Kérem Várjon!
Cikkek
A misebort csak tisztán
Pécsi Püspöki Pincészet
Mester Zoltán
2009 July 06.

Számtalan, több-kevesebb valóságalappal rendelkező legenda kering a különböző szerzetesrendek falain belül készülő kézműves termékek különleges minőségéről. Legyen szó borról, sajtról, használati tárgyról, közös bennük, hogy míg az egyházi életben az elsődleges céljuk leginkább a funkcionalitás, addig a világi környezetbe kikerülve nem egyszer felértékelődnek, és keresett árucikkekké válnak. A műfaj rajongóinak és a laikusoknak a Pécsi Püspöki Pincészet kínálja az egyház nevével fémjelzett borokat a Pannon Borrégióban.

A püspökségi borkészítés kezdetét több mint háromszáz évvel ezelőttre datálják. Máig tartja magát a tévhit, hogy a püspöki főpincét Klimó György püspök építtette 1750-ben. Valójában azonban ötven évvel korábban, Nesselrode Ferenc püspök kezdeményezésére alakították ki a pincerendszert. A második világháború végéig Pécsett a püspökség jelentős szőlőterületekkel rendelkezett (rajta cirfandlival, furminttal, kéknyelűvel, járdovánnyal, olaszrizlinggel, pécsi tökössel és kadarkával), az egyházi birtok az egyik legnagyobb uradalomnak számított a környéken. A borkészítés az államosítás idejéig zavartalanul folyhatott, ekkor azonban a földek az állam tulajdonába kerültek, a tőkéket kivágták, a terület nagy részét felparcellázták. A rendszerváltás után a katolikus egyháznak nem volt lehetősége a korábbi szőlőtermő területeinek visszaszerzésére. Bár a kilencvenes évek közepén megkezdődtek a pince felújítási munkálatai, a pincészet a mai formájában csak 2000-ben kezdhette meg újra a működését.

Fotók: Wéber Tamás

A pince történetének egyik kétségkívül szerencsés epizódja, hogy a véletlen, vagy egy jó szándékú hivatalnok miatt egyházi tulajdonban maradt. Ennek köszönhető a „Texas bár” anekdotája. Az ötvenes évektől kezdve a lehallgató készülékekkel teletűzdelt egyházi épületek állandó megfigyelés alatt álltak. Ezért, ha a püspök szabadon szeretett volna beszélni vendégével, meginvitálta a „Texas bárba”, a pincerendszer egyik, a külvilágtól gondosan eltitkolt termébe.

„Jelenleg alapborokat vásárolunk, azokat dolgozzuk fel és palackozzuk” – meséli Csékei József pincemester, aki az újranyitás óta irányítja a pince életét. „Az első években még palackos borokat kellett venni, de az csak átmeneti megoldás volt. Ma már saját címerrel ellátott, egyedi üvegeket használ a pincészet, és négy borvidék harminc-negyven fajta bora kerül a palackokba. Nem tisztán a mi érdemünk a bor: vagy jobbá tudjuk tenni, vagy csak rontunk rajta.”

Az egyházmegye területe nagyjából egybeesik a Pannon Borrégió határával. Évente körülbelül 10 ezer palackra kerül rá a püspökségi címke, melyekben a rozétól a kékfrankoson át a cuvée-kig megtalálható a borrégió szinte összes fajtája. A széles választék egyik oka, hogy képviselve legyenek az egyházmegye borai, másrészt a pincészetben szeretnek kisebb tételekkel dolgozni. A borok egy részét a püspökség használja fel, rendszeresen küldenek belőlük Romániába és Lengyelországba, nagy részük azonban kereskedelmi forgalomba kerül.

Csékei József évközben rendszeresen látogatja a kisebb és a közepes méretű pincészeteket. „Több érdekességgel találkozik az ember” – magyarázza a pincemester. „Így lényegében bárki lehet a püspökségi bor készítője. Ha találok valami szépet, akkor azt megvásároljuk.”

A pincészet az egyházi kötődés ellenére nem tekinti magát a borvidék életén kívül állónak. Borkóstolókat tartanak, és versenyeztetik is a püspökségi borokat. A közeljövőben további bővítéseket terveznek, fejlesztik a pincét, a feldolgozást, bővítik a kóstolóteret. Élő zenével, hosszabb nyitva tartással kívánnak szélesebb kört megszólítani, beleértve az egyetemista ifjúságot is. Bár a boroknak kétségkívül lenne piaca, a mennyiséget biztosító, nagyobb volumenű fejlesztést egyelőre nem tervezik.

Kövesdi Miklós három éve sommelier a pincészetnél – mint jellemezték: „ő az az ember, aki szépen tud beszélni a borról, és még el is lehet hinni neki”. Általában ő fogadja a kóstolókra érkező csoportokat vagy a Székesegyház látogatóit, akik a kombinált jeggyel a püspökségi juhfarkkal kezdik az ismerkedést. „Főként laikusok érkeznek, akikre nem szabad rögtön rárontani. Mindig van, aki az édes vörösbort keresi, de általában érdeklődőek a vendégeink, meg lehet mutatni nekik a borokat. Ismerkednek és felfedezik, hogy a száraz bor nem azt jelenti, hogy savanyú.” Kövesdi szerint a borértő közönség is találkozhat most olyan különösen izgalmas tételekkel, mint a Szekszárdi Cuvée, a Mohácsi Cabernet Franc vagy az édes Cirfandli.

„Van egy szívügyem, a cirfandli” – vallja be Csékei József, mikor a kedvenc bora felől kérdezősködünk. „Meglehetősen határozott véleményem van vele kapcsolatban. Amennyi írásos emlék a rendelkezésünkre áll, azok alapján szinte biztos vagyok benne: a cirfandli egykori kiugró népszerűsége amiatt volt, hogy egy természetes édes csemegeborként jelent meg. Mi ezt a vonalat  szorgalmazzuk: szerencsére rá tudtuk venni a gazdákat, hogy kockáztassanak, hagyják megtöppedni a szőlőt a fürtökön.”

A Püspöki Pincészet fontos feladata a misebor készítése, bár az egyházmegye plébániáinak nem kötelező tőlük vásárolniuk. A misebor esetében fajtabeli megkötés nincsen, sem egyházi rendelet a fajtára vonatkozóan, tehát nem tilos, de nem is szokták vörösből készíteni. Ez főként praktikus okokra vezethető vissza, hiszen a szertartás végeztével a kehely megtörlésére használt fehér kendőn látható foltot hagyna. A miseborra ugyanakkor szigorú szabályok vonatkoznak. Olyan érett szőlőből lehet csak készíteni, mely romlásnak semmi jelét nem mutatja. A mustot tilos cukorral javítani, és a borhoz tilos bármilyen adalékanyagot keverni. A bor végül a János napi áldást követően válik miseborrá.

A Pécsi Püspöki Pincészet borai a boradatbázisunkban.