Vida Péter

„Még nem dőlhetek hátra elégedetten”

Interjú Vida Péterrel

Az első szőlővel kapcsolatos élménye ötödikes iskolás korában érte Vida Pétert, egy osztálytársa családi szőlőjében, ahol csodálatosnak találta a rendben sorakozó kadarkatőkéket. A pedagógus famíliából származó borász ma Szekszárd egyik legismertebbje és 2011-ben az Év Bortermelője cím birtokosa. Az interjú a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg.

Vida-gála Budapesten

Vasárnap Vida Pétert, 2011. Év Bortermelőjét ünnepelte a szakma. Teltház, elegáns emberek, barátian ünnepélyes hangulat, gyönyörű terítékek, felejthetetlen borok és ételek. Aki vette a fáradtságot és végigkóstolta az előételhez szánt ínycsiklandó falatkákhoz kínált borokat az öt jelölt pincészetéből, az akár elégedetten távozhatott is volna. De ennyivel senki nem érte be, ami teljesen érthető, hiszen az igazi ízkavalkád csak ezután következett. A győztes, Vida Péter borainak összhangzatára neves éttermek chefjei komponálták a fantasztikus fogásokat.

Díszpolgár lett az Év Borásza

Vida Pétert ünnepelték a szekszárdiak

A hivatalos díjátadó gálaebédet megelőzően ünnepelték meg a szekszárdiak, hogy Vida Péter révén 2011-ben ismét borvidékükre költözött az Év Bortermelője cím. A rangos díj elnyerését a szekszárdi képviselők is tisztelettel ismerték el, hiszen ezentúl a szekszárdi Év Borászok a város díszpolgárai lesznek. Az ünnepi vacsorára kétszázan fértek be, de kétszer annyian szerettek volna jelen lenni: öröm látni, hogy a szekszárdiak büszkék boraikra, borászaikra, Vida Péterre.

Vida Péter az Év Borásza

Borsikeres Szekszárd

Az öt legtöbb szavazatot kapott borász nevének kihirdetése után már lehetett érezni, hogy Szekszárd az idén nagyon közel került a sikerhez. A Pannon Borrégió eddig hatszor nyerte el ezt a címet, négyszer Villány (Tiffán Ede, Gere Attila, Polgár Zoltán, Bock József), kétszer Szekszárd, előbb Vesztergombi Ferenc, majd utoljára Takler Ferenc 2004-ben. Az öt jelöltből hárman is szekszárdi borászok voltak, az esélylatolgatások során a 60 százalék felettinek értékelték a déli siker realitását. És jól tippeltünk, hiszen a több éve a legjobbak között rangsorolt Vida Péter nyerte el a Magyar Bor Akadémia tagjainak bizalmát. Azt már mi tesszük hozzá, teljesen megérdemelten. Higgadt, mindig odafigyelő, egyéni stílusával, a bor spirituális megközelítésének hangsúlyozásával s ugyanakkor kiváló borok készítésével kikerülhetetlen,  meghatározó borász-alakja a Szekszárdi borvidéknek, a Pannon Borrégiónak és a magyar borkultúrának. 

Négyen egy palackban

Etalon házasítás Szekszárdól

Közös bort készített Takler Ferenc, Eszterbauer János, Mészáros Pál és Vida Péter. Az Ital Magyarország Kft. négy neves szekszárdi borásszal összefogva egy etalonnak számító kezdeményezéssel rukkolt elő az idei őszre, egy olyan borral, amelybe mind a négyen beletették legjobb tételeiket. A szekszárdi Etalon mostantól már kóstolható is!

Szekszárdi bikák

Szekszárdi bikavéreket teszteltünk

Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket foglalkoztat a bikavér kérdésköre. Korábban több más bormagazin is tesztelt bikavéreket, ültetett kerekasztalhoz borászokat, most nem is nem szeretnénk ismételni az ott elhangzottakat. A Pécsi Borozó olvasói azonban eleddig csak ezzel a borral nem találkozhattak tematikus tesztben lapunk hasábjain. Óvatoskodtunk, hogy hát ez egy régiós lapban csak egy borvidéket érint, de hát ilyen akár a cirfandli is. Ideje volt, hogy szembenézzünk a bikavérekkel.

Öten versenyben

Év Bortermelője 2010

Öt jelölt maradt versenyben a Magyar Bor Akadémia által odaítélt az Év Bortermelője 2010. címért. A jelöltek közül ketten a Pannon Borrégióban, azon belül is a Szekszárdi borvidéken borászkodnak. Az eredményt december 3-án hirdetik ki.

Az őshonos kadarka

Green Fingers a Mészáros Borházban

Sikerrel zárult a szekszárdi Polip Ifjúsági Egyesület és a Diagonál Magyarország szervezésében Az őshonos kadarka címmel meghirdetett rendezvény március elsején, amit tartalmas előadások és Kovács János Venesz-díjas mesterszakács kadarkához készített ételei gazdagítottak. A nagy érdeklődést kiváltó estnek a Mészáros Borház adott otthont, ahonnan a szekszárdi borászok se maradtak távol: Mészáros Pál, Vida Péter, Módos Ernő, Heimann Zoltán, Eszterbauer János és Vesztergombi Csaba mutatták be kadarkáikat.

Hordóminták kalandos sorsa

La Vida 2007

Hosszasan kóstolgattam én ezt a három bort. Hordómintaként kaptam őket még két hónapja. Kibontottam, kóstolgattam, aztán a jegyzeteket jól elkavartam. Mostanság a második palackokat is megbontottam, a köztes időkben azért kitettem őket mindenfajta megpróbáltatásnak, nem csak a borhűtő kényelmes hűvösében pihentek. Hurcolásztam őket, voltak túl hidegben és túl melegben, egymáson, kartonban és polcok, bár fektetve mindig, állítva soha. Két körben győztek meg, nem tehetek róla, vállalom.

Öt jelölt, egy cím

Az Év Bortermelője választás 2008

A Magyar Bor Akadémia idén is meghirdette az "Év Bortermelője Magyarországon" megválasztását. Az öt jelölt neve nem ismeretlen, nevük már többször megfordult ebben a halmazban. A végeredményt kíváncsian várjuk, addig is íme a jelöltek: