2010. február 18. csütörtök Romsics és a házasítások
Szekszárdi BorEgyetem: Nagy szekszárdi házasítások
Guld Zsuzsanna
Az érdeklődés nem hagy alább Szekszárdon, hiszen legutóbb is 140 lelkes borbarát vett részt a BorEgyetemen. Tizenöt gyönyörű, testes, szekszárdi vörösbort kóstoltunk, amikhez Romsics Lászlón kívül maguk a borászok: Heimann Zoltán, Vida Péter, Takler András, Pálinkás László, Sárosdi Judit, valamint a Merfelsz és Fritz Pince tehetséges borászai is hozzáfűztek néhány gondolatot. Ez egy olyan borsorrend volt ami engem legalábbis egy más dimenzióba emelt, és nemcsak arra a két-három órára, míg kóstoltunk, hanem még hazaérkezésem után is hatással voltak rám az illatok, ízek és nem utolsó sorban Romsics László szavai….
Tavaly indult, ma már átlagosan 100-120 résztvevővel dübörög a 
Szekszárd, szüreti fesztivál, egy remek kékfrankos, egy kitűnő bikavér. Kíváncsiak voltunk, hol és ki által készülnek a borok, amelyeken a Márkvárt Pince neve áll. A Pécsi Borozó riportja a fiatal Márkvárt Jánosról. A többnyire motoron közlekedő Márkvárt Jánost először gyalog láttuk, a családi pince előtt. Az idill persze motorizáltan teljes: nagyapját, akinek a vállalkozás az alapjait köszönheti, épp egy traktorral birkózva látjuk, és a két szekszárdi szőlőterületet már terepjáróval közlekedve mutatta meg a fiatal borász.
Tucatnyi beszélgetés során hallottam már, hogy Heimann Zoltán nevét említve a szekszárdiak megállapítják, a borvidék utóbbi évekbeni fejlődése, az összefogás kialakulása a borászok közt jórészt az ő érdeme. Borvidéki elnökként, mondhatnánk, ez is a dolga, és valóban: kiapadhatatlan energiával talál ki és valósít meg ötleteket egymás után. Beszélgetéseink vele mindig úgy végződnek, hogy habár egy-két szálat sikerül elvarrni, tucatnyi új idea, teendő, divatosan mondva projekt sejlik fel. A családi borászatban már inkább Heimann Ágnes, Zoltán felesége viszi a napi ügyeket, az eddigi kétlakiságot felváltotta a teljes szekszárdi lét, meglátogattuk hát őket az Ivánvölgyi tetőn elhelyezkedő pincészetben – Szekszárd egyik, szerkesztőségi szavazáson megállapított legszebb pontján –, mert itt születnek az új ihletések.
A Matias Pincészet néhány hónapon vagy már egy éven belül minden bizonnyal a magyar borpiac megkerülhetetlen szereplőjévé válik. Még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy elsőként mutassuk be a formálódó választékot és a mögötte álló munkát. A pécsi székhelyű Matias Pincészet jelenleg öt borvidéken (Pécs mellett Villány, Szekszárd, Badacsony és Tokaj) rendelkezik szőlőterülettel és borvidékek tradicionális fajtáin túl megtalálhatók az ott kimagasló minőséget hozó világfajták is. Idén karácsonyig már a teljes szortiment (közel két tucat tétel) a boltokba kerül, és minden potenciális magyar vásárló találkozhat velük.
Három bor, szép sor, ráadásul izgalmas is. Kadarka, shiraz, no meg ráadásként egy házasítás. Hárman ültünk le, zoranka, emzé és kenszei, utóbbi vállalkozott a toll és papír használatára, a többiek csak a kortynak éltek. Otthon, nyugalomban, gyerek az ágyban, csend van. Kóstolunk, mert így jó, nem kérdés a jogsi, szendvics is akad a hűtőből, miután két kiló szezámos halropi eltűnt, jórészt emzé fogai között. A végén persze minden borra találtunk alkalmat, mert hiszen a csajozás korai időszakában a vacsora mellé a shirazzal csábítunk, ha meg csak a vacsora mellé kell valami vörös, de azért ne olyan, hogy csak róla szóljon az este, a házasítást vegyük le a polcról. A kadarka viszont minden alkalomra bejön.
Két palack zsibolyog már pár hete a borhűtőmben, nem kerültek még piacra, de már palackban várják a kóstolást. Halogattam, mert jó emberekkel, jó alkalommal szerettem volna megkóstolni. Megtörtént. Volt előtte egy vadpörkölt típusú vacsora, Jamie Oliver receptjének nagykozári adaptációja, remek volt, házi, meleg kenyérrel, no meg azért vörösborral körítve, 