Kérem Várjon!
Hírek
Semmelweis Egyetem Bora kerestetik
bori
2014 May 07.

A Semmelweis Egyetem 2014-ben immáron ötödik alkalommal hirdeti meg borversenyét. A 2010-ben lefektetett hagyományoknak megfelelően a borversennyel az egyetem 2014-ben is a tehetséges, minőség iránt elkötelezett fiatal magyar borászoknak kíván megjelenési, megmérettetési lehetőséget biztosítani.

Évszázados hagyományokkal rendelkező, nemzetközi hírű tudományos intézményként a Semmelweis Egyetem feladatának érzi a magyar kultúra, és ezen belül a borkultúra, illetve a fiatal magyar borászok támogatását.

Az egyetem a borverseny megrendezésével a fiatal magyar borászoknak* biztosít bemutatkozási lehetőséget, a nevezett borok pedig a „Semmelweis Egyetem Bora” megtisztelő címet nyerhetik el.

A nyertes borokat egy éven keresztül, a 2015 tavaszi következő borverseny eredményhirdetéséig az egyetem reprezentációs célokra, elsősorban exkluzív ajándékként használja.

A meghirdetett kategóriák nyertesei jogosultak egy éven keresztül a „Semmelweis Egyetem Bora” cím kommunikálására a palackon.

A Semmelweis Egyetem Borát egy szakmai borverseny keretében, öt kategóriában választják ki. A bírálóbizottságban az egyetem munkatársai, minősített borbírák, valamint szakújságírók vesznek részt. A meghirdetett kategóriák:

Rendezvény borok:

- középkategóriájú fehérbor, maximum 2000 Ft/palack polci ár**

- középkategóriájú vörösbor, maximum 2500 Ft/palack polci ár

Reprezentációs borok:

- presztízs fehérbor, maximum 6000 Ft/palack polci ár

- presztízs vörösbor, maximum 10 000 Ft/palack polci ár

- desszertbor, maximum 15 000 Ft/palack polci ár

A bormustrát 2014. május 28-án rendezzük meg, az eredményhirdetést és az ünnepélyes díjátadót 2014. június 5-én tartjuk.

A jelentkezés feltételeiről részletes információ a http://semmelweis.hu/hirek/2014/01/28/semmelweis-egyetem-bora-palyazat/ internetes oldalon található.

A versenyre a borok (3 palack/bor) beküldési határideje: 2014. április 23. - május 23. 14 óra. A nevezés díjtalan!

Beküldési cím:

Semmelweis Egyetem

Marketing és Kommunikációs Igazgatóság

1085 Budapest, Üllői u. 26., I. emelet 107.

* A versenyen a 45. életévüket még be nem töltött borászok borai vehetnek részt.

** Az árak végfogyasztói, kiskereskedelmi polci árak.