Kérem Várjon!
Cikkek
Aki már gyerekként is szeretett kapálni…
Ercsey Dániel
2022 January 07.

Tokaj-Hegyalja északi részén kevés borászat tett szert eddig országos ismertségre. Sőt, igazán csak egynek sikerült, a Pajzosnak, de az elmúlt években örvendetesen megnőtt azoknak a birtokoknak a száma, amik itt találhatóak és innen is palackozzák boraikat. Véletlen lenne? Aligha! A klímaváltozás itt is érezteti hatását, így felértékelődnek a dűlők, ahol két héttel később érik a szőlő, akárcsak a Somosban, Bodrogolaszi határában, ahonnan a Serpens borok születnek.

Nyitókép: a borászat honlapjáról

Zsurki Sándor, a Serpens tulajdonos-borásza így vall a család múltjáról: „Jómagam a család harmadik generációja vagyok aki hivatásszerűen foglalkozik ezzel. Nagyapám a háború előtt uradalmi vincellérként dolgozott a Csajka család Bodrogolasziban található birtokán, majd a Pajzos és Zsadányi dűlők telepítését és szőlészeti munkáját irányította már az Állami Gazdaság dolgozójaként. Édesapám 1962-től foglalkozott szőlészettel, a Tokaj-Hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátban telepvezetőként kezdve, majd az évek során a ranglétrán lépdelt egészen ágazatvezetői pozícióig, onnan az Oremus szőlészeti vezető tisztségében folytatta munkáját egészen 2006-ig nyugdíjba vonulásáig. Én a szakmai munkát a Tokaj Kereskedőháznál kezdtem 1997-ben, majd rövidesen a Pajzos-Megyer borászati vezetőjeként tevékenykedtem (1999-2007) utána az Andrássy Pincészet, majd a Tokaj Kereskedőház és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok főborászi állásai következtek. Jelenleg főállásban a Balaton partján a Pátzay Borbirtok szakmai munkáját irányítom.“

Fotó: Ercsey Dániel

Ami a szakmai hátteret illeti, teljesen egyértelmű volt, hogy borász lesz, hiszen már gyerekkorában is imádott kijárni a szőlőbe kapálni. Amikor beiratkozott az egyetemre, azon kapta magát, hogy csak át kell fussa a tanulnivalót, mert valójában már mindent tudott. A vérében volt. Nem sok fiatal jár úgy egyetemre, hogy már 16 év gyakorlati tapasztalattal rendelkezik…

Zsurki Sándor (fotó: a borászat honalpjáról)

Ami a dűlőket illeti, három helyen terülnek el a szőlők. A Bodrogolaszihoz tartozó Somos dűlőben főként hárslevelűt és kevés furmintot találunk. A dűlő valamikor herceg Lónyay Elemér birtoka volt, az alapkőzet andezit, erre települt a barna erdőtalaj.

A Somos dűlő egy XIX. századi kataszteri térképen

A sárospataki Királyhegy már a kezdetektől fogva az egyik legismertebb fekvés Hegyalján. Az alapkőzet riolittufa, itt főként furmintot találunk, de van egy kevés sárgamuskotály is a telepítések között.

A sárospataki Királyhegy egy XIX. századi kataszteri térképen

A sárospataki Királyhegy a II. Habsburg katonai felmérés részletén

A harmadik területet is északon kell keresnünk, a sátoraljaújhelyi Szemszúró dűlőben, ahol a Somosból szelektált tőkéket telepítették el a közelmúltban, ez a terület még nem fordult termőre.

A sátoraljaújhelyi Szemszúró dűlő egy XIX. századi kataszteri térképen

Serpens Frizzco 2020

Közepes felhabzást követő halvány citrom szín a pohárban. Friss és egyszerű illatában körte, zöldalma és citrusok. Kóstolva élénk savak, könnyed gyümölcsösség és fehér virágok jellemzik, a korty végén kellemes fanyarsággal, narancshéjjal. 85/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Tokaj Dry 2019

Halvány citrom szín. Az illat visszafogott, citrusok és csonthéjasok sejlenek fel a háttérben. Kóstolva közepes test, zöldalmás savak, citromhéjjal körtével, grapefruittal kiegészülve. A lecsengésben enyhe kesernyésség. 85/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Somos 2018

Közepes citrom szín. Illatában izgalmas egyveleg, mandula és sós citrom, zöldalmával kiegészülve. Kóstolva egy új dimenzióval gazdagodik a korty, így válik teljessé a sós-édes-savanyú karakter, no meg a feszes szerkezettel és a szuper savakkal. Ha ételhez kellene párosítanom, az osztriga ami elsőnek az eszembe jut! 88/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Király-hegy 2018

Közepesnél mélyebb citrom szín. Illatában tűzköves jelleg, pici füst, csonthéjasok, aztán ahogy nyílik egyre több naspolya és kevés füge, birs. Szájban széles kortyot kapunk kerek savakkal, kevés ananásszal, őszibarackkal és újra naspolyával. A lecsengésben a citrusos ízjegyek felerősödnek, újabb lendületet adva ezzel a kortynak. 89/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Late Harvest 2018

Közepesnél mélyebb citrom szín. Illatában citromtorta, palacsintába töltött túró a citrom reszelt héjával, a háttérben a kanadai jégborokban is előforduló zöldfűszeres árnyalatokkal. Kóstolva közepes testet és kerek savakat kapunk, abszolút nem a botritisz dominál, sokkal inkább a töppedt gyümölcs, az értett szőlő zamata és némi méz. Nagyon jól iható, nem túl szofisztikált tétel. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Tokaji Aszú 6p 2017

Halvány arany szín, ami egy ilyen fiatal aszúnál nem is meglepő. Az illat már jelzi, hogy kirobbanó formában van, kajszilekvár, aszalt gyümölcsök, körte és jázmin, menta és citrusok váltakoznak. Kóstolva vibráló savakat kapunk, hömpölygő-harapható struktúrával, koncentrált gyümölcsösséggel és a korty végén felvillanó vaníliával. A lecsengésben egészen rövid ideig egy ásványos-tűzköves jegy is felvillant, amire még most is sokat gondolok. Igazi klasszis! 93/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

A kóstoló sorban volt egy Brut MT pezsgő is, de ezt feláldoztam ennek a videónak az oltárán, szóval aki kíváncsi a véleményemre, az nézze meg ezt:

Aki ezek után érdeklődik a Serpens borok után, az itt tudja megrendelni őket. Zsurki Sándor tudtommal még nem rendelkezik olyan birtokközponttal, ahol tudna csoportokat fogadni, de a sárospataki A Boros borbárban biztosan kóstolhatók a borai, illetve a honlapot elnézve akár dűlőtúrára vagy kóstolóra is be lehet jelentkezni, nyilván jó előre egyeztetve azt. Ha még nem mondtam volna, szerintem maximálisan megéri, ne tétovázzanak!