Kérem Várjon!
Cikkek
Tesztgyőztesek vacsorája 2

Ha már az első jól sikerült, megszerveztük a másodikat is. A Pécsi Borozó nyári számának tesztgyőztes boraihoz ezúttal is az Enoteca Corso konyháján kreáltak ételeket. A júliusi meleg időjárásához igazodva ezúttal a mediterrán-egzotikus vonal jellemezte az ételeket, ráadásul ez kifejezetten jól is állt a boroknak. Egy asztal sajnos üresen maradt, nem érkeztek meg az előzetesen foglaló vendégek, ami azért is kár, mert ha jelzik, a várólistáról jöhetett volna még érdeklődő. Ezt is még tanulnunk kell, hogy egy asztalfoglalást is időben illik lemondani. Mi azonban, akik ott voltunk, kóstolgattunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Hogy aki ezúttal lemaradt, mit is főzzön a tesztgyőztesekhez? Megtudják a hajtás után!

zoranka
2010. július 22. 8ó
Cikkek
ICWiP Palkonyán

Az idei (sorban a 14-ik) ICWiP keretében Palkonyára látogatnak a kultúrhét számos nemzetet képviselő résztvevői július 27-én. Az eseményen a Pünkösdkor megszokott nyitott pincék és finom borok várják majd a látogatókat egész délután.

bori
2010. július 21. 8ó
Cikkek
Idegenlégiós borok

Zoranka kollégánál nemrég előbb egy sokgyerekes grillezésbe csöppentem bele, majd a terep tisztulását, azaz a gyermekek fürdetés-altatás ceremóniához történő távozását követően hozott és a borhűtőből elővarázsolt tételek kerültek a kerti asztalra. Bár a kemény férfimunkát előzetesen hárman vállaltuk, némi fennforgás és betegség miatt ketten maradtunk, hogy egy grúz, két szerb és egy francia bort kóstoljunk meg a kánikula közepén.

kenszei
2010. július 20. 8ó
Összesen 23 db találat. 4/8 oldal.