Malatinszky költözik Villányból

De hogy ne kelljen lelkünket egy hangzatos címért áruba bocsátani, rögzítjük is azonnal: csak Máriagyűdig költözik. Malatinszky Csaba a kilencvenes években a hazai és a villányi borszínvonal emelkedésének egyik fő előmozdítója volt, és a borvidéken évek óta a Cabernet Franc fajta szekértolója.

 

Malatinszky Csaba története fordulatos és egyáltalán nem jellemző a hazai borszakmára, őszintén csodálom, hogy egy kezdő hazai forgatókönyv írót sem ihletett még meg. Villamoson utazva látta meg egy barátjával, hogy bortanfolyamot hirdetnek, akkor, amikor az ilyesmi még meglehetősen ritka volt.

Elvégezte, tehetségesnek bizonyult, ő lett az első magyar sommelier, a Petneházy Country Clubban, majd a Gundelben dolgozott. 1992 óta van Budapesten vinotékája. A kilencvenes évek végén úgy dönt, hogy Villányban épít pincészetet.

Különösen a Bordeaux-i vidék gyakorolt rá mély benyomást , és vörösborban sem adná alább a minőséget. Sablonosan fogalmazva a házias-paraszti ételektől a világszínvonal, a Portugiesertől a Cabernet Franc, a mulatós-vásári kultúra felől az irodalmi és zenei élvonal felé mozdulna el a borvidék, hogy azt a hozzáadott értéket megteremtse, amit egyébként természeti adottságai lehetővé tesznek.

A tendencia úgy látszik tényleg ez, Malatinszky is elismeri, hogy előre lépett a vendéglátás az elmúlt években, a Cabernet Franc pedig öles lépésekkel halad előre, hogy Villány vezérterméke legyen (a hegyközség külön nevet is keres neki).

A vendéglátás és a bevezetőben említett költözés szorosan össze is függ, az új Malatinszky-birtok (feldolgozó, pincészet, majd étterem és később szálloda) a 2010-es szüretre már a Siklóshoz tartozó Máriagyűdön nyit.

Malatinszky-nál a Franc stabilan harmonikus bor, sav-alkohol-tannin egyenlő jóbarátok benne, és a Kúria sorozatra általában jellemző módon megfigyelhető, hogy szinte sosem jellemzi túlérett édesség, annál inkább izgalmas savgerinc.

A 2007-es hordómintáknál jól leosztott szerepek alapján a „komplex és csúcsborrá érés felé haladó” Franc mellett egy „könnyen nyíló, bársonyos” Merlot és egy szokatlanul kerek, elegáns, nem túl koncentrált Sauvignon várja, hogy az idő mit tesz majd vele. Kóstolás után érezni, mire gondol Malatinszky azzal, hogy a bor végső formája nem a szőlőben dől el, hiszen a pincében ideje többszörösét tölti.

Bár a 2007-es évjárat nagy borai előtt még hosszú évek állnak, azt érdemes megjegyezni, hogy a borász saját értékelése szerint ez volt minden idők egyik legjobb évjárata, amelynek borait remek arányok, gyümölcsös és intenzív arányok jellemzik.

Hozzászólások

Korábbi Hozzászólások

Hát egy kicsit elnagyoltnak érzem ezt az írást; nagy része semmi új információt nem ad; korábban itt-ott megjelent cikkekből ollózva. A költözésről, új feldolgozóról, pincéről étteremről szállodáról - ami a cikk címe után pedig várható lenne- semmit nem tudunk meg; pedig megérne egy akár pr szagú tudósítást is.
No meg mi lesz a villányi, Batthyány u-i pincével feldolgozóval...

Kedves Cirfandlia!

Sajnálom, hogy magas igényeit a poszt nem elégítette ki. Ha Ön szerint az "itt-ott megjelentekből" ollózással születik egy cikk vagy bejegyzés a pécsiborozón, akkor kívánok hasonlóan könnyű, élvezetes és hálás munkát Önnek, és jobb kedvet a keddi ebédidőkre.

Barátságos kommentje hatására lehetséges, hogy az akadémiai székfoglalóm témájául Malatinszky Csaba költözésének egyes különös kérdéseit fogom választani (bár ez némi pályamódosítást igényelhet), mégsem hiszem azonban hogy a pécsiborozo.hu blogján minden posztnak ilyen magas igényeket, és tudományos mélységeket kell megcéloznia.

A poszt egyébként tartalmaz új információkat, én például nem érzek ellentmondást a cím (Malatinszky költözik Villányból) és a cikk információi (az új Malatinszky-birtok ... a 2010-es szüretre már a Siklóshoz tartozó Máriagyűdön nyit) közt, ha Ön mégis, sajnálom hogy becses idejét a cikk olvasására, majd építő kritikai megjegyzésének begépelésére szánta.

Az anyag egyébként azokat az információkat tartalmazza részben, amelyeket közel egy hete a képeken szereplő úrral történt beszélgetésem után tudtam meg. Megtudtam többet is (például költözésről, új feldolgozóról, pincéről, étteremről, szállodáról), ezek egy összeállításban a nyári Pécsi Borozó magazinban fognak először megjelenni.

Talán az a cikk még az Ön számára is fog új információkkal szolgálni, de ebben csak bízhatok, őszintén remélni nem is merem.

Elnézést a feltételezésért, hogy ollózásnak véltem a cikket; de továbbra is tartom, hogy akkor Malatinszky úr szájából nem hangzott el semmi olyan újdonság; amit már tavaly nyáron ne kürtölt volna szét a média. (tavaly július pl: http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id;=1535)
Továbbá úgy gondolom, ha a Pécsi Borozó egy BOR és gasztronómiai magazin, akkor igenis lehet kicsit a szakmai részletekbe belemenni. (példa: ez is egy borblog és ennyi "tudományos mélységet" tartalmaz: http://borravalo.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid;=80381)
Kíváncsian várom a nyomtatott anyagot; és nem kell azért megsértődni, nem kritikának szántam, hanem észrevétel volt.

Nocsak, végre egy igazi kioktató hang ezen az amúgy remek blogon.

jap, kár hogy a linkek nem működnek

helyesen: http://www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id;=1535;
http://borravalo.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid;=80381

Valamiért a link végi számok elé bevarázsolt egy pontosvesszőt. Ha megint odatenné, törölni.

Megint odateszi.... akkor talán nem hiperlinkként.
borravalo.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid;=80381
www.boraszportalok.hu/index.php?p=cikk&id;=1535

köszi!