Kérem Várjon!
Cikkek
Meleg kérdések, forró válaszok?
Két aszú, két meleg évjárat Tokajból
Ercsey Dániel
2019 December 23.

Az immár szokásos #koccintsaszuval kampány jóvoltából újra itt az év végi aszúdömping, amit remélhetően egyre többen magukévá tesznek, megdobva kissé a megtorpanni látszó aszúpiacot. Fontos lenne, mert túl a szokásos nemzeti lózungokon, miszerint a tokaji aszú nemzeti kincs, hungarikum és egyedülálló, az aszú bizony finom is és iszonyúan menő. Legalábbis külföldön. Nem ártana, ha itthon is az lenne…

2017 óta veszek részt ebben a kampányban, először egy Béres aszú került a poharamba (angolul itt olvasható), aztán Bartáék csodás aszú sorát vittem magammal Kassára a Furmint Fórumra, végül tavaly a Hétszőlő három aszúját csócsálhattam végig. Tudom-tudom, nehéz az élet, de hát valakinek ezt is meg kell csinálni! Túl a kötelező önsajnálaton azért néhány tabudöntögető gondolatot megosztanék az olvasókkal. A tokaji aszú árán kár keseregni, egy boldogabb világban a mostaninál is drágább lenne, régen sem volt ez másként, amikor királyok és főnemesek itták. Ha viszont hozzájutunk, igyuk úgy, ahogy szeretnénk! Nincs rosszabb a sznobizmus akadályozta örömöknél! Zavar a talpas pohár, netán tonikkal innád mint koktélt? Tégy úgy, ha neked úgy esik jól! A lényeg, hogy kísérletezz, kóstolj több aszút, új és új pincészetektől, hiszen csak így találod meg a kedvencedet. Ha pedig már kezdesz belejönni, jöhetnek az új szempontok, úgy mint évjárati hatások, szőlőfajták (az aszúban elvileg mind a hat engedélyezett szőlőfajta előfordulhat Hegyalján!), hordóhasználat.

Én most az utóbbiak közül az évjáratot emelném ki, ezen morfondíroztam, miközben a két aszút megkóstoltam. A globális felmelegedés hatására számtalan dolog rohamléptekben változott meg Tokajban. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyre csökken a jó aszús évek száma, egyre ritkább a botritisz, gyakoribb a töppedés, amiből csodás kései szüretek születnek, de a botritiszes jegyek nélkül az aszúk lényege veszhet el. Másfelől a száraz borok miatt egyre többen szüretelnek korán, így egyre kevesebb a potenciális aszúszem, gyakran ki sem derül, hogy milyen aszús év lett volna…

Ha viszont megszületik a bor az adott évjáratból, akkor jöhet a következő kérdés, vagyis milyen filozófia mentén készült az aszú? A meleg évek mint 2003 és 2013 komoly kihívás elé állítják a termelőket. Egyrészt a melegebb évjáratokban általában alacsonyabb a bogyók savtartalma, ellenben magasabb a cukor és a potenciális alkohol. Másfelől a borok néha gyorsabban érnek, sűrűbbek, krémesebbek. Alig egy hónapja kóstoltam meg jelentősebb mennyiségű 2013-as aszút vakon és az volt a tapasztalatom, hogy azok jártak jobban (egy-két kivételtől eltekintve), akik a meleg évjáratot figyelembe véve nem egy “megszokott” aszú vonalat erőltettek, hanem igyekeztek adaptálódni a klimatikus viszonyokhoz. Mire gondolok? A legtöbb 2013-as 6 puttonyos a cukor felé billen, a borok nagy testűek, krémesek, gyakran vattacukros ízjegyekkel bírnak, de a tokaji aszúra olyannyira jellemző savszerkezet, ami a lecsengésben szinte szárazra söpri a szájpadlást, nos az hiányzik. Úgy tűnik az járt jól, aki inkább alacsonyabb cukorral és élénkebb savakkal próbálkozott. Másfelől, ha már komolyabb anyag került a hordóba, akkor megoldás lehetett a gerincet a sav mellett-helyett tanninokkal támogatni. Nem újdonság, hogy az aszú egy tanninhangsúlyos bor, mégsem beszélünk erről eleget. A fa, akár az új fa, nem ördögtől való és gyakran igen sokat hozzá tud tenni ezeknek a boroknak az élvezeti értékéhez!

Ami a két általam kóstolt aszút illeti, éppen 10 év telt el közöttük, tíz olyan év, ami egy ilyen borvidéken, ilyen helyzetben akár húsz-harminc évvel is felér. 2003-ban Sauskáéknál az aszúszüret november 4-én kezdődött meg a Medve, az Úrágya és a Birsalmás dűlőkben. A meleg nyár miatt a szőlő korán beérett, de az aszúsodás a megszokottnál később érkezett, ráadásul októberben már az első hó is leesett. Ezzel együtt meleg karakterű aszúborok születtek, harmonikus savszerkezettel. Egyébként is megfigyelhető, hogy az ősz végére eltűnő savak néha újra visszaerősödnek, a cukor és a koncentráció is csökkenhet egy-egy esősebb periódus után, talán ebben az esetben is ez történt. A 2003-as Sauska 6p jelenleg is szép arcát mutatja. Túl van már a tinédzserkorán, a színe is sötétebb, ízében és illatában pedig a megszokott aszalt gyümölcsök és citrusok mellett jelentős a botritisz jelenléte, gombával, pici grillázzsal, darjeelingi teával. Aki idáig tartogatta, az mostantól bármikor kibonthatja, a következő húsz-harminc évben valószínűleg kevesebbet fog változni mint az elmúlt tíz esztendőben. Biztos öt csillag, nálam 92 pont.

Valószínűleg inkorrekt dolog egy 5 puttonyos aszút hasonlítani egy 6 puttonyoshoz, de hát így jártam, a Grand Tokaj (volt Kereskedőház) 2013-as 5 puttonyosa került még hozzám. Persze a következtetéseket ebből is le lehetett vonni. 2013 meleg év volt, az ősz is végig meleg maradt, inkább tavasszal, a virágzásnál volt probléma. Sokak szerint az évtized legszebb aszús évjárata, ami megérdemli a maximum pontot. Tudom, hogy egy borvidék életében fontos, hogy legyenek tökéletes évjáratok, de nekem az a meglátásom, hogy ha minden valamire való aszús évet tökéletesnek kiáltunk ki, akkor nem marad szavunk a valóban tökéletesekre, így tehát nálam 2013 maximum 4 csillagot kaphat. Az aszúk többsége, ahogy már említettem is, a cukor felé billen, így ez az 5 puttonyos akár üdítő kivétel is lehetne. Sajnos nem az. Igaz a cukor megáll 170g környékén, de a 7.7g sav csak a tisztes helytállásra elegendő. Igaz, itt a piacot is figyelembe kell venni, egy ilyen bor a mindennapok aszúja, annak viszont tökéletes! Hiányzik belőle az elegancia és a mindent lehengerlő savak, de tisztasága és játékossága, valamint az, hogy rendkívül jól iható, biztos sokaknak okoz örömet. Tökéletes belépő a tokaji aszú nevű játszótérre, nálam 88 pontért.

Ennyi szakmázás idénre elég is lesz, menjetek és vegyetek egy palack aszút, passzol a nagyi sütijéhez, anyu töltött káposztájához, az odakozmált gesztenyés pulykához és a helyette felszolgált baracklekváros palacsintához is, de szivarral és önmagában is nagyon baba. Igyatok aszút, az ég szerelmére, mert jó! Puszi, pacsi, világbéke…


Angolul ugyenez, jó helyen.