Kérem Várjon!
Cikkek
Lépésváltás
Egynegyed: 2012. nyár
Győrffy Zoltán
2012 June 22.

A napokban már remélhetőleg mindenhova, a legtávolabbi terjesztési pontokra is eljutott a Pécsi Borozó nyári száma. Ez immáron a tizennyolcadik Pécsi Borozó, négy és fél évfolyam áll mögöttünk, az előkészítéssel együtt öt éve is megvan, hogy az ötletből, a közös kóstolásokból és beszélgetésekből kézzelfogható magazin lett. Most egy kicsit változtatni kényszerülünk - bízunk benne, hogy olvasóink is megértik és elfogadják döntésünket.

Amikor kitaláltuk az Egynegyed rovatot, abban maradtunk, szóljon ez mindig az adott negyedévben velünk történtekről, legyen az hosszabb időtávot átívelő, vagy csak egyetlen momemtum. Most arról kellene írni, ami jó néhány hete foglalkoztat, nem csupán engem, de azt gondolom, szerkesztőségünk valamennyi tagját.

Lépésváltás kell. Ezt érezzük már egy ideje, de nem egyszerű eldönteni, most akkor hosszabbat lépjünk, rövidebbet, vagy álljunk meg netán.

A Pécsi Borozó tizennyolc száma azért jelenhetett meg, mert a magazint készítőkben rengeteg lelkesedés volt. És naivitás, hogy jó szándékkal és sok munkával minden sikerülhet. És sok minden sikerült is.

A Pécsi Borozó az elmúlt majd’ öt évben eljutott rengeteg kézbe, Soprontól Nyíregyházáig jöttek olvasói visszajelzések, e-mailek, telefonok, még postai leveleket is kapunk időről-időre.

Mi magunk is rengeteget fejlődtünk, nagyon sokat tapasztaltunk és tanultunk, nagyon sok olyan emberrel hozott bennünket össze a magazin és a sors, akik társasága, barátsága sokat jelentett és jelent a mai napig.

Olyan rendezvényeken vehettünk részt, sőt olyan rendezvényeket szervezhettünk meg mi magunk, amelyek emberek százait, ezreit mozgatták meg, amelyek hozzájárulhattak a minőségi bor és gasztronómia bekerüléséhez a hétköznapjainkba.

A tesztjeinken több ezer bort kóstolhattunk meg, a legjobbak (ezernél is több leírás) most is olvasható a weboldalunkon. Kivételes szerencse ez, szinte egyedülálló rátekintés arra a gazdagságra, amelyben mindig is hittünk, amit a régiónk nyújtani tud.

Sorolhatnám még sokáig, mit is adott nekünk ez a tizennyolc lapszám. De olykor már átcsapna érzelgősségbe vagy bennfentes emlékezésekbe, amit nem szeretnék.

Lépésváltás kell, ez biztos. A Pécsi Borozó úgy indult, hogy csak reményünk volt arra, ez fenntartható projekt lesz. Nem elsődlegesen üzletként kezdtünk bele, hanem mert szükségét éreztük, hogy legyen egy autentikus, helyben megszólaló média, „megmutatni az olvasóközönségnek a Pannon Borrégiót, azaz Pécs, Szekszárd, Tolna és Villány borászait, kistermelőit, gasztronómiáját, séfjeit, vendéglőseit, specifikus helyi termékeit. Mindazt, amit értékként szeretnénk és tudunk felmutatni.”  Ez volt a cél, ez ma is a cél.

Volt lendület és lelkesedés és elfeledkeztünk arról, hogy ez mennyi időt vesz el. És egyre több idő és egyre több energia ment el a magazinra, a weboldalra, hogy ott legyünk mindenütt és tudósítsunk minél több eseményről. És elfeledkeztünk róla, hogy időközben megszűnt a finanszírozás egyik lába, a bormarketing pályázati pénzek (amelyeket az első években a pécsi, szekszárdi és tolnai borvidékek úgy költöttek el, hogy ránk is gondoltak) lényegében eltűntek.

Bár a másik láb, a hirdetések tekintetében évről-évre több a bizalom, több a támogatónk és hirdető partnerünk, amiért hálásak vagyunk, de nem szeretnénk azt sem, ha a hirdetések dominálnának a lapban.

Tartalmat előállítani, főleg (reméljük, ebben olvasóink is egyetértenek) minőségi tartalmat előállítani ugyanakkor nem olcsó.

Lépésváltás kell. És emiatt a csapatunk nem kevés beszélgetés, agyalás és vita után, nem kevés álmatlan éjszaka és számítógép előtt töltött éjszaka után úgy döntött, hogy ez lesz, ez volt a Pécsi Borozó utolsó ingyenes száma. Ezentúl a magazin megvásárolható lesz, könyvesboltokban és vinotékákban, leginkább pedig arra buzdítunk mindenkit, hogy fizessen elő. Van alap előfizetésünk, egy évre 2000 forintért házhoz küldjük a lapot (és egy cseppőrt is adunk ajándékba), míg a támogatói előfizetés (az örökbefogadás) marad 5000 forint, viszont adunk hozzá egy évig 5 százalékos kedvezményt a Pannon Borbolt kínálatából. Előfizetési szándékát egyelőre e-mailben jelezheti, de hamarosan elkészül az online űrlap is, és a weboldalunkon is lehet majd regisztrálni.

Köszönjük támogatóinknak, hirdetőinknek, együttműködő partnereinknek, és természetesen olvasóinknak az eddigi bizalmat, reméljük, hogy ezentúl is kitartanak mellettünk!

Csapatunk jelentős része némi nyári újratöltés után újra járni kezdi a Pannon Borrégiót, bízom benne, hogy szeptemberben ismét találkozunk – rajtunk nem fog múlni!