Kérem Várjon!
Cikkek
Amerikából jöttek
Sauska & Co.: Benéztünk a lyukon
Mester Zoltán
2008 October 19.

Benéztünk, megfigyeltük, végigkóstoltuk. Profizmus, tisztaság, új szemléletmód, és Magyarország egyik legmodernebb feldolgozója. A körülményeket már ismertük nagyjából, de először (s mint kiderült az elsők között) kóstoltuk végig alaposan a „Sauska-sort”.

Vegyes érzelmekkel állunk meg a feldolgozó parkolójában, sejtjük is meg nem is, hogy mi következik, akármennyire igyekeztünk, nem tudtuk az összes előzetes információ hatását kizárni. A tavasszal Villányban díjat elnyerő Sauska Portugieser már felkeltette a figyelmünket, a TOP 25 borversenybe bekerülő 1000 palackban piacra került Chardonnay változó intenzitással váltott ki elismerést a szerkesztőség tagjaiból, no meg másokból is.

"Jelenleg van 60 hektár termőnk, de folyamatban vannak még a további telepítések" - kezdi rögtön Kúcs Gyula birtokigazgató. "Fele Villányban, fele pedig Siklósban. Be akarjuk bizonyítani, hogy utóbbi területen is lehet jó vörösbort készíteni. Normális esetben ilyenkor még dolgoznánk, de most hamarabb végeztünk, így a szemenkénti válogatásról lecsúsztatok. No de majd legközelebb."

Az előbb hobbinak induló, majd hamarosan komoly befektetéssé váló Sauska Pincészet villányi története 2002-ben kezdődött, amikor a fiatalon az Egyesült Államokba költözött, ott céget alapító Sauska Krisztián Tokaj után itt alapított borászatot. A kezdeti kis terület még Gere Attila segítségével és támogatásával művelődik, a rohamos növekedést és a telepítést 2003-ban már Kúcs Gyula irányítja. Három évre rá aztán elkészül a feldolgozó, a csapat pedigLatorczai László és Markó Ildikó érkeztével válik teljessé.

A feldolgozó méretei, és technikai felszereltsége második pillantásra is megdöbbentő. Függőfolyosóról nézünk le az acéltartályokra, mögöttünk a labor minden látó ablaka mögött a legmodernebb gépek sorakoznak.

"Meg van az a technológia, amivel ki tudjuk szűrni a negatívumokat" - magyarázza Kúcs Gyula. "Az egyik legjobban felszerelt labor ez ma Magyarországon, és itt nincs helye hibának. Vannak dolgok, amelyeket nem szabad félvállról venni. Az egyik ilyen a tisztaság. Az alkalmazottak munkaidejének jelentékeny részét a tisztítás teszi ki, a palackozónkba zuhany és külön öltöző vezet, de tisztítjuk még a levegőt is.”

Séta közben nem igazán tudunk belekötni semmibe, infrastruktúra tekintetében nem találunk lyukat a rendszeren. Elhaladunk a pincészet által terveztetett és megépített csömöszölő gép mellett, „mégse olyan kellemes belepottyanni a tartályba”, mosolyog Gyula, majd akadálymentesített úton érünk le a lifttel felszerelt pincébe. Itt nincs helye a pincék ódonságának, de a betonbelsőbe azért kiharcolták a boltíveket, „fájt is tőle a kivitelező feje”. Az üvegajtókkal szinte hermetikusan lezárt, steril helységek félig teltek egyelőre, a francia hordók nagy része még fent sorakozik.

„Végigpróbáltunk öt-hat hordócsaládot, így választottuk ki a nekünk leginkább tetszőt" - mutat körbe a birtokgazda. "Drága mulatság, az igaz, de egy hordót csak maximum kétszer töltünk. Használt hordó a fertőzés góca, és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nincsen itt bűvésztrükk, minden meg van tervezve."

