Ez lett a neve Tóth Sándor szekszárdi kávézójának, melybe az elmúlt hetekben beköltözött az élet és jó néhány kávégép. A beszélgetés is kicsit nehezen indul, mert folyton jön valaki és kér egy ristrettot, tiramisu cappuccinot vagy egy Chino nevezetű üdítőt, ami minket unicumra emlékeztet, persze alkoholmentes, bubis formában. Tóth Sándor világéletében vendéglátós volt. Ezt a szakmát tanulta és ezt is csinálta, egy kisebb kitérőt kivéve, melyben egy merőben más szektorban próbált szerencsét. Néhány év alatt sikeres vállalkozást épített fel, de közben tervezgette a nagy álmát. Ami mondhatjuk, mostanra beteljesedni látszik.

Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket foglalkoztat a bikavér kérdésköre. Korábban több más bormagazin is tesztelt bikavéreket, ültetett kerekasztalhoz borászokat, most nem is nem szeretnénk ismételni az ott elhangzottakat. A Pécsi Borozó olvasói azonban eleddig csak ezzel a borral nem találkozhattak tematikus tesztben lapunk hasábjain. Óvatoskodtunk, hogy hát ez egy régiós lapban csak egy borvidéket érint, de hát ilyen akár a cirfandli is. Ideje volt, hogy szembenézzünk a bikavérekkel.

Közel 100 érdeklődője volt a Szekszárdi Borkultúra SzabadEgyetem idei tanév első alkalmának október 27-én, melyet Heimann Zoltán nyitott meg. Egy rendkívül összetett és tartalmas, „valóságos” egyetemi előadásnak lehettünk részesei, amelyet dr. Nagymarosy András, a földtudomány kandidátusa tartott, hiszen nemcsak a kékfrankosokról beszélt, hanem részletesen kitért a Szekszárdi borvidék talajszerkezetére, klímájára, összehasonlító elemzést tartott a külföldi kékfrankosokkal.