Kérem Várjon!
Cikkek
Pécsre jön a Fröccsbusz
Országjárásra indult a Fröccsbusz
bori
2010 July 05.

Hajós András „fröccsmester” indította útjára a Fröccsbuszt, mely két hónapon át egy kétezer kilométeres túrán, számos fesztiválon és rendezvényen népszerűsíti a helyi borokból készített fröccsöt.

A Fröccsbusz már maga is figyelemfelkeltő, egy 36 éves T2-es Transzporter, melynek elindításakor Hajós András megjegyezte: a hazai borsznobizmus és álszakértők ellen eredményesen küzdhetünk, ha jóféle fröccsöt iszunk és mint kiváló hungaricumot külföldi vendégeinkkel is megismertetjük a jó bor és a szóda elegyét.

„A hazai munkaerőpiacra, mint az Ápisz rakodómunkása léptem be, ahol is az IFÁ-k megpakolása után tanultabb kollégáim az akkor még Élmunkás téri piacon avattak be a fröccsivás rejtelmeibe. A fröccs mégsem csak a dolgozó nép itala, hiszen szüleim az irigyelt nyugati országokból érkező illusztris vendégeiket is fröccsel kínálták, akik ezt láthatóan nagy örömmel fogadták. Szerencsés lenne, ha az éttermek sznobériájukat levetkőzve az itt is bemutatott fröccslapokat rendszeresítenék és egy finom ezüsttálcán egy jó üveg magyar bor és egy szódásüveg mellé helyezve megadnák a fröccskészítés örömét vendégeiknek”- magyarázta Hajós.

Oláh László, a Közösségi Bormarketing kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a hagyományok szerint a jó fröccshöz nem csak kiváló minőségű magyar bor szükséges, hanem a szikvíz is.

A Fröccsbusz útvonalát nyomon követhetik a www.egyjofroccs.hu oldalon.

A Fröccsbusz állomásai:

2010. július 3., szombat - Alsóörs, Balaton Átevezés
2010. július 9-10., péntek, szombat - Tiszafüred, Tiszafüredi Halas Napok
2010. július 24. , szombat - Balatonföldvár, Mozdulj Balaton!
2010. július 31., - augusztus 1. szombat - vasárnap: Pécs, ICWiP – Balkán: Újratöltve
2010. augusztus 7., szombat - Debrecen, Debreceni Borkarnevál
2010. augusztus 18-22., szerda-vasárnap - Budapest, Kiváló Magyar Élelmiszerek Kiállítása – Budai Vár
2010. augusztus 26-27., szombat - vasárnap - Szentendre, Szentendre éjjel nappal

Címkék
banner
Programajánló
2020. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2020. 11. 07. 17:00 - 23:00
Pócz Pincészet Balatonlelle, Kishegy
8
9
10
11
12
13
14
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
15
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30