Kérem Várjon!
Cikkek
A szürkebarát nyolc árnyalata
Januári borszakkör a Pezsgőházban
zoranka
2014 February 12.

Van a szürkebarát. Azt mondják, nem szerencsés a neve, egyrészt túl szürke, másrészt lejáratták. No de mit nem, azokban az évtizedekben. Engem azonban néhány kedves emlék, élményszámba menő bor arra sarkallt, vegyük be a borszakkörbe a szürkét is. Ha kell, hát hívjuk pinot gris-nek. Vagy pinot grigio-nak. Én mondjuk a szürkebarát mellett maradok, mert hitem szerint nem a neve teszi. Nyolc bort kóstoltunk meg, nem volt unalmas.

A szürkebarát több arcát is meg szerettük volna mutatni, volt a magyar borvidékek mellett osztrák, olasz, francia is a sorban, árban 1000-6600 forint között lengett ki a mérce. Hogy minőségben merre, azt majd a borok leírása után mindenki eldöntheti.

Vendégünk is volt ezen a borszakkörön, a Gyönkön borászkodó Mucsi Zalán személyében, aki Grál Borpince néven hozza forgalomba borait, kékfrankost, merlot-t és szürkebarátot. Egyelőre, mert tervek és telepítések vannak még. A Pelzberg kékfrankos előző évjáratáról születtek olvasmányok itt vagy akár itt is a blogoszférában, de most a pinot gris miatt érkezett. Főállása, a dörgicsei Pántlika Pincészet is foglalkozik a fajtával, többszörösen is van kapcsolata, de van benne elszántság is, legalábbis az este folyamán elhangzottakból az derült ki, hogy megmutassa, jó termőhelyen mire is képes a „mi kis szürkénk”.

No de lássuk a borokat, nyolcat kóstoltunk szokás szerint:

BÉLA ÉS BANDI Pinot Gris 2012
(Balatonfüred-Csopak)

Amit a hivatalos leírásokból tudunk: „Balatonszőlősi szürkebarát, a Málnás-dűlő termése, teljes érettségben szüretelve. Gazdag, tartalmas, zamatos, 3 gramm természetes maradékcukorral, tartályban erjesztve és érlelve.” Nem kedvetlenítő, de mégis zöld illatokkal, majd kibontakozva citrusos illatokkal nyit. Némi tavaszi virág jön még. A korty édes citrusokat mutat, könnyed gyümölcsösséget hordoznak a virgonc savak. Zárásban édeskesernye, a kis maradékcukor pont cuppanóssá teszi a végét, korrekt, tavasz-nyári szürkebarát, Balatonhoz. 84 pont, ***+

GRÁL BORPINCE Tolnai Pinot Gris 2012
(Tolna)

Az első meglepetés. Sokan az utolsó borig arra tippeltek, ez lesz a francia bor. Szép, egyedi, kicsit gyógynövényes, de alapvetően gyümölcsös, édes citrusos illat. A szürkebarát felfedezhető zamataiban is, itt is megjelenik egy kis gyógyszeresség, akár még egy kis teadélután-hangulat is, de a fűszeressége, a picit krémesbe fordul gyümölcsössége egyedivé, kedvelhetővé teszik. Jól érik, szépen nyílik, arányos, és kétségtelen benne van a szürkebarát. 88 pont, ****

TENUTAE LAGEDER Pinot Grigio Porer 2012
(Dél-Tirol, Olaszország)

Alois Lageder dél-tiroli pincészetéből érkezett ez a biobor, Demeter logóval ellátva. Nem a tipikus, könnyed olasz pinot grigio, ez már első blikkre kiderült. tartalmas, jól rétegzett illatok, benne érett gyümölcsök, finom hordófűszer, virágméz. Kortyban kerek, testes, selymes gyümölcsösséggel és mindvégig jó hordóhasználatot mutató édes fűszerességgel. Van, aki a megszokott szürkebarátos jegyeket hiányolta belőle, de azt mindenki elismerte, hogy bizony jó bor. 87 pont, ****

KÁLI KÖVEK Szentbékkálla Szürkebarát 2012
(Balaton-felvidék)

Amit előzetesen elmondtak róla: „A Fekete-hegy szentbékkállai oldalán szüretelt, nagyon világos színű, közel színtelen, édes illatú szürkebarát. Komoly savak, lime, citrus, friss bor, hosszú ízekkel. Kemény kötésű, ásványos. Préselés nélkül három 500 literes hordóban erjedt és érett a palackozásig.” Mindezt persze a kóstolón senki sem tudhatta, lévén az alufólián kevesen látunk át. Nekem az egyik nagy csalódásom volt ezen az estén, nagyon kedvelem ugyanis a pince olaszrizlingjeit. Főtt gyümölcsök illatban, kortyban, alkoholos kesernyével vegyítve. Jó savak viszik, tömény ásványossága is van, de kevés az eleganciához, a visszakóstolás vágyához. ***, 82 pont.

