Kérem Várjon!
Cikkek
Vörösborfesztivál Villány

A hétvégén egészen biztosan mindenki Villányban lesz, aki a vörösbort szereti, hiszen szeptember 30-án kezdődik a borvidék legnagyobb fesztiválja a három napos Vörösborfesztivál. A hagyományos villányi fesztivál gasztronómiai és boros szempontból is a Villányi borvidék egyik legszínesebb és legtöbb borászatot felvonultató rendezvénye. Idén minden eddiginél többen képviseltetik magukat a borászatok közül és a program alapján mindenki megtalálhatja a számítását.

bori
2011. szeptember 29. 12ó
Cikkek
Megalakult a Magyar Sommelier Szövetség

2011. szeptember 20-án, Budapesten, a Kárpátia Étteremben tartotta meg első nyilvános rendezvényét a tavasszal alakult Magyar Sommelier Szövetség. A szervezet elnökének megválasztott Káli Ildikó nyitó beszédében úgy vélekedett, jelentős igény mutatkozott a szakmában egy ilyen szövetség létrehozására, hiszen a vendéglátás egyéb területein, például a séfek körében már több összefogás, együttműködés is ismert. A szervezet tizennégyen alapították meg, azóta a taglétszám már a kétszeresére emelkedett.

bori
2011. szeptember 28. 15ó
Cikkek
Szekszárdi Szüreti Napokon jártunk

Természetesen idén is elzarándokoltunk a Szekszárdi Szüreti Napokra. EmZé kolléga végigdolgozta a nemes eseményt a Dél-dunántúli Bortuirisztikai Klaszter standján, mi többiek csak meglátogattuk időnként. És megkóstolunk néhány bort, kora délután még odafértünk a pultokhoz, estére már feladtuk a küzdelmet, pedig azért több pincészethez is el szerettünk volna jutni. A kadarkákat Kenszei barátunk már megénekelte tegnapi posztunkban, most néhány fotó segítségével idézzük fel a hangulatot. 

wt&gyz
2011. szeptember 28. 8ó
Első Előző
1 2 3 4 5
Összesen 25 db találat. 1/9 oldal.
banner
Programajánló
2019. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
2
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
3
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
4
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
5
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
15
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2019. 06. 15. 15:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
16
17
18
19
20
21
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
22
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
2019. 06. 22. 17:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
23
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
24
25
26
27
28
29
30