Kérem Várjon!
Cikkek

Persze nyomban a legelején torpanjunk meg egy pillanatra, és higygyük el, a „finomfőzelék” lehet több, mint a sárgarépa–borsó–rántás Bermuda háromszöge, melyben nyomtalanul elvész a gasztronómia zászlóshajója – de ne rohanjunk olyan nagyon!

Váncsodi József
2011. január 6. 8ó
Cikkek
Schunk József, Szabó Zoltán, Zsótér Ferenc

Hosszú-Hetényben 1873-ban 550 szőlőbirtokost számoltak össze, akik 376 holdon gazdálkodtak. Ezzel a község messze a Pécsi járás legjelentősebb szőlőtermelő településének számított. (Összehasonlításképpen, a Keleti Károly miniszteri tanácsos szerkesztette szőlészeti statisztika szerint ez időben még az akkor már elismert Villány is 333 szőlőgazdával és 284 holdnyi ültetvénnyel bírt.) Mára ezek a számok jelentősen lecsökkentek, a hosszúhetényi 30–50 hektáron alig százan művelnek szőlőt, tízen ha termelnek eladásra. Pedig a Mecsek keleti nyúlványán, a Zengő és a Hármashegy lábánál minden feltétel adott, amire egy virágzó bortermelő vidékhez szükség van. Változatos termőkörnyezet, hagyományok és tradíció, egy befogadó közösség. Számos más magyar településhez hasonlóan itt is a borkészítő emberek kiöregedése, szőlőkivágások, a fiatalok elvándorlása nehezíti a borkultúra virágzását. Öt évvel ezelőtt azonban lassú változás kezdődött el. Egy fiatal borász betelepülésének, és két hetényi gazda fejlesztéseinek köszönhetően ma három olyan borász van Hosszúhetényben, akik palackos boraikkal is megjelennek a piacon. Náluk kerestük azt, hogy milyen is, milyen lehet a hetényi bor. Három elkötelezett embernél, akik jelenleg a helyi bortermelés jövőjének zálogai. 

Mester Zoltán
2011. január 5. 9ó
Cikkek
A legjobb kávét Szekszárdon főzik

Ez lett a neve Tóth Sándor szekszárdi kávézójának, melybe az elmúlt hetekben beköltözött az élet és jó néhány kávégép. A beszélgetés is kicsit nehezen indul, mert folyton jön valaki és kér egy ristrettot, tiramisu cappuccinot vagy egy Chino nevezetű üdítőt, ami minket unicumra emlékeztet, persze alkoholmentes, bubis formában. Tóth Sándor világéletében vendéglátós volt. Ezt a szakmát tanulta és ezt is csinálta, egy kisebb kitérőt kivéve, melyben egy merőben más szektorban próbált szerencsét. Néhány év alatt sikeres vállalkozást épített fel, de közben tervezgette a nagy álmát. Ami mondhatjuk, mostanra beteljesedni látszik.

Keresztény Ákos
2011. január 4. 10:15
Cikkek

A szekszárdi Borkultúra SzabadEgyetem decemberi programján a főszerepet természetesen a pezsgők kapták a közelgő ünnepekre való tekintettel, hogy megkönnyítsük ezzel résztvevőinknek az ünnepi asztalra kerülő pezsgőválasztást. Garamvári Vencel és Garamvári Zsuzsa a balatonlellei Garamvári Szőlőbirtok tulajdonosai személyesen mutatták be Chateau Vincent sorozat mind a 7 tagját.

Guld Zsuzsanna
2011. január 3. 10:38:41
Cikkek
Összegzés, avagy mit is kedveltünk 2010-ben

Mindenütt összegzik az évet, születnek toplisták, legjobbakat választanak meg, rangsorokat állítanak, ilyesmit nem teszünk. Megkérdeztem viszont a Pécsi Borozó szerzőgárdáját, ki mit kedvelt 2010-ben. A személyes kedvencekből lettek szerkesztőségi kedvencek is, de nem feltétlen. Mert szerencsére a tucatnyi kedves kolléga más-más ízléssel bír. És ez jó, ez tesz minket gazdagabbá. Meg az olvasót is, ha hisz nekünk és kipróbál egyet s mást kedvenceink közül.

zoranka
2010. december 31. 10:30
Cikkek
Programajánló: Borvacsora a villányi Matias Borozóban

