Kérem Várjon!
Cikkek
Mikropince, makrobor
Borszakkör a szekszárdi Bormúzeumban
szaboberni
2015 April 15.

Márciusban kezdetét vették egypincés kóstolóink, rendhagyó módon kapásból három vendéggel. “Mikropincészetek” címmel egy olyan programot szerveztünk, ahova kis területen, egyedül gazdálkodó fiatal borászokat hívtunk meg. Ahogy terveztük is, az este sokkal kötetlenebbül zajlott, mint a tematikus kóstolóink esetében. 12 borral kísérve a fiúk bemutatták a pincészetüket, beszéltek a kezdetekről, a munkamódszereikről, a szőlőfajtákról, valamint az egyes tételek sajátosságairól.

Fülöp Gergő

édesapja késztetésére indult el a borászkodás útján, melyet kezdetben autodidakta módon, majd egy szőlész-borász OKJ-s képzés keretein belül sajátított el. Hétköznaponként a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium angol tanáraként dolgozik, mellette pedig 2009 óta egyedül végzi a munkát a Benedek-völgyben található 7000 négyzetméteres területén. Mintegy 3000 tőke szőlőt nevel, jobbára vörösbort adó fajtákkal dolgozik. Kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon és kadarka szerepel a repertoárban. Érdekességként 300 tőke sárgamuskotályt is telepített. Gergő a természetes borkészítésre törekszik, tulajdonképpen “félbio-borászat” az övé, hiszen a gyomirtó és rovarölő szereket mellőzi a gazdaságában.

Sárgamuskotály 2013: 4-5 hónapos tartályos érlelés után került palackba, ahol egy éve pihen. Szép, halvány citrom színű, friss, üde bor, rendkívül intenzív illattal, már-már kiugrik a pohárból. Szinte ropog, annyira frissek a savai, remek szerkezet és szép gyümölcsösség jellemzi. Alkohol: 13%.

Rozé 2014: 40% cabernet sauvignon, 40% merlot és 20% kékfrankos házasítása. Fajélesztővel erjedt, enyhe derítést kapott, valamint egy kis szén-dioxiddal lett megtámogatva. Nagyjából egy hónapja került palackba, picit még nyúzott. Ezzel szemben a gyümölcsök és savak rendben voltak, a szerkezet is szép, remek nyári választás lehet belőle láblógatós délutánokra.

Kékfrankos 2013: Kádban erjedt spontán módon, majd finomseprőn érlelődött háromhektós hordókban 2013 december végétől. Nagyjából fél éve lett lepalackozva.  Fiatalos jelleget mutató bor, közepes testtel, 13%-os alkohollal. Szép cigánymeggyes aromákat hordoz, melyet a fűszerek remekül kiegészítenek. A mindennapok bora kategória abszolút győztese.

Cuvée 2012: 60% cabernet sauvignon és 40% merlot házasítása. 5 hektós, részben új, részben régi hordókban érlelődött, egy éve pedig palackban rendeződik. Nagyon szép gyümölcsösséget mutat, piros és feketebogyósok jönnek rendre, megpakolva szép hordófűszerekkel.


Gódor Attila

első generációs borász, akinél a kertészeti főiskola borklubjához való csatlakozás hozott fordulópontot. Az alapképzés után a szőlész-borász szakmérnöki képzésen is ottmaradt, és gyakorlatilag ott dőlt el, hogy a jövőben ezt szeretné csinálni. A borászkodás akkor kezdett a realitás talajára lépni, amikor egy évet a Tokaj Hétszőlőnél gyakornokoskodott, majd 2003-ban Szekszárdra került a Szent Gaál Pincészethez. 3,5 év után Dúzsi Tamáshoz igazolt, ahol szintén 3,5 évet töltött. Ezt követte a Merfelsz Pince, majd jelenleg a Twickel Szőlőbirtok. Persze mindig is foglalkoztatta a saját szőlő és bor gondolata, ami öt évvel ezelőtt végül meg is valósult. Mára közel egy hektárra növekedett a szőlőterülete, de ehhez még bérelni is szokott, hiszen a rosé megkívánja. Messze nagyobb palackszámban készül a rosé-ja, mint a többi bora, úgy ötezres tételben. Fajtaösszetételben merlot, kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc és egy kevés zweigelt, amivel dolgozik. A szortiment jelenleg háromrészes: rosé, siller és egy vörös cuvée.

