Napa Valley

Borok a klubból

Szerdai Borklub Kedden: Kalifornia

Magyarországra visszatelepedett, majd idén januárban Kaliforniába visszatért Borturistáink jóvoltából amerikai borok kerültek sorra kedden, a Szerdai Borklubban. Brutál testek és vaskos ízek, 20-tól 100 dolláros palackáron. Beszámoló Mclosh jegyzetéből.

Biodinamikus komplexitás

Levelek Kaliforniából: Quintessa, Rutherford, Napa

A nyüzsgő, Los Angeles-i hetek után jólesett egy kis kikapcsolódás, egy kis nyugalom, ezért felautóztunk Észak-Kaliforniába, Napa völgybe és Sonomába. Itt minden olyan más, gyönyörű, és csak úgy árad a nyugalom mindenfelől. Az idő kifejezetten tavaszias, a szőlők nagy része már megmetszve várja, hogy a természet megadja a jelet, és elkezdődjön újra a nagy verseny. A sorok között virágok nyílnak, a madarak meg már úgy csicseregnek, mintha tudnának valamit, amit mi nem. Ámulva autózunk csodálva a tájat, türelmetlenül keressük azt a nekünk szimpatikus borászatot, ahová betérhetünk, és végre pohárral a kezünkben nyugtázzuk, hogy milyen jó is lesz, ha majd itt lakunk. Az út baloldalán megpillantunk egy érdekes építményt, egy félkör alakú, kövekből épített támfalat, felette kis épület, körülötte szőlők, a kapu melletti táblán pedig a név: Quintessa.

Nő merlot, férfi merlot

Merlot a Szerdai Borklubban

Talán eddig még soha nem látott számú palack gyűlt össze a Szerdai Borklub aktuális kóstolójára. Érthető, hiszen népszerű a merlot, és a környéken nem sok pincét találni, ahol ne foglalkoznának vele, és általában jól is érzi magát a délebbi borvidékeinken. Reménykedtünk, hogy a kóstoló végeztével kicsit kiszélesedik a látókörünk a merlot-t illetően, találkozunk általunk eddig még nem ismert arcaival. A hazai merlot-körképbe egy vendégművész is érkezett, de a vakkóstoló ellenére mindenki kiszúrta a kaliforniai bort...