Kérem Várjon!
Cikkek
Egy fajta, sokféle bor
Furmintok innen-onnan
zoranka
2015 August 17.

Volt a pincében egy-két furmint, aztán Gabi is, Zsolt is hozott egyet-egyet, gondoltuk összedobjuk és hipp-hopp összejött 5 palack. Ami már egy szép kis sor, főleg, hogy viszonylag ismeretlenebb, azaz ritkábban kóstolt termelők, vidékek, borok jöttek össze. Tokaj, Somló, Burgenland, Muraköz.

A kóstolónak az égvilágon semmi prekoncepciója és célja nem volt, kizárólag a benne részt vevő kilenc ember szórakoztatása, a borokat vettük vagy kaptuk, nem mértük össze őket előzőleg sem beltartalmilag, sem ár, de még évjárat tekintetében sem. Mindössze öt furmintot kóstoltuk meg egymást követő sorban. És örültünk nekik.

TRIEBAUMER Furmint 2014 (Burgenland, Ausztria)

Első illatra visszafogott, ám tipikusan osztrák illat. Tiszta, elvágólagos, egyenes. Fehérboros elsőre, aztán némi gyümölcsösség is felszabadul. Alma, ananász, virágos rét. Könnyed, jó szerkezetű, innivaló. Kortyban jó savak, némi édes gyümölcs, elegáns, de nem hivalkodó. 86/100 pont.

TOMŠIĆ Pušipel 2012 (Međimurje, Horvátország)

Érett illat, kis fülledtség szellőzik ki pár másodperc alatt. Telt, érett alma és körte, ami kortyban visszafogottabban jelenik meg, kis túlérettség, ugyanakkor némi fanyarság. Az édesérzet marad meg a korty végén. Egyszerűbb struktúra, frissebben valószínűleg jobban vibrált. 82/100 pont.

KISS CSABA Furmint 2011 (Tokaj, Magyarország)

Számomra eddig teljességgel ismeretlen termelő. Zsolt barátunk tokaji kalandozásainak felfedezettje. Az illat közepes intenzitású, paprika és bors, alma és fehér barack. Kortyban több fanyarság, több a fémes-ásványos érzet. A gyümölcsösséget leginkább a citrusosság jelenti, pici alkoholtöbbletet érzünk benne. 84/100 pont.

TORNAI Apátsági Furmint 2011 (Somló, Magyarország)

Összetett illatok, egyszerre fűszeres, amiben benne van a grillázs és a vanília, ugyanakkor a gyümölcsösség is meg tud jelenni, körte és citrusok, viszont mintha egy virágcsokor illata is ott lebegne a bor felett. Kortyban enyhén melaszos, krémes, de jön az ásványosság, jön a hordófűszeresség is, van akinek ez már sok, van amikor ez mér sok, de édes-sós-húsos korty elég komplex, hogy elbír ezzel. Meg kell hozzá találni a pillanatot, nem nyári teraszbor, az kétségtelen. 87/100 pont.

HOLDVÖLGY Meditation Furmint 2007 (Tokaj, Magyarország)

Az illatában van pár jegy, ami néhányunknak már oxidációra utal. De ezzel együtt még mindig él az anyag. Gazdag, borsos, érett alma, körte, némi édesfűszeresség. Citrusosság, sós és édes érzet, ásványosság. Ez gazdag bor, amit érdemes most meginni és nem tovább tartogatni. 88/100 pont.