Rozé 2014: Kékfrankos és merlot házasításából született, 12,5%-os alkohollal. Könnyedebb stílus, vékonyabb, mint vártuk, de a gyümölcsöket a savak szépen vezetik, összességében ez is egy jól elkészített rosénak bizonyult.

Cuvée 2013: Belépőszint a vörösek között Attila “alapküvéje”, mely merlot, kékfrankos, cabernet franc és zweigelt fajtákból, hordós és tartályos tételek házasításából született. Még csak hordómintával van dolgunk, de annyi már bizonyos, hogy nagyon jól iható, kellemes, gyümölcsös bor lesz a végeredmény.

Merlot 2012: Szintén hordóminta ez a ’12-es merlot is, mely késői szüretelésű gyümölcsöket rejt, barrique hordós érleléssel. Könnyű, gyümölcsös bor, melyben a pirosbogyósok a fűszerekkel szép összhangban vannak.


Göndöcs Lajos

borászpályafutása is a kertészeti egyetemmel indult. Nem hivatalosan pedig Tamásiban, édesapja tanyáján, ahova kijárt kaszálni, metszeni, zöldmunkázni. A főiskola elvégzése után a Corvinuson szőlész-borász szakmérnöki képzésen vett részt.  A szakmában 2006 márciusa óta dolgozik, jelenleg Harcon a Brill Pálinkaházat erősíti.

2007-ben vásárolta a 2500 négyzetméteres szőlőterületét, amin a tanya és némi gyümölcsös van. Jelenleg kékfrankos és cabernet franc terem itt. Emellé bérel még három területet, azok is 2500 négyzetméter körüliek. Az egyiken kékfrankos, a másikon zweigelt - ebből készül a rosé -, a harmadikon pedig új telepítésű shiraz és cabernet franc található.  A szőlők 70%-a öregtőkés, bőven 30-40 év fölöttiek. Kicsiben dolgozik, évente 55 és 60 hl közt van a termelt bormennyiség, ami a rosé és a vörösbor közt fele-fele arányban oszlik meg. Utóbbiak kékfrankos, bikavér, cabernet franc és cabernet sauvignon. Emelett második éve tagja a fuxli-brandnek.

Rozé 2014: 60% zweigelt és 40% kékfrankos házasítása. A gyümölcsök 35 éves szőlőtőkékről származnak, 1,5 kg-os terhelés mellől. 12,5%-os alkohollal bír, a palackozáskor pici szén-dioxiddal lett dúsítva. Szép gyümölcsös és friss, egy picit talán rövid, a savak kevésnek bizonyultak. Egy kis töltési nyúzás is van benne, nemrég került palackba.

Kékfrankos 2012: Majdnem 40 éves tőkékről származó kékfrankos, mely nagyon töppedt állapotban került leszüretelésre. 2 hetet volt kádon, majd másod- és harmadtöltésű hordókban érett. Szinte festi a poharat, annyira intenzív rubin színű bor, illata szintén kiemelkedik a sorból, gyümölcsösségével, intenzitásával. Nagyon érett, zamatos meggy, melyet selymes tannin ölel körül. Ezt a tételt nagyon szerettük.

Bikavér 2011: 50% kékfrankos, 10% kadarka és 20-20% zweigelt és cabernet sauvignon házasítású bikavér. Könnyen fogyasztható, jó ivású, gyümölcsös vonalat képvisel. Januárban került palackba, miután 2 évet 225 literes hordóban töltött. Alkohol: 13,2%.

Végezetül a sort egy portói típusú borral zártuk. Késői szüretelésű, 110 gramm maradékcukrot és 20%-os alkoholt tartalmazó cabernet sauvignon és cabernet franc adta az alapbort, mely oportóból és kékfrankosból készült borpárlattal került házasításra.


Fotógaléria itt

A következő BorSzakkörünk már valóban egypincés kóstoló lesz. Április 24-én Demeter Ervin látogat meg bennünket Mádról, és furmintokat, házasításokat, szamorodnit és egy hatputtonyos aszút hoz magával.