Kérem Várjon!
Cikkek
Ki lesz az idei bajnok?
Közép-európai oportó-szemle Pécsett
bori
2014 April 23.

Még két nap és indul a Portugieser du Monde, hét ország portugiesereinek megmérettetése, majd zárásként egy közönségkóstoló a pécsi Zsolnay Negyedben. A nemzetközi zsűri három kategóriában oszt ki egy-egy champion–díjat, valamint arany- és ezüstérmeket, a legtöbb díjazottat meg is kóstolhatjuk szombaton.

A portugieser Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Tavalyelőtt csak villányi portugieserekkel rendeztünk kóstolót, tavaly már nemzetközivé bővítettük a mezőnyt és természetesen idén is meghirdettük a Portugieser du Monde borversenyt. Tavaly négy országból érkeztek minták, idén a magyar, horvát, szlovén és szerb oportókhoz szlovák, osztrák és német borok is csatlakoztak.

A verseny iránti érdeklődést az is mutatja, hogy a zsűribe kilenc ország tapasztalt borbíráit sikerült megnyernünk, Pécsre érkeznek majd spanyol, olasz, német, lengyel, szlovén, horvát, szerb, chilei és magyar szakértők is, akiknek a portugiesereken túl a pécsi és villányi borvidéket is szeretnénk megmutatni.

A pénteki borversenyt követően a zsűri a kisharsányi Vylyan Pincészetet látogatja meg, majd Gere Attila pincészetét nézik meg és végül a Mandula étteremben egy remek villányi vacsora mellett kóstolják meg a házigazda borait, miközben a szervezők Pécsett már a másnapi közönségkóstolót készítik elő.

A szombati Portugieser du Monde kóstolón ott lesznek velünk: 7773 Borászat, Arnold Pince, Bock Pince, Boross Család Pincészete, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Günzer Tamás Pincészete, Halasi Pince, Janus Borház, Kvassay Levente, Lelovits Tamás, Linnbrunn Pincészet, Mokos Pince, Radó Pince, Szemes József, Schunk József, Terra Parna (SVK), Tiffán's Pincészet, VinArt Pincészet, Vinatus Pince, Vylyan Pincészet és Wassmann Bormanufaktúra.

A díjátadóra, amelyen dr. Páva Zsolt pécsi polgármester adja át az okleveleket a díjazott pincészeteknek, a pincészetek többsége a portugieserükön kívül hoz még egy-két mintát a kínálatából, a gyöngyözőktől a fehéreken és a rozékon át a vörösökig, legalább hatvan bor alkotja majd a választékot. 2014. április 26-án, szombaton 15 órától 20 óráig az E78-ban (Zsolnay Negyed). Belépőjegyek elővételben 2000 Ft, a helyszínen 3000 Ft.


A Portugieser du Monde kiemelt támogatója: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

További támogatóink: Zsolnay Örökségkezelő Kft., Markcon Kommunikációs és Informatikai Kft., Zsolnay Étterem, Irány Pécs Turisztikai Kft., Pannon Borbolt. 

Médiatámogatóink: Borászportál és Vinoport.