Kérem Várjon!
Cikkek
Cseke a legjobb sommelier
Véget ért a Sommelier Magyar Bajnokság 2010
bori
2010 September 01.

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese. Az augusztus 26-27-én, Sopronban megrendezett versenyen 9 kollégáját maga mögé utasítva lett az idei év legjobbja a fiatalember. Így a november végi, strassbourgi Európa Bajnokságon Cseke képviseli majd Magyarországot.

A WSET-en (Wine and Spirit Education) tanult Csekét a rangsorban Molnár György követte a Déryné Étterem és Bisztróból, a harmadik helyen a  londoni Corus Hotel Hyde Parkban dolgozó Sutus Attila végzett. (Németh Ágnes, a magyar Decanter főszerkesztője, aki belülről kívánta tudósítani a versenyt, ötödik helyezést ért el.) Az amatőr borszeretők számára először megrendezett Pannon Borkedvelő Kupán Dobos Tamás végzett az élen, őt Somfalvi András és Fekete Zoltán követte.

A Magyar Sommelier Szövetség és a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. szervezte megmérettetésen induló sommelier-knek nemzetközi szintű követelményeknek kellett megfelelniük. Az elődöntőben előbb egy 25 tesztet kellett kitölteni, két párlatot felismerni (származási hely, fajta, márka), valamint két bort írásban részletesen jellemezni. A gyakorlati feladatok során egy bort dekantálni kellett, majd a poharakba töltött bort egy választott idegen nyelven le kellett írni. A döntőben a színpadon berendezett étteremben egy helyzetgyakorlaton kellett helyt állni.

Angolul kellett pezsgőt ajánlani és felszolgálni, majd adott ételsorhoz italsort kellett kínálni úgy, hogy az italok között szerepelnie kellett három külföldi tételnek is. Ezután bort kellett dekantálni a következő asztalnál, ezt egy hibás borlap szóban történő kijavítása követte, majd felkészülés nélkül, rögtönözve kellett három bort és öt párlatot minél pontosabban leírni-felismerni. Ezt szivargyújtás követte, majd a három döntősnek egyszerre kellett egy másfél literes palack Moet et Chandon pezsgőt kitöltenie 12 pezsgőpohárba úgy, hogy ne maradjon a palackban, s minden pohárba ugyanannyi jusson.

A Sommelier Magyar Bajnokság 2010 versenyzői:
Angerman László –  Budapest
Cseke Gábor, Hotel Great Fosters-Egham, Surrey – London
Csitkovics Bence, Peter Schandl Weingut und Buschenschank – Rust
Faragó Dorottya, Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár
Klemens Ádám, Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. –  Budapest
Molnár György, Déryné Étterem és Bisztró – Budapest
Németh Ágnes, Hamu és Gyémánt Kiadó Kft. – Budapest
Sutus Attila, Corus Hotel Hyde Park – London
Varga Norbert, Prímás Pince – Esztergom
Waller Zoltán, Déryné Étterem és Bisztró