Kérem Várjon!
Cikkek
A sommelier mit ajánl?
Megalakult a Magyar Sommelier Szövetség
bori
2011 September 28.

2011. szeptember 20-án, Budapesten, a Kárpátia Étteremben tartotta meg első nyilvános rendezvényét a tavasszal alakult Magyar Sommelier Szövetség. A szervezet elnökének megválasztott Káli Ildikó nyitó beszédében úgy vélekedett, jelentős igény mutatkozott a szakmában egy ilyen szövetség létrehozására, hiszen a vendéglátás egyéb területein, például a séfek körében már több összefogás, együttműködés is ismert. A szervezet tizennégyen alapították meg, azóta a taglétszám már a kétszeresére emelkedett.

A Magyar Sommelier Szövetség 2011 tavaszán alakult meg. A Szövetséget a Fővárosi Bíróság 2011. június 22-én jogerősen a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette. A MASOSZ elnökévé Káli Ildikót (képünkön), alelnökévé pedig Kovács Antalt választották meg. Az alábbiakban a szövetség bemutatkozó anyagát közöljük:

 

„Megalakulásunk válasz arra a „gasztro-forradalomnak” nevezett jelenségre, ami hihetetlen változásokat hozott a magyar vendéglátás köreibe. Az új irányzatok, konyhatechnikai bravúrok, a nemzetközi paletta izgalmas és színes forgataga felkészült, naprakész ismeretekkel felvértezett szakember gárdát kíván.

Hiszünk abban, hogy szakmánk a gasztronómia, a borászat, a vendéglátás és az idegenforgalom találkozási pontja. Párbeszédre, együttm0ködésre és egy nagyszerű közös utazásra hívjuk a szakma képviselőit.

Lojális, erős, összetartó csapat áll mögöttünk, szakembereink elismert és közismert tagjai a honi gasztronómiai palettának, nívós éttermek sommelier-i. A Magyar Sommelier Szövetség tagjai mélyen elkötelezettek a szakma élet jó hírének öregbítése mellett. Pártolóink a hazai és a nemzetközi gasztronómiai élet nívós szereplői, borászatok, éttermek, forgalmazók, ami lehetővé teszi, hogy tagjaink egy olyan friss, pezsgő szakmai élet részesei lehetnek, ami napi szinten inspirálja őket, fejleszti tudásukat, tágítja ismereteik körét.

Célunk, egyszerre a hagyományőrzés és a hagyományteremtés: fontosnak tartjuk, hogy ennek az értékes, több megbecsülésre méltó szakmának a hagyományait megőrizzük, ugyanakkor friss, dinamikus irányzatokat is átemeljünk a mindennapi munkánkba.

Kitartó munkával kívánunk a Magyar Sommelier Szövetség tagjainak biztos hátteret nyújtani, következetesen összehangolt szakmai továbbképzést biztosítani és hatékony érdekképviseleti szervezetként fellépni. Célunk a szakmai összefogás, a magyar szakemberek nemzetközi sztenderdek szerinti képzése, a minőségbiztosítás és a szakmai érdekképviselet. Hisszük, hogy a közös munka és az egészséges versengés, a nívós szakmai megmérettetés együttesen jelentik a közösségi és egyéni fejlődés kulcsát.”