Kérem Várjon!
Cikkek
Az ősz legjobb borai
Mustra 2020/2
PB
2020 November 10.

A Pécsi Borozó ötvenedik és egyben utolsó ilyen formában megrendezett negyedéves bormustráját júliusban rendeztük meg, ezúttal Villányban, ahol a Bock Borászat konferenciaterme adott otthont a kóstolóprogramnak. A legjobbakat most listázzuk, de a teljes Mustra az őszi számban olvasható, amely még úgy két hétig megvásárolható az újságárusoknál.

A pandémiás helyzet miatt egy lapszám kimaradt és így szerkesztőségünkbe június végéig több mint 200 bor érkezett be. A borokat minden esetben a borászatok vagy kereskedőik küldik be a tesztelésre, amelyet igyekszünk a lehető legnagyobb körültekintéssel megszervezni, igyekszünk minden bornak a lehető legtöbb esélyt adni a legteljesebb bemutatkozásra. A Pécsi Borozó Mustrája ugyanis teljesen nyitott kóstoló, azon minden Magyarországon forgalomban lévő bor indulhat.

A nevezettek közül ezúttal 97 bor került be a 86 pont felettiek társaságába. Úgy, hogy jelentős szűkítést tettünk a korábbiakhoz képest, hiszen 2019-ig az ezüstérem (80 pont) volt a határ, most csak az aranyérmesek és az afelett teljesítők kerülnek be a magazinba.

Az alapelvünk ezzel kapcsolatban továbbra is: 80 pont felett már minden bort bátran kóstolunk, azzal örömmel kínáljuk vendégeinket, mindegyik bor vállalható tétel. Részben az értékelt borok mennyisége, részben a visszajelzések indokolják ezt a szűkítést. Most a kiemelkedő borok kerülnek kicsit reflektorfénybe, ezzel is segíteni szeretnénk a borválasztást olvasóinknak.

Ami biztos: van lehetőség válogatni és kóstolgatni, a személyes ízlés és az a bizonyos pénztárca szabhat csak határt.

A pecsiborozo.hu oldalon a továbbiakban is lesznek rendszeres kóstolóink, amennyiben bort szeretnének nekünk küldeni, úgy postacímünk: Vinoliva Kft., 7634 Pécs, Árvácska u. 3. (előzetes egyeztetés mellett akár személyesen is: +36 70 311 98 35), Pécsett átveszik a Pannon Borbolt Raktáráruházában vagy Budapesten: 1042 Budapest, József Attila utca 32-34. C. lépcsőház, 1. emelet 3. (Ercsey Dániel névre), előzetes egyeztetés (+36 30 395 0772) után.

A következő határidő november 25. a javasolt tematika: "Újborok 2020" PLUSZ "Borok az ünnepi időszakra"!


95 pont

Günzer Tamás Pincészete Bocor Cabernet Franc 2017 (Villány)

Szép szín, mély illatok, bogyós gyümölcsök, vanília, étcsoki. Nagy test, széles, ám feszes struktúra, erőteljes zamatok, sok gyümölcs, szeder, feketeribizli, sok fűszer, vanília, rum, kávé. Nagyon komplex, hosszú távon élvezhető bor.

6 490 Ft, Pannon Borbolt

94 pont

Holdvölgy Eloquence 2010 (Tokaj)

Halvány arany szín, kirobbanóan intenzív illat, rengeteg aszalt kajszival, ananásszal és mandarinnal. Sűrű szövet, vibráló savak, citrusok, ananász, őszibarack, kajszilekvár, élénk, friss és szinte végtelen a lecsengés.

5 190 Ft, Pannon Borbolt

93 pont 

Bock Borászat Bock&Roll Gold 2018 (Villány)

Illatában szerecsendió, szegfűszeg, bors, feketecseresznye és borsikafű. tartalmas korty, jó savgerinc, medvecukor, fahéj, fekete bogyósok. Nagy testű, komplex, egyben elegáns, szépen rétegzett vörösbor.

9 990 Ft, Pannon Borbolt

92 pont

Sauska Cuvée 7 Villány 2016 (Villány)

Mély szín, mély illat. Fűszeres szeder és áfonya jön illatban. Gyümölcsbomba, sok fanyarkásan édes erdei gyümölcs, lehetne órákig szálazni, de a fűszerek is ott vannak, szegfűbors, medvecukor és puncs is megjelenik benne. Tömény, komplex, erőteljes bor.

