Andreas Ebner

Eredmények a pécsi borversenyről

A pécsi hegyközség 2012.  március  28-án megrendezte hagyományos  borversenyét a Szent György Fogadóban. A borversenyre 26 termelő 74 bormintával nevezett, amelyből fehér 50, illetve vörös- és rose bor 24 volt. A bírálatot két, szakértőkből álló bizottság végezte.

A bizottságok tagjai: az elsőben Hárs Tibor elnöklete mellett, Győrffy Zoltán, Ungurán József, Hartman Beatrix és Tóth Tamás, a másikban Takler Ferenc volt az elnök, Csepeli Zoltánné, Werner János, Vadai Mihály és Iványi Emese bíráltak.

Pécsi borok az Év Étterme gálán

Pécsi étterem ugyan nem lesz ott csütörtök ezte az év egyik legfontosabb gasztronómiai rendezvényén, a Pécsi borvidék boraiból, azonban igen széles választék mutatkozik majd be a annak a néhány száz embernek, akik ott lehetnek a gálán. Ezen az estén adják át a 2011-es év legjobb éttermének járó elismerést és a Top 10-be beválogatott éttermek és chef-jeik kápráztatják majd el a vendégsereget főzőtudományukkal.

Egy az élet, egy a pinot noir

Pinot noir teszt

A franciák úgy tartják, egy borász életében csak egyszer tud igazán jó pinot készíteni. Nem véletlenül. A pinot noir az egyik leginkább megfoghatatlan szőlőfajta. A belőle készülő bor nehezen meghatározható: a környezetére rendkívül érzékeny fajta látványosan reagál a változásokra. Az eszményi megjelenése talán csak Burgundiában, a Cote d'Or területén fordul elő, a világ leghíresebb pinot noir-jai innen származnak, de több amerikai borászatot is a legjelentősebb pinot termelőként tartanak számon. Mindenesetre a pinot noir neveléséhez kellő elszántság és szeretet kell. A szőlőfajta sok odafigyelést igényel, gyenge ellenálló képessége mellett a nehezebben, és viszonylag szűk időtartományban meghatározható szüreti időszak okozhat fejtörést a borásznak. Ráadásul a borász akkor sem dőlhet hátra, ha sikerül jó bort készíteni: a pinot noir eladása is kihívás.

Ebner a fővárosban

Breaking news: Pécs Város Bora 2010

Legnagyobb sajnálatunkra nem lehettünk ott, amikor szeptember 23-án a pécsi Aranykacsa étteremben tartott borversenyen a meghívottak kiválasztották azt a bort, mely egy évig viselheti a Pécs Város Bora címet. Részletes beszámoló a díjkiosztót követően, de gyorshírt már ma adunk róla.

Ezerarcú Pinot 3.

Most kivételesen nem a január 15-én lejáró mandulás receptpályázatunkat népszerűsítjük, hanem egy újabb pinot noir kóstolóról érkezik beszámoló. A helyszín Villány, a Mandula étterem. Az év első nagy kóstolója, legalábbis részünkről. A borsorban 18 pinot noir. Innen-onnan. Főleg Villány, de nem kizárólag. Zoranka lemaradt Borturista pinot kóstolójáról, de most talán még jobban is járt. A legjobbak, saját pontozása szerint, növekvő sorrendben.