Tegnap este végre sikerült pontot tennem egy cikk végére, huszonötezer leütés, keretesek és receptek nélkül, végül könnyebben ment, mint terveztem, még vissza is kellett fognom magam, nehogy túlírjam a sztorit. Hogy ebben ennyi szerepe volt a hozzá kortyolgatott bornak, nem tudnám megmondani, végül is csak két pohárral csúszott le. Magyar malbec, akit érdekel.

A kékfrankos közös közép-európai kincseink egyike, amit több borvidéken, több országban is sajátjukénak éreznek. Az egykori Monarchia területén szinte mindenütt szerveznek kisebb-nagyobb tematikus versenyeket, az egyiket a szlovéniai Sevnica városában. Az idén negyedszer rendeztek nemzetközi kékfrankos megmérettetést, magyar borok először indultak, de rögtön elhoztuk a champion címet és a Top 20-ba is négy borunk került be.

Már jó idő eltelt a Bodri birtokon megrendezett Révész koncert óta, és én még mindig keresem a szavakat. Bizonyára mással is előfordult már nemegyszer, hogy valami olyan behatás érte, amit egyszerűen képtelen volt teljes mértékben elmondani, mintha a kimondott szavak és mondatok, csak egy csúf, lebutított változatát adnák át az élménynek, a megélt eseményeknek. Így vagyok most ezzel én is. Még így napok távlatból is kevésnek érzem a szavakat, hogy összefoglaljam az este kvintesszenciáját.