Vannak találkozások, amelyek nagyon nehezen jönnek össze. Ez is egy ilyen találkozás volt, hiszen legalább hét éve szerveződik, többször ígértem már, hogy tiszteletemet teszem a csobánci remeténél, de valahogy soha nem úgy alakultak a dolgok. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor idén végre sikerült a dolog!

Egy hónapja került poharunkba rengeteg malvázia Motovunban. Szürcsöltük, csócsáltuk, kiköptük, hümmögtünk, megírtuk, íme!

Beugrottunk Gianfranco Kozlovichoz egy percre, aztán persze több óra lett belőle, séta a pincében, ücsörgés a teraszon, sőt, még néhány idősebb évjáratú palackból is kipattant a dugó, ami már mindenképpen írásra serkentett…

Sok kő, kevés fa és még kevesebb árnyék, igaz, a végén nem is volt rá szükség, egy kandalló jobban jött volna, mert megtréfált a márciusi nap és konkrétan fáztam Dubrovnik utcáin. Igaz, legalább végre eljutottam a városba!

Elslisszanunk Klissza mellett, alszunk a buszon, felébredünk a Neretva deltatorkolatában, hunyorgunk a frissen jött napsütésben, megtapasztaljuk, hogy milyen az, ha a plavac maliban selymes a tannin és átsuhanunk az új hídon a Peljesac-félszigetre, azon belül is címszavakban a Dingac, Grgic, Milos, Mali Ston és a helyi osztriga és tonhal voltak a főszereplők. Tartsatok velünk!

Hvar minden mennyiségben, kompon és komp nélkül, völgyben és alagútban, hegyek között és a tenger partján, épületben és szabad ég alatt, éhesen és jóllakottan.

A harmadik napon Split van terítéken, ami elsüllyedt a Trónok harca őrületben, de van remény, legalábbis a kis éttermek, a kávéházak és a vinotéka amit felfedeztem, ezt látszanak erősíteni.