Kérem Várjon!
Cikkek
Que syrah, syrah
Aztán így lett
Gűth Ervin
2015 March 06.

A Kalamáris promóterei újabb borbokszra hívták az érdeklődőket és a Villány-Szekszárd örökrangadó újabbb állomásán a syrah kapta a főszerepet. A teltház teljesen indokolt volt, szép küzdelemben, 3:2 arányban, a szekszárdiak nyerték el a közönség tetszését.

Szabó Zoltán a Kalamáris borestjeinek állandó ceremóniamestereként a fajta általános bemutatását ezúttal a szokásosnál kicsit rövidebbre szabta, hiszen nem egyszer szerepelt már tematikus kóstolón a syrah. Ezúttal sokkal többet koncentrált az egyes tételekre, és az este során az is kiderült, hogy a szakmai megítélés és a közönség preferenciái sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Belövő: Vitis Pince Tolnai Syrah 2009

Illatban elég visszafogottan kezd, folyamatosan, szépen nyílik, ízben viszont az elejétől meggyőző. Hordófűszerek uralják, kicsit már túl is van talán a csúcsán, de többek között a szépen beépült tanninjainak köszönhetően még mindig nagyon jó választás. Pláne, ha tudjuk az árát is. Minden további nélkül megállta volna a helyét a küzdelemben is.

Könnyűsúly

Szeleshát Szőlőbirtok Szekszárdi Syrah 2012 – Lelovits Tamás Pincészete Villányi Syrah 2012  

Kék: Szép szín, szerény illat, amiben valami bőrös jelleg is megbújik, zavaró, de nem vészes. Ízben nem is találni.

Piros: Illatban ez is egy kicsit bizonytalan, de melegsége, savai, tanninja mindenképpen meggyőzőbb.

A közönség 37:8 arányban az utóbbit szavazza meg, amiről kiderül, hogy a Lelovits-féle syrah az. Szabó Zoli nagyon másként vélekedik.

Váltósúly

Takler Pince Szekszárdi Syrah 2013 – Linbrunn Pincészet Villányi Syrah 2013

Kék: Gyümölcsös illattal köszön, ami ízben kicsi tanninal párosulva is jelentkezik, kevés sav nyújtja meg az ízélményt. Alapanyagban egy kicsit vékony ez.

Piros: Illatban az előbbihez hasonló, de csak tannint és savat érzek benne, még az előzőnél is vékonyabb egy kicsivel.

Nekem egy kis visszalépésnek tűnik az előző pároshoz képest, Szabó Zoli szerint viszont minőségi ugrás történt, mert hát ezeknél nincs bizonytalanság se illatban, se ízben. A közönségnél 29:17 arányban a kék nyert, amiről kiderül, hogy a Takler-féle syrah. (Csak mellékesen: ezt az egy párost azonosítottam be tévesen az este során.)

Középsúly

Dúzsi Tamás Szekszárdi Syrah 2011 – Jekl Pincészet Villányi Fekete-hegy Sel. Syrah 2011  

Kék: Szép gyümölcsös illattal indít, de a hordófűszerek is jelentkeznek, ízben ugyanezt kapjuk, egy kicsit kilóg az alkohol belőle, bár nem biztos, hogy sok.  

Piros: Karamell, kávé már illatban és ízben is, gyömölcs is megvan, de az előbbiek uralkodnak. Magas szárazanyag-tartalom sem válik hátárányára. Tannin sem bántó.

A közönség 28:19 arányban a pirosra szavaz, azaz megint Szekszárd nyert, hiszen az volt a Dúzsi-féle syrah.

Nehézsúly

Twickel Szőlőbirtok "Gróf Zichy" Szekszárdi Syrah 2012 – Jackfall Bormanufaktúra Villányi Syrah 2012  

Kék: Mindenből jó sok. Ez az első ami eszembe jut, és nem csak illatban ízben is intenzív élményeket ad. Közben lágy és behízelgő.

Piros: Nem nehéz kitalálni, hiszen alig két hete kóstoltuk ugyanitt, talán nem is fair párosítás ez, hiszen még nincs kész. Kétségtelen, hogy nagyon jó ez is, miközben teljesen más a stílus.

Szabó Zoli megintcsak - már-már felháborodva - szembe megy a többséggel, de a kék pohár, azaz a Twickel-féle syrah 32:9 arányban nyer.

Szuper-Nehézsúly

Mészáros Borház Szekszárdi Syrah Reserved 2012 – Sauska Borászat Villányi Syrah 2011

Kék: Intenzív illat és elmélyült, telt, meleg ízek, kicsit csípős hatással. Nagyon meggyőző, ennek a kategóriának tényleg ezt kell hoznia.

Piros: Illatban nagyon hasonló az előzőhöz, ugyanannyira intenzív minden szempontból, talán a test egy kicsivel kevesebb.

Ennek megfelelően itt volt a legnagyobb a küzdelem, 24:23 arányban oszlottak meg a szavazatok, a kék, azaz a Sauska-féle syrah javára.