Kérem Várjon!
Cikkek
Kiválasztották a TOP25-öt
A nagyközönség június 18-án kóstolhatja meg a régiós borválogatottat
Pécsi Borozó
2011 May 16.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg a Pannon Borrégió és a Pécsi Borozó a négy dél-pannon borvidék, Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány regionális megmérettetését. Május 12-én rendezték meg a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt, a régió legrangosabb boros vetélkedését. Minden eddiginél több bort neveztek a négy érintett borvidékről, 50 pincészet összesen 151 bora versengett a 25 helyért.

Az idén először külföldi szakember is bírálta a borokat, hiszen a zsűri tagja volt Đurđa Katić, aki 2008-ban és 2010-ben is Szerbia sommelier bajnoka volt. Mellette a zsűri munkájában részt vett többek között Németh Ágnes, a Decanter főszerkesztője, Horkay András, a Central European Wine Institute igazgatója vagy Gazda Albert, az egyik legnépszerűbb borblog szerzője is. A szakértők mellett minden dél-pannon borvidék 2-2 borászt is delegálhatott a bírálóbizottságokba. A verseny kvótarendszerű, azaz több kategóriából az ott legjobban szereplő borok kerülhetnek be, a nevezett borok arányában.

A Pannon Borrégió TOP25-ön évről évre 10-15 százalékkal több bor verseng a bekerülésért, ez is jelzi, hogy díj egyre komolyabb rangot és elismerést jelent. Az idei évben a Villányi borvidékről került ki a borválogatott legtöbb tagja, összesen 13 bor származik a legdélebbi borvidékünkről. A szekszárdiak 5, a tolnaiak és a pécsiek 3-3 bort delegálhattak a legjobbak közé, míg egy bor a Pannon eredetmegjelölést viseli. Mint eddig minden évben, idén is kerültek be a TOP25-be új pincészetek, vannak felfedezésre váró, vagy talán éppen olyan borral bekerülők, amire a szakértők is kevésbé számítottak. A huszonötbe 5 fehérbor és egy rozébor mellett 19 vörösbor került be, köztük a legnagyobb számban a fajtaborok közül - ami szintén kisebbfajta meglepetés - a kékfrankosok.

A válogatott azonban kétségkívül erős, izgalmas és kóstolóra csábító összeállításban lép pályára a júniusi közönségkóstolón, íme a 2011-es év TOP25 bora a Pannon Borrégióból (ábécé sorrendben):

Agancsos Pincészet Villányi Portugieser 2010
Blum Pince Villányi Cabernet Sauvignon Barrique 2006
Bock Pince Villányi Hárslevelű 2009
Bodri Borászat Faluhely Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Danubiana Borászat Pannon Syrah 2009
Danubiana Borászat Tolnai Zöldveltelini 2010
Dúzsi Tamás Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2010
Ebner Pince Pécsi Cirfandli 2010
Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Aureus 2007
Günzer Tamás Pincészete Villányi Merlot 2008
Günzer Tamás Pincészete Villányi Pinot Noir Reserve 2009
Jekl Flóra Villányi Il Primo Cuvée 2007
Lelovits Pincészet Villányi Syrah 2009
Lisicza Borház Pécsi Sauvignon Blanc 2010
Matias Borászat Pécsi Zweigelt 2008
Matias Borászat Villányi Kékfrankos 2007
Maul Zsolt Villányi Taurus 2007
Mészáros Pál Borház Szekszárdi Bodzási Kékfrankos Válogatás 2009
Riczu-Stier Pincészet Villányi Merlot 2009
Takler Pince Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Takler Pince Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2007
Tűzkő Birtok Tolnai Renana 2010
Tűzkő Birtok Tolnai Tűzkő Domb Cuvée 2006
VinArt Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2007
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Villányi Duennium 2006


A TOP25 pannon borrégiós bort a nagyközönség is (összesen 300 jegy kerül majd forgalomba) megkóstolhatja 2011. június 18-án, szombaton Pécsett, a Hotel Palatinus City Center Bartók és Nádor termeiben. Több kísérőrendezvény is gazdagítja majd a programot: helyi termékek, sajtok bemutatója a Falusi Turizmus Klaszter társszervezésében; csokoládé-bemutató és kóstoló.

A rendezvény kibővül egy délelőtti kóstolósorozattal is, amelyre összesen 50 jegyet lehet majd vásárolni, itt külföldi és hazai vendégelőadók tartanak majd mesterkurzusokat, tematikus kóstolókat, többek között megismerkedhetünk a horvát olaszrizlingekkel és a szerbiai autochton szőlőfajtákkal is, de ugyanúgy a Pannon Borrégió két jellegzetes bortípusa, szőlőfajtáját is bemutatják majd a szakemberek.


A zsűri tagjai voltak 2011-ben:
Ábel Péter borszakíró
Bakó Attila, a Pécsi borvidék képviselője
Dr. Pelyhe Szilárd borszakíró
Đurđa Katić, Szerbia kétszeres sommelier bajnoka
Gazda Albert borszakíró,
Héhl István, a Villányi borvidék képviselője
Horkay András, a Central European Wine Institute igazgatója
Iványi Emese, a Pécsi Tudományegyetem bormarketing oktatója
Izsák Norbert borszakíró
Jekl Flóra, a a Villányi borvidék képviselője
Kövesdi Miklós sommelier
Labancz Richárd, a Pécsi Borozó munkatársa
Mikes Márk sommelier-borkereskedő
Németh Ágnes, a Decanter főszerkesztője
Radó István, a Pécsi borvidék képviselője
Simon Cecilia, a Tolnai borvidék képviselője
Szabó Zoltán, a Pécsi Borozó munkatársa
Tóth Adrienn, a vinoport.hu főszerkesztője
Ungurán József sommelier-borszakértő
Vesztergombi Ferenc, a Szekszárdi borvidék képviselője
Vikmanné Makk Viola, a Tolnai borvidék képviselője


További információk a top25.pecsiborozo.hu weboldalon olvashatóak, kérdéseikkel a szervezőkhöz a 70/311-98-35 telefonszámon fordulhatnak.


A verseny rendezője: Pannon Borrégió Egyesület
A verseny szervezője:Pécsi Borozó / VinOliva Kft.
Társrendezők: Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter, Pécsi Tudományegyetem

A Pannon Borrégió TOP25 a Nemzeti Bormarketing Program és az Agrármarketing Centrum, valamint az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával (DDOP-2.1.3/A-10-2010-0011 projekt) valósul meg.