Úgy kezdtem első szlovákiai pincetúrámat, hogy a határtól számított negyedórán belül összetörtem a kocsimat. A részletektől eltekintenék, de némi segítséggel közlekedésre alkalmassá tett járművemmel azért eljutottam Trnavába, azaz Nagyszombatra. A város melletti szőlőhegyen, Suchá nad Parnouban, azaz Szárazpatakon megpróbáltam megfeledkezni az autóról és a borokra koncentrálni. Szívélyes vendéglátóim voltak, két pincészetnél is betekintést nyerhettem a borok és készítőik világába, az autószerelő számláját látva azt nem mondhatom, hogy megérte odamenni, de aztán mégis.

A Bussay-lányok segítségével megint egy kicsit kitekinthettünk a Pannon borrégió határain túlra a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka legutóbbi kóstolóján. Valljuk be, Zaláról elsősorban nem a bor jut az eszünkbe, pedig ott is van egy történelmi borvidék. (Ami a mai rajzolatához képest sokkal nagyobb volt, és még a Balaton-felvidék jó részét is magába foglalta. No, meg az elcsatolt Mura-vidéket.) Sokáig jó hírű, és jelentős hozamú régióként volt számon tartva, azonban a 19. század végétől, a borok minősége és ezzel együtt a vidék híre egyre kevésbé volt egykori önmaga. És akkor szándékosan finoman fogalmaztunk. De szerencsére az utóbbi években már nem is egy pincészet cáfolja a kétes hírnevet. 

Szabó Zoltánnal a Pécsi Borozó első számában (2008 tavasz), a cikk írásakor majd hat éve készítettünk interjút. Az akkor 29 éves borász magazinunkkal szinte együtt lépett a szélesebb közönség elé, az azóta legendává vált 2006-os rajnai rizlingje nagy visszhangot keltett, és ráirányította a figyelmet a Szabó Pincére.