Kérem Várjon!
Hírek
A legjobb öt
bori
2019 March 19.

Március 1-én a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül az 50 legjobb magyar borász az év egyik legfontosabb szakmai kóstolóját tartotta meg. Az „ötvenek” leadták első szavazatukat a Borászok Borászára. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza? 

A Borászok Borásza Kóstoló Kör egyik legfontosabb célja az volt, hogy a legjobb borászok pontosabb és friss képet kaphassanak egymás munkájáról és ezzel felelősebben szavazhassanak a végső győztesre. Ennek a díjnak ugyanis éppen az a lényege, hogy az arra legérdemesebbek, a borászok dönthessék el maguk közül, hogy ki a legjobb.

A borászok két körben szavaznak, és ezen az eseményen már le is adták első voksaikat. A beérkezett szavazatokat a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány összesítette, és ezzel a Borászok Borásza 2019 szavazás első fordulója lezárult. Az ötven legjobb magyar borász az alábbi ötöt választotta, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:

A legjobb öt nyilvánosságra hozatalával az alapítvány el is indította a mindent eldöntő második fordulót. Szavazati joga a Borászok Borásza szavazás második körében is az ötveneknek van. Izgalmas időszak ez, ahogy elkezdenek beérkezni a szavazatok, de az eredményre még várni kell, mert a hagyományoknak megfelelően a győztes nevét csak a Borászok Borásza Díjátadógálán hozzák nyilvánosságra ünnepélyes keretek között, április 26-án.