A kérlelhetetlen maximalizmus, és alaposság ugyanakkor érthető. Óriási beruházásról van szó, és a használt technológia alapján indokolt, hogy a minimálisra csökkentsék a hibákat. A külső szemlélőnek már-már furcsa, jobban mondva Magyarországon szokatlan részletesség idővel számunkra is természetessé válik. Ez a tisztaság a boroknál is felbukkan, „a fajta az fajta, erre különösen ügyelünk”.   

A Sauska Pincészet lassan megtalálja a helyét Villányban. Kúcs Gyula szerint a kezdeti pozitív fogadtatás után volt néhány „na, jött az amerikai építeni” jellegű beszólás, de lassan beilleszkednek a térség borásztársadalmába, idén már figyelték néhányan, hogy „a Sauska elkezdett-e már szüretelni”. Jelenség a Sauska Pincészet felbukkanása, a chilei, kaliforniai, spanyol borászok és szaktanácsadók gyakori jelenléte, nekünk (és a vásárlónak) is beletelik majd  egy kis időbe, míg helyére tudjuk tenni, minden tekintetben. Szerencsés helyzetüknek köszönhetően, egy megbízható és kincset érő technológia, sajátos terveik, elképzelésük birtokában új színt hozhatnak a piacra. Akár olyan konkrét dolgokkal, mint az idei (előnye mellett hatásos marketingfogás) éjszakai szürettel, vagy pincészetet átlengő magyar és amerikai gondolkodás, stílus, íz világ összeházasításával.

A látogatáson kóstolt borok a Borturista tollával szövegesítve:

Sauska Rosé 2007
Merlot-Cabernet Sauvignon-Syrah fajtákból készült. A szőlőfürtöket egészben rakták a présbe, a végeredmény egy kicsit sötétebb, illatban egyébként kísértetiesen Sauvignon Blanc-os, virágos-parfűmös illatú, savakban alacsonyabb, nagy feltapadású, igazi újvilági rosé. Kalifornia- stilus, arrafelé ezt blush-nak hívják. Teljesen éretten szüretelt szőlőből készült, az alkohol tartalma ezért magasabb, viszont egyáltalán nem tolakodó. Itt Villányban mindenképpen egyedi.

Sauska Siller 2007
Merlot-Cabetrnet Sauvignon-Cabernet Franc-Pinot Noir- Syrah-Kékfrankos fajtákból készült, egy nap után engedték le a héjról. Színében nem sokkal sötétebb, mint az előtte kóstolt rosé. Ízben viszont más. Illatában tömény eper jamm. Gyümölcsös, bársonyos, nagyon gördülékeny, itatja magát. Hidegen fogyasztandó, alkohol tartalma igen magas, 14,5% v/v , fölmelegedve kicsit „csípős”. Sava alacsonyabb a megszokottnál.

Chardonnay 2007
Siklósról szüretelték, reduktív eljárással készült, acél tartályban. Színében kicsit zöldes, olívás. Tiszta, tükrös, gyümölcsös, virágos illatokkal, zöld alma beütéssel. Érdekessége, hogy a szőlőt éjjel szüretelték, mivel a nappalok igen forrók voltak, így próbálták megőrizni a gyümölcsös aromákat. A bor kapott egy kis barrique érlelést, ez egy kicsit csípősé teszi, érdekes, izgalmas stílus.

Chardonnay 2006
Színében aranysárga, tiszta, tükrös. Hat hónapos tölgyfahordós érlelést kapott. A gyümölcsös illatok orgiája fedezhető fel a borban, sárgadinnye, alma, friss szőlő illata jelenik meg. Jóval kerekebb, kifinomultabb, mint az egy évvel fiatalabb kistestvére.

Pinot Noir 2007
Színében egész sötét, nem a megszokott Pinot szín, gránátos-lilás szélekkel. A bor nem lett szűrve, sem derítve. Az alkohol kicsit kilóg belőle, ízében nyers, tapadós. Szerintem egy kis idő kell neki még.

