Tavaly rendezték meg első alkalommal Eger és Szekszárd közös összefogásaként a Bikavér-párbajt, bár az elnevezés annyiban kicsit csalóka, hogy versengésről szó sem volt. Szerencsére az Egri és Szekszárdi borvidék borászai is felismerték, hogy közösen messzebbre juthatnak, még akkor is, ha a Bikavérről kissé mást mást gondolnak. A közös fellépés egész biztos, hogy erősíti a márkanevet, ami még a közelmúltban sem feltéltenül a magas minőség szinonímája volt. Egy ilyen közös rendezvény viszont kiváló alkalom arra, hogy a teljes kínálatot végigkóstolva árnyaltabb képet kapjunk a pillanatnyi helyzetről.

A fehérek és rozék után szokott bekövetkezni a szétlövés. A vörösborok világáról mindegyikünknek határozott, bár részleteiben igen eltérő véleménye alakult ki. Még a címben kiemelt jelző is elhangzott ezen az estén, amikor valaki a többiek által jónak tartott tételt porig döngölte. De hát így szép ez, a végére csak kialakul valamifajta álláspont. Most például az, hogy a 2007-esek jó formában vannak. A régebbi borokat jobban szerettük, mint a fiatalabbak jó részét. 

Egy kis szünet után ismét összejöttünk, kedden, a Kalamárisban, hogy a pannonborboltos srácok által előkészítet borokat megkóstoljuk. Nem voltunk kevesen, borból sem volt túl kevés, de a végén mégis elégedetten álltunk fel az asztaltól. A kóstolójegyzetek két részben következnek, az első mottója, címe SzabóZétől származik, aki szerényen így felelt, amikor bizonyos borpreferenciáit firtatta a csapat egy része.