8 390 Ft, Pannon Borbolt

Sümegi Ákos Zenit 2019 (Szekszárd)

Szép, zöldessárga színvilág, intenzív illat, egyenes, friss. Érdekes kettősség, a sárgabarack és a citrusok játéka, a vibráló savak és az érett gyümölcsösség között. Hosszú, elegáns, most nagyon szép állapotú, de akár tovább is érlelhető fehérbor.

3 090 Ft, Pannon Borbolt

Lelovits Tamás Pincészet Két Hold Merlot 2018 (Villány)

Elegáns megjelenés, fűszeres szederillat. Kortyban erőteljes, a hordófűszerek jók kiegészítik az alapvetően szilvás, szedres aromatikát, intenzív csokoládé, a zárásban kávé. Nagy, koncentrált, érlelhető vörösbor.

6 990 Ft, Pannon Borbolt

Pajzos Szamorodni 2014 (Tokaj)

Halvány arany szín, illatában kajszi, ananász, repceméz és szerecsendió. Menta és körte. Elképesztően komplex. Kóstolva nagy test, feszes cser, vibráló savak, aszalt gyümölcsök és keleti fűszerek. Tokaj nagysága a kis palackban.

4 190 Ft, Pannon Borbolt

Schieber Pincészet Tabu Cabernet Sauvignon 2017 (Szekszárd)

Intenzív illatában áfonya és fekete ribizli jön, szép hordóhasználat jeleit mutatja, kortyban kicsit vad még, nagyon tartalmas, nagyon sok, de fiatal. Fekete erdei gyümölcsök mellett fahéj, szegfűszeg és csillagánizs jelentkezik. Érleléssel csiszolhatjuk az eleganciát.

17 990 Ft, Pannon Borbolt

Koch Csaba 899 Franc 2015 (Villány)

Sűrű, sötét, feszes. Színében is jelzi, komplexitásra és töménységre nem lesz panasz. Illatában édeskés gyümölcsösség, vanília és kókuszgolyó. Szájban elég masszív, érett gyümölcsösség jellemzi, korrekt savháttér és intenzív fűszeresség. Hosszútávfutó.

21 780 Ft, A pincészetben

91 pont

Lelovits Tamás Pincészet Adél 2017 (Villány)

Mély rubin szín. Illatában szeder és feketeribizli, vanília és szerecsendió, leheletnyi kávé. Kóstolva nagy test, sűrű szövet, elegáns szerkezet, szaftos gyümölcsösséggel. Kirobbanó formában van, hosszú zárással búcsúzik.

6 990 Ft, Pannon Borbolt

Polgár Pince Elixír 2012 (Villány)

Fekete meggy, színben és illatba, plusz feketeribizli, bors, gumi, medvecukor és áfonya. Kortyban nagy test, haraphatóan sűrű szövet, sok aszalt és érett fekete bogyós gyümölcs, vanília, bors, szegfűszeg. Nagy anyag, szépen érlelve.

6 890 Ft, Pannon Borbolt

Rejiji Wines Falcon Cuvée 2016 (Villány)

Illata tömény, édeskés, pörkölt cukros mandula és áfonya. Kortyban gazdag, sokrétű, élő savszerkezettel, bonbonmeggyel, fűszerekkel. Jó test, szép hordóhasználat, van még benne kifutás.

4 000 Ft, A pincészetben

Vesztergombi Turul 2016 (Szekszárd)

Az illat szépen nyílik, kávé és hordó, bors és némi virág, erdei gyömölcsök. Kortyban visszafogott intenzitás, de komplexitásban pótolja. Keleti fűszerek és friss füge, vajkaramella és áfonya. Nincs benne túlzás, viszont nagyon egyben van, egészestés élmény.

4 000 Ft, A pincészetben

Veres Pince Rajnai Rizling 2019 (Tolna)

Telt illat, sok őszibarack, érett citrusok. Kortyban elég vastag, izmos, kerek egész, intenzív gyümölcsösség, rímel az illatára, tartalmas és jóivású, szépen elkészített rizling.

1 200 Ft, A pincészetben

Bock Borászat Villányi Franc Fekete-hegy Selection 2015 (Villány)

Intenzív illat, elég sok hordófűszerrel. Erőteljes szájban is, masszív erdei gyümölcsösség, bogyósok tömkelege, étcsokoládé, kávé, dohány. Déli hangulat, komplexitás, nagy tartalom és hosszú korty.

10 590 Ft, Pannon Borbolt