2009. március 2. hétfő Jeges ízek cukrozott epéje
Pillanatfelvételek a svéd konyhából
bálint puli
Mondhatnánk, a gasztronómia a néplélek tükre, persze, ha itt ezután az következne, hogy Svédország a fekete lé és a cukrozott ízek hazája, nem lennénk teljesen igazságosak. Inkább nézzünk meg egy mélyebb valóságot. Minden régió gasztronómiája tükrében ismerszik meg a legélvezetdúsabb kitárulkozásban. Svédországban utazva a funkcionalitás, tömörség, precizitás és vendégszeretet furcsa keveréke rendkívül gusztusos tálalásban köszön vissza bármerre, ahol az ember kávét és süteményt próbál magához venni. Új szerzőnk: bálint puli, skandináv élményeiből merít bemutatkozó írásában.
Pofán röhögtük a telet. Hidegtűrő képességünket nem teszteltük tovább, mexikói életérzésért mentünk 
„Ne felejtsük el, hogy a gasztronómia nem egyszerűen az étkezés, hanem a minőségi vendégül látás, az étkezési kultúra tudománya” vallja Skrut György, a pécsi Kalamáris Vendéglő 47 éves szakácsmestere. A pályán eddig eltöltött majd' harminc év könnyen indul, bár a szülők először más pályát jelöltek ki . Végül engednek, hiszen egy „étteremben mindig jókat lehet enni”. A leendő szakácsmester akkor sem hátrál meg, mikor az ijesztő orosz nyelvóra helyett francia nyelvlecke várja, és orvosa javaslatára pincérkötény helyett szakácsruhát kell magára öltenie, számára ugyanis „mindig komoly, tekintélyes személynek tűntek a szakácsok”. Élesben előbb a Dömörkapuban, majd a Misina étteremben veti be magát, ahol rátalál az életét sok tekintetben meghatározó Rippl Béla barátságára.
A Korhelybe búcsúzni ülünk be. Valójában csak véget ért a Napi mandula sorozat, végigettük, ami belénk fért. Emlékezünk még erre a helyre Armadillo korából, emlékeztetnek is erre a plafon üvegdíszei, de Korhelyként talán már többet voltunk itt. Itt kellemes hangulat, szinte telt ház és némileg erőltetett ételnevek várnak ránk. No meg a Déli tél menü.
Ha azt mondom, Pécs, nem biztos, hogy a föld alatti világ, az alagutak, katakombák és pincék szinte bejárhatatlan hosszúságú rendszere jut elsőre eszünkbe. Másodszorra sem. Pedig Pécs alatt sokszintű pincerendszer húzódik, amit kevés esetben hasznosítanak. Az egyik pozitív példa a Cellárium, amely immáron vagy másfél évtizede nyitott meg a Széchenyi tértől északi csücskétől pár lépés. Ezt a pár lépést most természetesen egy Déli téli tálért tesszük meg.
Sokat mondottuk már ezen a helyen is, hogy egy-egy étteremnek, hotelnek milyen remek panorámája van. De kilátás ügyében Pécsett talán a Hotel Kikelet éttermének van a legjobb dolga. Nyáron a terasz egészen biztosan a legjobb kiülős, de a Déli télben odabenn is érdemes városra néző asztalt foglalni. A legtutibb kilátás mellett, merthogy a gyönyörű városkép önmagában még nem érdem, a konyha sem hagyható figyelmen kívül, hiszen hagyományos és kortárs konyhaművészet találkozik itt, a Mecsekoldalban.
Egy jó ideje kevesebbet foglalkozom a sporttal, mint a gasztronómiával. Így történhetett meg, hogy eddig nemigen jártam a Makártanya Sporthotelben, de most a Déli tél révén ide is eljutottam. A gasztronómia mégiscsak közel hoz a sporthoz, gondoltam, hiszen miközben a felsőbb szinteken keményen edzettek, én a pincében jóízűen falatoztam. Különös tekintettel a Sopianae palacsintára, de ne vágjunk a történet közepébe.
A tettyei busz végállomásától alig pár méterre, és végre felújított, asztaltúton jutunk el a Bagolyvárba. Ha gyalog jöttünk volna, bizony megéheznénk eddig a Belvárostól felfele vezető sétában, de autóval jövünk. Így az utat még jobban értékeljünk, viszont a Déli télben ettől függetlenül éhesek vagyunk: a kakaskirályt és a délvidéki kacsát mielőbb tányérunkon szeretnénk látni.