Kérem Várjon!
Cikkek
A dög
Irodalom
Cserna-Szabó András
2014 február 17.

A Pécsi Borozó első számában, 2008. tavaszán jelent meg Cserna-Szabó András írása, A dög. Az írásra több alkalommal is hivatkoztunk már azóta, idéztük is sokszor, de eddig csak a pdf-ből lehetett elolvasni, ha valaki nem archiválta az akkori nyomtatott kiadást. A hétvégén újraolvastam és úgy gondoltam, kezdjük ezzel az írással a hetet. (zoranka)

Vészesen közelgett a karácsony, és nagyapámat megint elkapta a székely hübrisz. Lófrált a városban, hivatalosan nagyanyámnak keresett Max Factor púdert, s ahogy a Szent István téri hentes mellett elhaladt, jókora bárányfejet pillantott meg a vérfoltos pult tetején. Kolozsváron láttam ilyen pompásat utoljára, talán harmincnyolc tavaszán, gondolta, és ettől kezdve nem lehetett bírni vele. Megvásárolta az állati főt, hazavitte, vagyis csak vitte volna szegény, mert nagyanyám nem engedte be a lakásba.Max Factor, kérdezte nagyanyám az ajtóban.

Nagyapám szégyenkezve nézte a gang kövét.

Azt a dögöt ide be nem hozod, annyi szent, szólt nagyanyám, és bevágta előtte az ajtót.

Nagyapám nem esett kétségbe, azért vannak az embernek gyerekei, hogy a nehéz pillanatokban segítsenek, gondolta, és a Marx téri buszállomásra sietett, hogy a Napfény városából Szentesre induljon, nőgyógyász fiához.

Azt a dögöt fel nem hozza a buszra, tata, mondta a sofőr almazöld, műszál mellényben, de nagyapám százforintos bankót csúsztatott kezébe, s már röpült is a kietlen alföldi pusztán az Ikarusz-autóbusz.

Azt a dögöt be nem viszi a kórházba, mondta a szentesi ispotály portása, de nagyapám közölte, ő nem beteg, nem is beteget jött látogatni, ő a főorvos apja. Még egy százasába került a bemenet.

Apuka, hogy jött be azzal a döggel, kérdezte apám, mikor kilépett a műtőből, de nagyapám leintette, ez nem dög, fiam, ez az, amiből a tejfölös-tárkonyos bárányfej-leves készül.

Eszter kihajít, sápítozott apám, mert Eszternek hívják az anyámat, a köjálost, Higiénia bálványimádóját. De nagyapám lelkén ott ült a székely hübrisz, és nem engedett a negyvennyolcból.

                                                                                                                   Illusztráció: scham

Apám beültette a Daciába az apját, a zöldségeshez indultak, aztán haza. Négy óra volt, mire nekiálltak a tejfölös-tárkonyos bárányfej-leves elkészítésének. Gyorsan, kapkodva dolgoztak, hátha be tudják fejezni a nagy művet anyám érkeztéig.

Én addig nem tudtam, hogy az anyám szép, csak a nagyanyámtól hallottam folyton, mert az ember nem vizsgálja, hogy az anyja szép nő-e vagy sem, az anya az anya, nem nő, de amikor azon a havas délutánon belépett anyám a házba, olyan gyönyörű volt, hogy elállt a lélegzetem. Szikrázott a harag a szemében, arcát elöntötte a düh, úgy festett, mint egy bosszúra éhes görög istennő. Két Héra volt a konyhában ekkor, anyám és a gáztűzhely.

Éppen abban a pillanatban érkezett, mikor őseim a bárány fejét a lobogó vízbe kívánták ereszteni.

Azonnal elhagyjátok a konyhámat azzal a döggel együtt, üvöltött anyám, mire nagyapám az apám fülébe súgta, most légy férfi, fiam. Apám állt a konyha közepén, kezében a bárány fejével, és érezte, az élete válaszúthoz érkezett. Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete, súgta luciferi nagyapám a fiának. Csönd lett, végtelen csönd, olyan, ami csak kocsmában tud lenni, ha megölnek egy legényt. Apám és anyám farkasszemet nézett. Nagyapám kihasználta a bénult pillanatot, kikapta apám kezéből a fejet, és a vízbe hajította. A kocka el van vetve, nevetett gonoszul, éljen soká Erdélyország!

Anyám bőgve futott ki a saját konyhájából, majd pár perc múlva újra megjelent. Már nem volt bosszúéhes görög istennő, csak pici, védtelen, szerelmes és kisírt szemű asszony. Kezében fogpaszta és kefe, letérdelt apám elé, és könyörgőre fogta.

Legalább a fogait engedd megmosni a dögnek, rimánkodott. Csak a bárányra gondolhatott, mert nagyapámnak akkor már csak egyetlen, árva foga volt.