Néha irigykedem Ercsey kolléga lazaságára, ahogy akár itt, akár saját fb-oldalán publikált évösszesítőiben csak úgy repked országok és borvidékek között, felett, majd persze kóstol és igencsak kultúrturistáskodik. Talán az az évtized közöttünk is teszi, hogy az én listám kisebb rádiuszon belül mozog, a covid óta tudatosabb a lelassulás és belefelé nyitás, a kevesebb utazás és a fókuszáltabb figyelem. Néha sikerül is.
Itt az év vége, mindenki listákat ír a kedvenceiről, van közöttük egészen hivatalos, mint a BORIGO Top100, és olyan is, ami inkább viccesen komoly, mint Nagy Sebestyén listája a FB-on.
Szeretlek téged Boris, mert van a nevedben bor is. Mondják viccesen a magyarok, ám ez jelen írás esetében talán nem a legelegánsabb kezdés, hiszen az interjúalanyom egyrészt nagyon is férfi (kiejtve Borisz), másrészt egy valódi grófi család sarja. Remélem megbocsájtja nekem ezt az ügyetlen kis tréfát! Boris Kálnokyval, az MCC Média Iskola vezetőjével, az Őseim földje – A Kálnoky család története című könyvének pécsi bemutatója előtt beszélgettem arisztokráciáról, újságírásról, borról és ezek kapcsolatáról.
Aleksandar Vučić szerb elnököt sok dolog miatt érheti kritika, de amiatt, hogy a hobbijába, a szőlő- és borágazat szerbiai felvirágoztatásába rengeteg pénzt tesz, aligha.
December 1-én meghitt szakmai ünnepnek adott otthont a balatonfüredi Hotel Vinifera Wine & Spa. A szálloda a Kreinbacher márka-nagyköveti programjának lett részese, az eseményen a borbirtok legfontosabb értékesítési partnereként a Bortársaság is képviseltette magát.
Mióta a Pécsi borozós szerkesztőségi tagokkal kevesebbet találkozunk, már nem része az életemnek a rendszeres kóstolás, és nem is tartom annyira a boros események ütőerén a kezem. Mégis, piros betűvel írtam be a naptárba, mikor augusztus végén kihirdették az Adventi Borszalon időpontját a közösségi oldalakon, mert az esemény megkerülhetetlen egy baranyai borrajongónak.
Biztosan mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy hosszabb vagy több rövidebb utazás (legyen az külföldi vagy belföldi) után, megtelve az élményekkel és az új megtapasztalásokkal jól esik végre hazaérni. Amikor az ember megérkezik és úgy érzi, hogy bár szép volt, jó volt, de egy darabig ez most elég táplálékot jelent az újdonságra éhes szervezetének, s szíve szerint jó ideig nem menne sehova. Ilyenkor egy kicsit jól esik visszazökkenni a régi kerékvágásba. Bemenni a munkahelyre, mesélni a kollegáknak a megélt kalandokról, kipróbálni az összevásárolt fűszereket és egyéb alapanyagokat, amikből aztán otthon sosem sikerül reprodukálni azt a fogást, amit „kint” kóstolt.
Vranec/Vranac mesterkurzus Caroline Gilbyvel