                                                                                                                  Fotók: Wéber Tamás

POLZ Grauburgunder STK 2012
(Dél-Stájerország, Ausztria)

Ennél a bornál is felmerült, hogy akkor ez honnan szürke, de aki figyelmesebben kóstolt, megtalálhatta benne. Más karakter, intenzív illatok, barack, kajszi, de narancs és mangó is. Tisztaság, illatokban és zamatokban is, lendületes, jó savak, jó struktúra, a gyümölcsösség mellett némi ásvány is a háttérben, pici sósságot kölcsönözve, az alkoholtöbbletet róhatjuk fel a végén, az kiérződik bizony. Nem mellesleg az este legdrágább tétele. De ez ilyenkor mit sem számít. 88 pont, ****.

FOLLY ARBORÉTUM Szürkebarát Classic 2011
(Badacsony)

Előzetes: „Fajtajelleges, kritálytiszta és gyümölcsös. Zöldalmás, citrusos, almás pités aromák. Lédús, fűszeres íz egy leheletnyi finom fával. Közepes intenzitás, élénk savak, remek ihatóság.” Jó indít szép illatok, alma, citrusok megvannak, aztán a korty közepe kicsit kiürül és csak a végére talál magára. Kis szellőztetés után magára talál, hozza az ásványos-gyógyszerességet, virágokkal bővül az illatspektrum, az édes citrusos gyümölcsösség teszi kerekebbé. 86 pont, ****

JÁSDI Lőczedombi Szürkebarát 2011
(Balatonfüred-Csopak)

Ide is van előzetes: „Intenzív, elzászi stílusú pinot gris, fűszerezett almás, mandulás, lime-os és rebarbarás illattal és ízzel. Magas, de kellemesen vibráló savasság, mészköves ásványosság, frissítő fanyar lecsengés.” Az elzászi stílust kevésbé találtam meg benne, de más értékeket viszont igen. gazdag illatok, a hordófűszerek és a gyümölcsök egyaránt utat találnak, ami a kortyban is folytatódik. Vastag, masszív, a savakon alapuló, de a gyümölcsökkel kerekedő szerkezet, a hordóhasználat némelyeknek sok volt, nekem pont belefér, mert hozzá tudott tenni a borhoz. A minerális érzet a kortyban, a végén, miután lenyeltük, még izgalmasabbá teszi. 87 pont, ****.

Tesco Finest CAVE DE TURCKHEIM Alsace Pinot Gris 2010
(Elzász, Franciaország)

A meglepetés a sor végén. A brit multi a magyaroknak leakciózta a 2010-es elzászi szürkét, a londoni ár harmadáért vezettük meg. Véletlenül bukkantam rá, majd vadásztam. Ánizsos-mentás hűvösség, citrusos édesség, egy kis olajos-dízeles háttér, egyensúlyba hozva a még jelen levő virágokat. Jó savak a kortyban, édes-mézes gyümölcsökkel, szaftos, kerek, buja, ráadásul percekig kitart a szájban a zamatossága. Abszolút jó vétel volt egy ezresért, de ártól függetlenül is a közönség kedvencévé avanzsált. 89 pont, ****+

A sor után jólesett némi harapnivaló, Faragó Istvánék a konyhán thai ihletésű csirkecombot készítettek, a mártás, a hosszabb ideje pácolt csirkecomb fűszerezése leginkább az utolsó, elzászi borral harmonizált, nem véletlenül, onnan kaptunk némi ihletést, mit is javasolnak, a klasszikus elzászi ételeken kívül mi passzolhat a pinot gris-hez.

A szürkebarát megmozgatta a borszakkörösöket, több mint hatvanan jöttek el ezen az estén, a nagy hó s közlekedési zűrök ellenére is, külön köszönet a távolból érkező vendégünknek, Mucsi Zalánnak a borokért és beszélgetésért. A borok ráadásul tetszettek a publikumnak, találtunk mindannyian kedvünkre való borokat, sőt, a többség nekem személy szerint valamiért vagy az egészéért a kedvenclistára került.

Legközelebb cabernet franc-t kóstolunk.

banner
Programajánló
2021. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2021. 01. 25. 20:00 - 21:00
Zoom Pécs, Online
26
27
2021. 01. 27. 19:00 - 20:00
Zoom Pécs, Online
28
29
30
31