Kékfrankos 2007
1200 palackkal készült belőle, sötét, lilás színek, sűrű, tömény íz világ, gyümölcsös egyveleg, érett ízek, nagyon szép tiszta jegyek, elegáns hordó íz. A pincészet csak Francia barrique hordókat használ, ennél a bornál érezhető a kellemes, elegáns aromája.

Kadarka 2007
A legköltségesebben előállított szőlőfajta a pincészetnél. A tőkén 4-5 fürtöt hagynak csak, a fürt vállát levágják, érés előtt minden második sor bogyót leszednek. A szőlő utána kényelmesen fejlődhet, nem nyomják össze egymást. Ez a ”wellness” szolgáltatás 1300 Forintjába kerül a pincészetnek kilónként. A bor egyébként nagyon kellemes, koncentrált ízekkel, elegáns hordós ízekkel.

Syrah 2006
Magyarországon nagyon sok stílusú Syrah-val lehet találkozni. Mivel viszonylag új fajta itt nálunk, keresi az útját. Itt a Sauskájéknál megtalálta. Gördülékény, kiegyensúlyozott, jól iható, harmonikus bor. Kaliforniai stílus itt is visszaköszön. Illatában zöld fűszerek jellemzik, még is simulékony, komplex.

Cuvée 11 2006
56% Cabernet Sauvignon – 25% Merlot – 19% Cabernet Franc. Színben gránát- barnás, testes, nagy tanninokkal, fekete érett gyümölcsökkel, avaros illattal, a cigánymeggy ízével. Jól megkomponált, és jól összeérett bor.


Cuvée 7 Villány
Villányi területről szüretelt szőlőkből készült. 41% Merlot, és 59% Cabernet Sauvignon. Színben sötétebb, illatában lekváros-gyümölcsös, szeder, áfonya ízekkel. Szép hosszú utóízzel, csokoládés kapuchinós aromákkal.

Cuvée 7 Siklós
Ez Siklósi birtokról szüretelt szőlőkből lett összeállítva, 34%Merlot, 33%Cabernet Sauvignon, 33%Cabernet Franc. Színben brutálisan gazdag, illatban, ízben ásványosabb, rágósabb, ropogósabb. Savban is gazdagabb, fűszerpaprika aromákkal.

Merlot 2006 Kopár
Ez már egy ezüst címkés bor, ami a prémium kategóriát jelzi a borászatnál. A szőlőt terméskorlátozták, 2100kg/ha-ra. Színben rubin vörös, illatban, ízben érett fekete bogyós gyümölcs jegyekkel. Tömény íz világ, 15%-os alkohollal.

Cabernet Franc 2006
Szintén prémium kategóriás bor. A palack, amibe került is más, kicsit tömzsibb, nehezebb, így már a palackot kézbe véve érezhetjük a nagy testességét a bornak. Komplex összeérett ízek, nagy, testes bor, szépen letisztulva, egyértelmű íz világgal. A francia hordó ebben a borban is kivette a részét, nagyon jól kiegészítve azt. Lecsengése hosszú.

Cuvée 5
Ebből a borból csak 1800 palack készült. 40% Merlot, Fekete-Hegyről szüretelve, 30% Cabernet Franc és 30% Cabernet Sauvignon az Ördögárokból. Szintén egy nagy testes bor, érett íz világgal, gördülékeny, simulékony, kiegyensúlyozott.

A borok összértékkelésénél a csapat nem tudott egyértelműen kedvencet választani. Az első helyen mindenkinek más állt: Kadarka, Syrah, Cabernet Franc, C7 Villány. Azt viszont megállapítottuk, hogy nagyon sok kitűnő bort kóstoltunk, a gondos, olykor túlzásnak tűnő feldolgozásnak igenis megvan az érezhető eredménye, ami visszaköszön a borok ízében és stílusában.

banner
Programajánló
2021. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
2021. 12. 03. 18:00 - 21:00
Tóth Ferenc Pincészet Eger, 3300 Kistályai út 40.
4
2021. 12. 04. 14:00 - 20:00
Magtár Látogatóközpont Pécs, Pécs, Dóm tér
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31