Kérem Várjon!
Dátum: 2014. 11. 29. 12:30 - 22:00
Helyszín: Sofitel Budapest, Széchenyi tér 2.
November folyamán, a hűvösebb idő beálltával a Winelovers a vörösborokra fókuszál. A Bordó Blend programmal a bordeaux-i fajták, és azok házasításából készült borokat, valamint a cabernet franc kiemelt bemutatását tervezik.

Legyen valaki alkalmi borivó vagy rendszeresen kóstoló borkedvelő, biztosan megvannak a kedvencei. Tény azonban, hogy ahogy egyre hidegebbek a napok, és fordulunk a tartalmasabb, melengetőbb ételek felé, úgy nő az érdeklődés a komolyabb vörösborok iránt. A Winelovers rendezvényszervező csoport ennek jegyében hívta életre idén először a Bordó Blend programsorozatát, amely a cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot borokra, valamint ezek házasításaira koncentrál.

E három kékszőlő-fajta az egyik legismertebb francia bortermő területről származik; Bordeaux-ból indultak el, és hódították meg mára a világ legtöbb borvidékét. Mindhárom szőlőfajtának az átlagosnál több napfényre és melegre van szüksége, hogy beérjen. Nem véletlen, hogy a nemzetközi bortrendeknek megfelelően Magyarországon is a magasabb átlaghőmérséklettel bíró borvidékeinken foglalkoznak velük nagy mennyiségben.  Ennek köszönhetően, bár szerte az országban megtalálhatjuk őket, a legnagyobb gyakorisággal mégis villányi, szekszárdi és dél-balatoni pincészetekről kerülnek a poharunkba.

A cabernet franc, cabernet sauvignon, a merlot, valamint ezek házasításai ideális kísérői lehetnek többek között marhasülteknek, gombás ételeknek, húsos raguval tálalt tésztáknak, fűszeres sütőtöknek. Hogy melyik étel melyik borhoz illik leginkább, annak a végére járhatunk november folyamán, amikor éttermek, borkereskedések fordítanak kiemelt figyelmet a francia hazája folytán bordóinak nevezett szőlőfajtáknak. Azokat pedig, akik még közelebb akarnak kerülni e borok forrásához, országszerte pincészetek várják tematikus borkóstolókkal és borcsomagokkal.

A Bordó Blend programsorozat csúcspontjának a Nagy Bordói Kóstoló ígérkezik, amelyre 2014. november 29-én a Sofitel Budapest ötcsillagos szálló termeiben kerül sor. Az egész napos program legtöbb érdeklődésre számot tartó része az a több mint hatvan pincészet százhúsz borát felvonultató sétáló kóstoló, ahol szinte az összes olyan hazai pincészet megtalálható lesz, akik komolyan veszik e szőlőfajtákat. A kínálatot hazai borkereskedőknek köszönhetően külföldi borok is szélesítik. A rendezvény kísérőeseménye lesz az a három mesterkurzus is, amelyen a vendégek bordeaux-i borokat, Sauska Cuvée 7 vertikális sort és villányi cabernet franc-okat ízlelhetnek meg.

A Bordó Blenden túl a Winelovers csoport szervezi az Olaszrizling Október, a Magyar Borok Bálja és a Kékfrankos MOST! elnevezésű eseményeket is a Borászportál.hu és a Vinoport.hu online bormagazinok szakmai támogatásával.

További információk a www.bordoblend.hu oldalon keresztül érhetőek el.

Programajánló
2024. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Hirdetés