kétésfélfröccsös

Ülő bika visszaszól

Fröccs-kalauz: Bölénybika Italbolt

Ne ijedjen meg senki, ha a Zsolnay Negyedben járva az a gondolata támad, hogy az egész Tudás- és Kodály központos beruházást hagyni kellett volna másra, és inkább még több parkot (pl. Balokány) kellett volna rendbe rakni, programokat szervezni, és csak a Zsolnay Negyedbe pumpolni az építésre szánt betont és gránitot. Nekünk ilyenek járnak a fejünkben, miközben az új bábszínház, és az épületbe költözött Bóbita Kakaóbár felé tartunk, kár, hogy bezárt ajtókon dörömbölhetünk csak: nyögve-nyelős lesz így a negyed megtöltése élettel. Azért feltaláljuk magunkat, a szemközti oldalon vigasztalódunk. És milyen jól tesszük.

Az eozin kész

Fröccs-kalauz: Eozin Kávézó

Végre felcsillan valami remény, hogy Pécs magabiztosabban kezdi kihasználni, alakítani, újraírni, kitalálni a saját legendáit, megtéve az első lépéseket afelé, hogy vonzó turistacélpont legyen. Legalábbis ez a gondolatmenet fut végig a fejünkben, ahogy állunk a nemrég nyílt Eozin Kávézó előtt. Miért is kellett ennyi idő ahhoz, hogy valaki végre ne idegen nyelven, de legalábbis Pécshez egyáltalán nem kötődő névre keresztelje vállalkozását?

Az utca másik oldalán

Fröccs-kalauz: Dani Borozó

A Citrom utca a város leghangulatosabb sétálóutcája lehetne, ha nem lenne annyira bosszantóan kilencvenes évek. Stílustalan és jellegtelen, s csak azért nem randa, mert a Jókai utca felől beragyogja a Postapalota, dél felől pedig (saját felelősségre) körbesétálható várfal határolja. Nem a legmenőbb üzletek vannak itt (pedig lehetnének), és néhány vendéglátós is a zuzmószerű túlélésre tud játszani csupán. De legalább újranyitották a Caprit, és a jelek szerint már most jobb, mint az elődje. A süteményeket mellőzzük, mi a Citrom utca sötétebbik oldalán keressük a boldogságot.

A belváros szélein

Fröccs-kalauz: Hörpintő, Varázskert

Időszakos urbán kocsmainstallációt és hangulatával a kilencvenes évek elejét idéző belvárosi kocsmát kóstolva folytatjuk a fröccs-kalauzt, kellemes meglepetésekkel mindenki számára.

"Lombos gesztenyefák alatt"

Fröccs-kalauz: Kioszk, Kultúrkert

Új sorozatot indítunk útjára a Pécsi Borozó online felületén. Pécsi vendéglátóhelyeken, kocsmákban és éttermekben keressük a jó fröccsöt és az ötfröccsös helyeket (lásd lentebb). Egyszerű, őszinte, jól áttekinthető gyűjteményt adunk majd közre, fröccs-kalauzt azoknak, akik hisznek eme borkoktélban.