Kérem Várjon!
Hírek
Borászok Újéve
Bernáth Péter
2014 January 24.

Engedtessék meg egy kis öntömjénezés; kettős jubileumot ünnepeltek tegnap a Zsolnay Kulturális Negyedben összegyűlt borászok, borbarátok, érdeklődők. Szinte napra pontosan egy éve, jelen szerző először írt a Pécsi Borozó virtuális hasábjaira, reméljük (remélem) jószerencséje továbbra is kitart, másrészről a Pécsi Hegyközség tartott immár második alkalommal – tehát már hagyományosnak mondható – Vince napot az E78 Panoráma termében.

A kissé korainak ható 16 órás kezdési időpont ellenére ismét telt ház fogadta a borszerető közönséget, a Kulturális Negyeden belüli új helyszín és a friss, 2013-as borok várva várt kóstolása kellemes feszültséget generált az asztalsorok között, szinte harapni lehetett volna a levegőt. Radó István hegyközségi elnök nyitotta meg a programot, majd Csizi Péter, Pécs alpolgármestere vette át a szót, aki előbb szellemesen a „borászok újévének” nevezte Vince napját, majd Köves Ferenc plébános úr lelkesítő szavak kíséretében megáldotta az idei borokat – az alpolgármester ministránsként segédkezett.

Dr. Werner János a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tavalyi tapasztalatait, méréseit ismertette, infografikái világosan kimutatták a tavalyi év tendenciáit: kevesebb csapadékban, magasabb átlaghőmérsékletben és jóval több napsütésben volt részük a szőlőknek az elmúlt 60 év átlagadataihoz képest. Persze az a szeptemberi hűvös, esős két hét mindegyik statisztikába „belerondított” egy kicsit, sokan emiatt korábban kezdtek el szüretelni bizonyos fajtákat; ez érződött is a kóstolt borok jellemzőin.

A sorban tizenegy fehér, négy rozé, egy siller és két vörös szerepelt, találkozhattunk igen szép alapanyagokkal, szinte kész zöldveltelinikkel, parfümös sauvignon blanc-okkal és kulturált rozékkal is, de voltak még nagyon nyers állapotban lévő frissen palackozott borok, amelyeknek nem fog ártani egy kis pihenőidő, hogy később megmutathassák igazi valójukat. A jó hangulatú kóstolót egy 2008-as, meglepetés szekszárdi merlot zárta, a nótánkat a Hanga Banda húzta, jó volt ismét találkozni, együtt ünnepelni az „újévet” a környék borászaival. Jövőre is jövünk!