az elmúlt években, de az alapcsapat még mindig ugyanaz.

▸▸Igen, Makk Norbert séfünkkel 2013 óta dolgozunk együtt, a konyhát is ő tervezte már, Pölöte Norbert, az üzletvezető meg 2011 óta tagja a csapatnak. Ennyi év alatt összecsiszolódtunk, jó a csapat, szerencsére az újranyitás is jó sikerült, ahogy a kényszerbezárást követően kitettük a nyitva táblát, a hétvégék máris megteltek, de hétközben is egyre több vendég jön ide, miközben felfedezik Szekszárdot, betérnek hozzánk ebédelni, vacsorázni. De a szekszárdiak is szeretnek kijárni hozzánk, élvezik a konyhát, jó a hangulat, a kiszolgálás, semmi nem mehet a minőség rovására.

Az étterem mellett a szálláshelyek is mintha gombamód szaporodnának?

▸▸Ha mindent összeszámolok, akkor olyan 80 személynek tudunk fekhelyet biztosítani, vannak olyanok, amiket csak üzemeltetünk, például a luxus mobilházak, ott most készülnek el az utolsók, de már nagyon jó a fogadtatásuk és vannak a saját tulajdonban levő épületeink, ahol még szeretnénk növelni a kapacitást, olyan 100 fő környékére legalább. Nagyon fontos, hogy aki idejön, az valóban ki tudjon kapcsolódni, jól érezze magát. A bor és a pincészet az alapja mindennek, de lehet nálunk horgászni, terepjáróval túrázni a dűlőkben, vannak szarvasgombás túráink, lehet velem gyalog bejárni a dűlőket, meg vannak szezonális programok, nagyon kedvelt a disznóvágás, van a Bodri Trail futóverseny, de mindig vannak újabb és újabb terveink.

Néhány éve sokszoros nagyapa lettél, mostanra a lányok visszatértek a családi cégbe?

▸▸Igen, Orsinál hármasikrek születtek, vele együtt Zsófinál is született unoka, majd két évre rá az ötödik pici is megérkezett, így most Péter, Emma, Zalán, Manna és Misike a jövő generációja. Ahogy cseperednek, lassanként Orsi is, Zsófi is visszatér, ha nem is teljes állásban, de azért számíthatok rájuk. Itt laknak Faluhelyen mindketten a családjaikkal, közel vannak, Orsi férje, Urbán Péter a főborászunk, szinte folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással.

Menjünk egy kört, nézzük körbe, ne csak meséljem mi változott, mikor voltunk így együtt, talán négy-öt éve is már? – pattan fel István. Azzal a lendülettel autóba ülünk és irány a birtok. Hol meredekebb, hol kanyargósabb dűlőutakon szemlézzük, mi maradt a régiben, hol vannak új részek, mennyi minden változott meg.

Mennyit változott ennyi idő alatt Bodri István?

▸▸Őszebb lettem, az biztos (nevet). És megnőttünk. Komplexebb lett minden, nagyobb a felelősség, szerencsére olyan a csapat, akikben bízhatok, akikkel könnyű együtt dolgozni és így nem marad minden rám. Amikor 2007-ben itt először találkoztunk, alig voltunk páran, a feleségem, én, akkor még Bősz Adrián volt a borász.

Terveim voltak már akkor is, aztán ezek nagyobbak lettek és szerencsére javarészt meg is valósultak. Lehet, hogy ezáltal keményebb is lettem, kitartóbb is lettem, nehéz ezt így megítélni.

Akkoriban az egész összeállt már fejben vagy menet közben alakult?

▸▸Fokozatosan, egyik jött a másik után. Volt húsz hektár, aztán ötven, aztán a Hilltopp területeinek megvásárlásával lett még 120, az nagy ugrás volt. Ez most jó méret, ezzel lehet dolgozni. Előbb csak kóstolóterem volt, kicsi, aztán nagy, aztán eljutottunk hatszáz fő befogadásáig, plusz a teraszok vannak még hozzá. A la carte étterem volt itt megint egy nagy ugrás, voltak kételyeim, de bíztam benne és lassan fel tudott épülni. Volt persze, hogy vasárnap egy vendég volt, de megszerettek minket és ma szép egyensúlyban működik a vendéglátás egésze, a rendezvények és az a la carte.

A látványpince, ami Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéje, ezt 2011-ben adtuk át, sokan jöttek ezt megnézni, ez volt az egyik nagy dobásunk, Heimann Ferinek is, aki megépítette, és nekünk, akik finanszíroztuk és bíztunk benne (mosolyog). Amikor elkezdem a kóstolót a 400 négyzetméteres régi pincében, mindenki elámul, hogy mekkora. És akkor átmegyünk a nagyba és szájtátva nézik ahogy kitágul a kupolás tér, a bor temploma, mondom nekik és erre emlékeznek. És akkor szívesebben veszik le a polcról is a Bodri-borokat.

Az autó közben kanyarog tovább, új telepítések, kísérleti területek, napelempark és szarvasgombás erdő. Ez utóbbinál lelassítunk.

▸▸Néhány éve fedeztük fel, hogy van szarvasgomba az erdőinkben. Ráadásul nem csak a gyakoribb nyári szarvasgomba van jelen, de egy fehér szarvasgombatípust is találtunk, aminek ez az első magyarországi megjelenése. Most telepítünk még fél hektáron beoltott fenyőt, mogyorót és tölgyet. Így állandó szarvasgomba ellátása van az éttermünknek, a séfünk külön ételsort is összeállított, bármikor lehet szarvasgombás ételeket kóstolni az Optimusban. De vannak szarvasgombás túráink is, lehet betanított kutyával és vezetővel sétát tenni és kipróbálni a szerencsénket, hátha ráakadunk egy szép példányra.

A saját szarvasgomba egy újabb eleme a saját márkás Bodri-termékeknek, hiszen a bor mellett van egy ideje Optimus kávé is, sőt készült Bodri Optimus Stout, ami egy Optimus kávéval és ghánai kakaóbabbal főzött fekete sörkülönlegesség. Az autó megy tovább, István közben az új telepítéseket és terveket is mutatja István, hiszen lesz majd tramini, pinot blanc, készül syrah és malbec is a pincében. Ráadásul fokozatosan megújul a címkevilág is.

▸▸Az új sorozat a Tradíció nevet kapta, itt mutatjuk meg a kadarkát, kékfrankost, bikavért, a lendületes, izgalmas, szekszárdi fajtákat. Emellett nagyobb hangsúlyt kapnak a dűlők, ahogy a Gurovica is jó márkanév lett, úgy a Faluhelyről származó válogatások is jobban előtérbe kerülnek.

Az autó megáll, az interjúnak vége, már jó ideje csak beszélgetünk amúgy is, de Bodri István megy is tovább, érkezik egy munkagép és hát semmi sem megy simán. Még egy Optimus-kávé a teraszon, összerendezem a jegyzeteimet, nézem, ahogy beépült épületekkel, ahogy megtelt élettel ez a völgy és nehezen tudom elhinni, nem lesz további bővülés.


Interjúnk a Pécsi Borozó 2020/2 számában jelent meg, amikor a 2008/1 számban, azaz a legelső lapszámban meginterjúvolt személyeket kérdeztük újra, az ötvenedik szám apropóján.

Fotók: Bodri Pincészet