Siller

Tőkések

Bemutatkozott a Mátrai kézműves borászkör

A Borkultúra Szabadegyetem február 15-i rendezvényén bemutatkozott három Mátrai borász, akik a jól megszokott menetrend szerint kóstoltattak, beszélgettek és biztosították a jó hangulatot az Illyés Gyula Kar aulájában. Rövid beszámolónkból pedig az is kiderül miért is olyan különlegesek a Mátrai borvidék borai és borászai.

Halra bort

Partnerkereső halászlé

Az osztrák cirfandlik után halászlevet készített drága Dusán barátunk a szerdai borklubban (bajait/mohácsit/bezdánit) - a borokat illetően meg csak annyi volt a kikötés, hogy mindenki hozzon egy palackkal abból, ami szerinte a leginkább passzol a halléhez. A spektrum nagyon széles volt, és akadtak meglepetések bőségesen. Dusán halászleve parádésra sikeredett, belsőséggel, ponty és harcsa fejekkel, ahogy illik. Meg sem álltunk négy tányérig mz kollégával, mellé persze folyamatosan töltötték a borokat, muszáj volt kideríteni, hogy melyik fajta teljesít a legjobban. Jegyzetelésre nem sok idő jutott, így távirati stílusban, nagy körvonalakban és a fő benyomásokat összefoglalva tudunk tudósítani az eseményről.

A barrique pörkölt nyomában

Pécsi Borozó-hétvége Villányban

Vonat, hideg, tyúk, tűz, füst, vonat, füst, pálinka, füst, füst, hideg, füst, köröm, rozé, chardonnay, barrique. Melegebb, kemence, siller, ebéd, pörkölt, köröm, tarhonya, nagy asztal, szóda. Villány-bérenc, Szekszárd-bérenc, Tolna-bérenc, Pécs-bérenc, szerző, szerkesztő, vörösbor-sznob, szárazbor-sznob, derítés, hárslevelű, Kopár, bormarketing. Pincetúra, borkápolna, olaszrizling, kékfrankos, syrah, tannin, hordó, Zolibácsi, Polgár-család. Malacsült, orákulum, rétes, Pécsi Borozó, siller, szóda, siller, szóda, siller, szóda, siller, szóda.

Sillerből nem elég

Kenyér-, hal- és borünnep Pakson

A paksi Sárgödör téren idén is megrendezik a Kenyér, Hal és Bor Ünnepet szeptember 22. és 24. között. Koncertek, néptáncosok, főzőverseny és természetesen remek paksi borok várják az érdejklődőket.

Rozé 2009

Borok a teraszra

Leteszteltük a régió rozékínálatát a nyárra, hagyományos mustránkon 46 rozét és sillert kóstoltunk meg. Az nem kérdés, hogy ugyanennyi vörösbor végzett volna velünk a melegben, de a rozék többsége igazán üdítő, frissítő, kedves élménynek bizonyult. Összességében: a 2009-es rozék egy picit alkoholosabbak, erősebbek a kelleténél, a nagy meleg megtette a hatását, az alkohol és a sav egyensúlya sok esetben sajnos labilis, vagy egyáltalán nincs meg. Két tucat tételt találtunk, melyek felmutatnak valamilyen plusz értéket, de a többi borral sem volt különösebb gond. Túlnyomórészt korrekt, tisztességes rozék kerültek a poharakba, fogyasztásuk pedig nemcsak szódával ajánlott.

A borgyógyász

Fuchsli Borgyógyászat Budapesten

A siller népszerűsítéséért, a folyóborok és borozók becsületéért, a hazai konyháért dolgoznak Budapesten a Fuchsli 1.sz. Borgyógyászat étteremben. Heimann Zoltánék egy „urbánus-rusztikus” vendéglőt álmodtak a Duna partra (Belgrád rakpart 18.), mely lélekkórház és bor étterem egyben.