Egy hónap sincs már s itt van nekünk a Vince-nap. Pár éve még csak szűk körű borászünnep volt, mostanra már a téli szezon, az évkezdés legizgalmasabb boros rendezvényei vannak ilyenkor. Mohácson többször is megfordult kis csapatunk, de a kisharsányi hegyen, a Vylyan is megalapozta a hagyományokat. A Villányi borvidéken idén is sok pincészet készül együtt vagy külön Vince-napi programokkal, az alábbiakban a Matias Borozó jazzestjének és borvacsorájának menüsorát osztjuk meg olvasóinkkal, de arról sem feledkezhetünk meg, hogy Pécsett a Vince utcában is lesz Vince-nap! Erről azonban további részleteket majd csak az újévben osztunk meg olvasóinkkal, annyit előzetesen is elárulhatunk hogy 12-21 óra között várjuk majd az érdeklődőket a Pannon Borturisztikai Centrumba.

bori
2010. december 28. 09:47:52
Cikkek
Müller János, Villány

Persze a válasz nagy eséllyel igen, de a kérdés korántsem álnaív. Fontos átgondolni, a kiváló nagyborászatok, pincészetek, szállodák és éttermek mellett mit nyújthatnak a családi pincészetek. Útmutatásért Müller Jánoshoz fordultunk, aki a kezdetek óta jelen van Villány minőségi borkészítésében, családi pincéjével mégis mert „kicsi maradni”. A legdélebbi magyar borvidék az elmúlt időszakban szinte néhány év alatt fejlődött óriásit. Nem is feltétlen boraiban (bár az egymást követő kiváló évjáratokat most már úgy tűnik, hogy hamarosan mindnyájan megtanulhatjuk igazán értékelni), hiszen ezek közt már a kilencvenes évek eleje óta számos kiváló tételt találni minden kategóriában. Nem is a hírnév, a népszerűség, az elismertség tekintetében, hiszen a villányi sok tekintetben az első számú magyar borvidék, és aligha van vörösbort kedvelő ember, akinek ne lenne innen néhány nagy kedvence.

Radics M. Péter
2010. december 27. 09:58:28
Cikkek
Vigasságok és varázslatok margójára

Karácsony előtt a csendesülés helyett a felpörgés állapota áll be. Alig van idő bármire, munkában mindenki mindent ilyenkor szeretne, az ajándékvásárlást minden évben októberig szeretnénk elvégezni, de legjobb esetben is december 23. lesz belőle. Van tartozásunk bőven, egyet törlesztünk, a többi majd kitölti a bejgli és virsli közti légüres teret. Most viszont három napra (tervezetten) elcsendesülünk, család, ünnep, pihenés, mellesleg bor- és gasztroélmények gyűjtése. Minden kedves olvasónknak nagyon boldog karácsonyt kívánunk!

kenszei
2010. december 24. 8ó
Cikkek
Szilveszteri ajánlat: Bistro 48, Pécs

Szilveszteri bulik, vacsorák, alkalmak sorjáznak előttünk, választani olykor nem egyszerű. A Corso Hotel Pécs**** étterme, a Bistro 48 által összeállított menüt is érdemes végigböngészni, ha még nem választottunk, íme a lehetőség.

bori
2010. december 23. 21:46:25
Cikkek
A Vylyan és a csokoládé

A csokoládé - sok más mellett - a kedvencek menüpontban van nálunk már régóta. Bár talán olyan mélységekig még nem jutottunk el, mint csokiban utazó kolleginánk, de kóstoltunk már kézzel készített bonbonokat dánokat, belgákat, szerbeket, horvátokat, szlovéneket, olaszokat, és még sok náció ítéltetett meg csokibonbon által, de a hazai pályán játszókról sem feledkeztünk meg sosem. A legszűkebb pátriánkban a csokikészítők sora nem volt eleddig túl bőséges, de Tésenyi Andrea - akinek csokiban fejlődését mi is végigkísértük -, azonban jelentős eredményeket ért el már rövid idő alatt is. A kakasos kézműves csoki találkozásáról a Vylyan-borokkal Iványi Emese mesél nekünk.

Iványi Emese
2010. december 20. 08:52:07
Összesen 2573 db találat. 198/258 oldal.