Kérem Várjon!
Cikkek
Borozós tripla
Web Wine Writing 2019
bori
2019 August 11.

A Hungarian Wines által meghirdetett Web Wine Writing 2019 cikkverseny augusztus 10-én lezárult. Első körben a zsűri szavazott, így került mind a hat kategóriából 3-3 cikk a döntőbe, majd az olvasók szavazhattak 2 héten át. A Pécsi Borozó 5 cikkel került a döntőbe a 9 magyar nyelvű cikk közé, végül mindhárom kategóriát a mi szerzőnk nyerte meg!

A Márkaépítés borban kategóriában Magyar Dorottya kapta a legtöbb szavazatot, a Ritka fajták térhódítása cikkei közül Győrffy Zoltán cikkére voksoltak a legtöbben, míg a Borturizmus másként kategóriát és az összesített versenyt is meggyőző fölénnyel Ercsey Dániel nyerte meg. A hivatalos díjátadót a második Gettogether partin rendezik meg, augusztus 16-án, a móri Csetvei-kertben.

Köszönjük mindazoknak, akik bizalmat szavaztak szerzőinknek, sokszor lett szoros a verseny, de végül elég szavazatot kaptunk, hogy tripla győzelmet hozzon el a Pécsi Borozó. Összesen 2474 voksot kapott az 5 cikkünk, míg a többiekre 2441 szavazat érkezett. A borturisztikai kategóriában volt a legnagyobb verseny, itt mindhárom versenyző jól mozgósította követőit, ismerőseit, a közöségi médiát, a voksok kétharmada (4915-ból 3327) itt csapódott le.

Megkérdeztük a három kategóriagyőztest, hogy élik meg a győzelmüket?

Ercsey Dániel

Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm minden barátnak, ismerősnek és ismeretlennek, újpestinek és tokajinak, hogy rám szavazott! Legfőképpen pedig a feleségemnek és a lányaimnak, hogy elviseltek ebben a pár hétben.

A Pécsi Borozó megmutatta, hogy jelenleg az ország legizgalmasabb bormagazinja, hiszen mindhárom kategóriát megnyerte. Élmény ezzel a csapattal dolgozni!

A Study tour-on való részvételi lehetőségemet szeretném felajánlani a 2. helyezett Tüske Gyöngyinek, akinek a Monor cikke igazán jól sikerült! A Kristinus szállás vouchert szeretném felajánlani a 3. helyezett Csepe Erikának, ahogy a Bagossy koncertbelépőt is, hogy néha kikapcsolódásképpen is menjen borvidékre, ne csak dolgozni. Az írása szuper volt! A Kristinus borválogatást pedig az Ihatóbb Magyarországért mozgalomnak ajánlanám fel, szabad felhasználásra, további borbarátok toborzására, mert zseniális kampányt folytattak a verseny alatt!

Magyar Dorottya

Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy nem tudnak korlátok közé szorítani – bezzeg az Oscar díjkiosztón kemény szabályok vannak - így bátran köszönetet mondhatok mindenkinek, akinek hálával tartozom. (Most magam elé képzeltem a főszerkesztő arcát, és úgy döntöttem, mégsem köszönöm meg mindenkinek egyesével…)

Köszönöm a lehetőséget, hogy indulhattam ezen a versenyen. Kicsit rendhagyó történet ez: már javában folyt a nevezés, amikor megláttam, hogy Sánta Zoltán emlékére díjaznak idén egy szerzőt. Ez volt az, amiért indultam, amiért megírtam, amiért külön boldogság, hogy én nyertem meg a kategóriámat. Neki köszönhetem, hogy elkezdtem a borral foglalkozni, hogy tanultam és tanulok a borról a mai napig. Ő indított el ezen az úton, úgy érzem.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazatával, megosztással támogatott, üzent nekem, kommentelt, drukkolt és velem volt kicsit lélekben. Nélkületek ez nem ment volna, végtelenül hálás vagyok nektek!

Nem tudom eléggé megköszönni szűkebb családomnak, hogy elviselte, hogy anya nyaralás közben ezerrel kampányol – és végigizgulták velem ezt az időszakot.

És végezetül, köszönöm Győrffy Zolinak, hogy ennyire hitt bennem és hogy a Pécsi Borozó mögöttem állt – óriási erőt adott. Nagyon jó csapat, hajrá Pécsi Borozó!

Győrffy Zoltán és Polgár Zoltán egy budapesti Villányi Franc klubesten

Győrffy Zoltán

Köszönöm mindenkinek, aki rám vagy bármely pécsiborozós kollégára szavazott! Bár a tavalyi után elterveztük, hogy idén majd szervezetten indulunk, mégis kicsit kapkodósra sikerült a nevezési időszak. Talán nem is indult el mindenki, aki tervezte vagy akinek lett is volna rá jó cikke.

Így pláne öröm volt látni, hogy több szerzőnk is bekerült a legjobbak közé, sőt olyanok is, akik csapattagok, de most saját blogos írással neveztek, mint Tüske Gyöngyi.

Köszönjük, hogy több ezren látogattatok el a weboldalunkra, nagyon sokan most először és bízom benne, hogy sokszor visszatértek ide. Ezzel a Pécsi Borozó mellett, a magyar bor és gasztronómia, a borturizmus ügye is halad előre és végső soron ez a célünk tizenkét éve.

És nem utolsósorban, hála és köszönet Németh Áginak és Dobos Tamásnak, akik kitalálták és megszervezték ezt a versenyt, sok ilyen megmozdulásra lenne szükség, hogy itthon és külföldön is felfigyeljenek a jó magyar borokra.

Mi folytatjuk a hétköznapokat, épp lapzárta van, amit kicsit megakasztott a hullámzó kampányolás, hiszen hol erre, hol arra kellett figyelni, egymást segíteni mindvégig. Készül az őszi szám, a nyári még megvehetitek és az őszit se hagyjátok ki, mert ez a verseny is azt bizonyítja, nálunk jó helyen jártok (akár printben, akár online), ha borokról szeretnétek tájékozódni!ű

A study touron sajnos munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudok részt venni, így ezt a lehetőséget felajánlom a kiváló cikket publikáló, második helyezett Kollár Mariannak, sőt megígérem, hogy a hetek óta ígért kiadványokat most már nem felejtem el és Mórra elviszem neki!


A pénteki díjátadó eseményeiről egy hét múlva tudósítunk.

banner
Programajánló
2020. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2020. 11. 07. 17:00 - 23:00
Pócz Pincészet Balatonlelle, Kishegy
8
9
10
11
12
13
14
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
15
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30