Kérem Várjon!
Cikkek
Vylyan Kakas Villányi Rozé 2011

A meccs harmadik percében sikerült a sportkettőnek kapcsolatot létesítenie Isztambullal. Ekkor már nullegy volt az állás, Ivica Olicnak köszönhetően vezettek a horvátok. A bort ekkor már kivettem a hűtőből, de rögvest dugóhúzót is keríteni kellett. Az első pohárral az első gólra. Márton-nap lévén újbor dukált a meccsnézéshez is, a libát most későbbre hagytam, lesz még szombat és vasárnap is, de újbor kell feltétlen november 11-én. Kedden már előkóstoltam, tetszett is, bevallom, ezért most egy Kakassal szurkoltam.

zoranka
2011. november 12. 8ó
Cikkek
Publicisztika

Ahogy a tavaszból haladunk a nyárba, az ételek és italok világa iránt legalább mérsékelten érdeklődő polgárok a legkülönbözőbb helyeken találkoznak a szezonhoz kötődő, gyorsan változó divatokkal és trendekkel.

rmp
2011. július 29. 8ó
Cikkek
Borok a teraszra

Leteszteltük a régió rozékínálatát a nyárra, hagyományos mustránkon 46 rozét és sillert kóstoltunk meg. Az nem kérdés, hogy ugyanennyi vörösbor végzett volna velünk a melegben, de a rozék többsége igazán üdítő, frissítő, kedves élménynek bizonyult. Összességében: a 2009-es rozék egy picit alkoholosabbak, erősebbek a kelleténél, a nagy meleg megtette a hatását, az alkohol és a sav egyensúlya sok esetben sajnos labilis, vagy egyáltalán nincs meg. Két tucat tételt találtunk, melyek felmutatnak valamilyen plusz értéket, de a többi borral sem volt különösebb gond. Túlnyomórészt korrekt, tisztességes rozék kerültek a poharakba, fogyasztásuk pedig nemcsak szódával ajánlott.

a szerk.
2010. július 19. 8ó
Összesen 68 db találat. 21/23 oldal.